90255. lajstromszámú szabadalom • Betűöntő és szedőgép
- 9 — révén különböző vastagsági egységszámn ak megfelelő nyomdai betűk öntése megy végbe. Tegyük lel továbbá, hogy a (C) matrica 5 révén (18) vastagsági egységnek megfelelő nyomdai betűk öntendők. Ehhez képest a regiszterszalag-lyukasztásnak megfelelően azon (2, 2') peckeket működtetjük, amelyek a (C') állásnak felelnek 10 meg, mimellett a matricatartó a szabványos módon állíttatik be, minthogy az (59) és (59') vezérlő tolattyúk az ezen állásnak megfelelő részeken nem mutatnak lyukakat, minek folytán a (22) és 15 (35), illletve (22') és (35') emeltyűk egy mással párhuzamos helyzetben maradnak és így a hozzátartozó (20), illetve (20') üt köző és a (33), illetve (33') vonórúd között viszonylagos elmozgást elő nem idéznek, 20 Ekként a gép ebben az esetben a szokásos módon dolgozik. Ezzel szemben a (D) matricáról tegyük fel, hogy az (15) vastagsági egységnek megfelelő írásjelt hord. Ekkor a (D') állásnak megfelelő (2) és (2') 25 lcgpeckek emeltetnek meg és a nyomólevegő az (59D) lyukon át (10. ábra) az (55) vezetékből a (66) vezetékbe áramlik, úgyhogy a (41') mótor működésbe jön és ezáltal a (38') ütköző mértéket a (24") 30 nyúlvány pályájából teljesen kihozza. Ennek folytán a (24') keresztfej oly mértékben mozog a (27') henger felé, hogy a (24") nyúlvány a hengerhez ütközik, amikor is a (20') ütköző a (33') vonórúdhoz 35 képest 5.062 mm-iiyi (2 /io hüvelyknyi) viszonylagos elmozgást kap. Ez a viszonylagos elmozgás a (B) matrica beállítása alkalmával bekövetkező viszonylagos elmozgással ellenkező irányú, úgyhogy an-40 nak következtében a (D) matrica 5.062 mm-rel balra tolódik el (10. ábra). Ehhez képest a (D2) pont kerül a forma fölé éa minthogy ez a (D) matrica állítókúpjának felel meg, a matrica megfelelően •45 állíttatik be a forma fölött és a gép 15 egységű nyomdai betűt állít elő. További példa gyanánt tegyük fel, hogy az (E) matrica 11 egységű nyomdai betűnek felel meg és hogy a regiszterszalag-50 lyukasztás az (E') állást szabja meg. Az (59') vezérlő tolattyú (59E) lyuka ekkor előidézi azt, hogy nyomólevegő a (66) vezetékbe áramlik és — mint a (D) matricával kapcsolatban fentebb kifejtettük 55 — az (E) matricának 5.062 mm-rel (2 /to hüvelykkel) balra való járulékos elmozgását (10. ábra) okozza, minek folytán az (E2) pont áll be a forma fölé. Azonkívül nyomólévegő az (59E') lyukon és a (65) vezetéken át a (63) légkamrába és azután 60 az (59E2) lyukon át a (39) vezetékbe is áramlik, minthogy az (59) vezérlőtolatytyú az (E') pontnak megfelelően az (59E2) lyukra van beállítva. A (39) vezetéken át beáramló nyomólevegő a (41) motort mű- 65 ködteti, úgyhogy a (38) ütköző mérték a (24) keresztfej pályájából visszahúzódik és így ez a keresztfej annyira jobbra tolódik (11. ábra), hogy az a helytálló (27) hengerhez ütközik. Ezáltal a (22) és (35) 70 emeltyűk az egymással párhuzamos helyzetből oly mértékben lengenek ki, hogy a (20) ütköző és a (33) vonórúd között 2.53 mm-nyi (710 hüvelyknyi) viszonylagos eltolódás következik be és pedig a 11. áb- 75 rán balra, vagyis a 10. ábra szerint lefelé. Ekként a forma öntőnyílása fölé nem az (E2) pont, hanem a matrica állítókúpjának (E3) tengelye áll be. Ily módon a matricatartó mozgásának az (59E) lyuk 30 útján való vezérlése a matricatartónak az (E'—E2) közzel, az (59E2) lyuk segélyével való vezérlés pedig annak az (E2—E3) közzel való elállítását idézi elő. Ebben a helyzetben már most ezen mat- 85 rica révén 11 egységű nyomdai betű öntése megy végbe. Világos, hogy ugyanazon matrica révén 12, vagy 13 egységnyi szélességű nyomdai betűk volnának előállíthatók, ama vezérlőtolattyúk lyukasz- 90 tásainak megfelelően, amelyek az ütköző mértékek működtetését szabályozzák. A fentiekből következik, hogy a matricáknak a matricatartóban való minden külön elosztása a vezérlő tolattyúknak meg- 95 felelő csoportját kívánja meg. Ezen elosztás megváltoztatása esetén a szükséghez képest a vezérlő tolattyúkat kicseréljük, ami a (61) és (61') tolattyúszekrények megfelelő kiképzése mellett könnyen foga- 100 natosítható. A 4. ábra (76) megerősítő csavarral ellátott oly lemez elrendezését mutatja, mely a (61') tolattyú szekrényben az (59') vezérlőtolattyú számára alkalmazott hasítékot elfödi. Ez a lemez 105 könnyen eltávolítható és azután a vezérlő tolattyú az említett hasíték alsó nyílásán át kiemelhető. Ugyanez a kiképzés az (59) tolattyú szekrényénél is foganatosítható. 110 Megjegyzendő, hogy a vezérlőszerveknek elrendezése a regiszterszalag segélyével történő vezérlést kiegészítő vezérlőszerkezet (variátor) gyanánt van foganatosítva és hogy ezen vezérlőszervek mű- 115 ködtetésének szükségképpen a formalemez