90107. lajstromszámú szabadalom • Folyadékos sebességváltoztató és mozgásirány megfordító hajtómű

lárdan ágyazva, mely az (A) tok belsejét tok a két (L) és (L') félgyűrűcsatornát 60 két részre osztja. Ezen (B) betét egyik nem hozhatják egymással összeköttetésbe, oldalán, annak a kiugró (b) széle Ily módon az (A) tok keresztmetszetének által oldalt határolt kivágásában, a vízszintes középvonala felett mozgó szi-5 hajtott szivattyúcsoport vagy mótor- vattyúk az (L) és az alatt mozgó szi­rész van beépítve. Ez egy (C) be- vattyúk az (L') félgyűrűcsatornával áll- 65 tokozott szivattyúcsoportból áll, mely a nak folytonosan összeköttetésben. Az (L) (c) hajtandó tengelyen ül. Utóbbi egy- félgyűrűcsatorna már most két, a (C) be­részt a (B) betét fenékrészében és más* tokozott szivattyú körül vezetett, egymás-10 részt az (a) tokfedélben van forgathatóan tói elválasztott, (M) és (N) félgyűrűcsa­ágyazva. A (C) szivattyúcsoport, ismert tornával áll folytonosan összeköttetésben 70 módon, egy dobból és benne ki- és betol- (2. ábra). Ezek a csatornák, (m) és (n) hatóan ágyazott (c") dugattyúkból vagy hasítékok útján, melyek a (B.) betéttest lapátokból áll, mely utóbbiakat egy (c') (b) szélében vannak kiképezve, két, egy-15 vezetőhorony állít el sugárirányban. mással diametrálisan szemközt fekvő he A megfelelő hajtó dugattyús szivattyú- lyen, a (C) betokozott szivattyú hajtó- 75 rész a (B) betét másik oldalán van be- üregébe (munkaterébe) torkolnak be, építve az (A) tokba. Ezt lényegileg egy úgyhogy ez a szivattyúrész két helyen forgatható (D) szivattyútartótest alkotja, tápláltatik. A megfelelő hajtóüregfél-20 mely a másik (a) tokfedélben forgatha- részek végén, a (B) betét (b) szélében, tóan ágyazott (d) hajtó tengely végén azonos (m') és (n') hasítékok vannak ki- 80 van megerősítve és a (B) betét kiugró képezve, melyek viszont az említett (M) (b') széle és az említett (a) tok közt van és (N) csatornák mellett elrendezett és az elrendezve. A (D) szivattyútartótestnek (L') félgyűrűcsatornával összeköttetésben 25 egy központos (F) ürege van, melybe álló (M') és (N') félgyűrűcsatornákhoz ve­több, sugárirányú átmenő (f) furat torkol zetnek. A kapcsolatot az (A) tokon ülő g5 be (3. ábra). E furatokban a (G) szivat- bordák közvetítik, melyek csavarvonalak tyúdugattyúk vannak eltolhatóan alakjában haladva, a megfelelő, az (L) ágyazva, melyeknek (g) rúdjai egy az és (L') félgyűrűcsatornába való átömlési 30 (F) üregben ágyazott (g') tárcsába ka- csatornákat létesítik. paszkodnak, mely viszont egy (h) csapon Az eddig leírt berendezés működési 90 forgathatóan van ágyazva. Ez a csap egy módja a következő: Ha a (H) szám az 1. (H) szánon van megerősítve, melyet al- és 4. ábrán rajzolt középhelyzetét fog­kalmas (h') tartó- vagy vezetőtestek tar- lalja el, amikor tehát a (h) csap és a 35 tanak fogva a (B) betétben, és mely ezek (d) tengely középvonala egy egyenesbe közt átmérőirányban ideodatolható (4. esik, a (G) szivattyúdugattyúk a (D) szi- 95 ábra). A (H) szán ezen elállítása egy (J) vattyútartótest forgása esetén is, viszony­csavarorsó segélyével történik, úgyhogy lagosan nyugalomban maradnak, azaz fo­ezáltal a (h) forgási csap a (d) tengely lyadékot nem szállítanak, tehát a (C) mó-40 középvonalához képest mindkét irányban torrész ekkor nem jön működésbe. Ha excentrikusan állítható be. azonban a (h) csapot a (J) csavarorsó 100 A most leírt hajtó, azaz dugattyús szi- forgatásával, pl. a 4. ábrán jobb felé el­vattyúrész és hajtott, azaz betokozott szi- toljuk, akkor ezzel egyszersmind vala­vattyú- vagy mótorrész közt a következő mennyi (G) szivattyúdugattyú is úgy to-45 csatornaösszeköttetések vannak létesítve, lódik el excentrikus helyzetbe, hogy a füg-Mindenekelőtt a (D) szivattyútartótest- gélyes középvonaltól legtávolabbra jobbra 105 ben, az egyes (G) dugattyúk felett, annak fekvő (G) dugattyú külső, az attól legtá­egész szélességére terjedő (k) kivágások volabbra balra fekvő (G) dugattyú pedig vannak elrendezve (1. és 3. ábra), melyek belső holtponthelyzetét foglalja el. A (d) 50 oldalt egy az (A) tok és az ennél kisebb hajtótengelynek és vele a (D) szivattyú­átmérőjű (B) betét által határolt gyűrű- tartótestnek az (I) nyíl irányában (3. 110 alakú térbe torkolnak be. Ez a gyűrűtér, ábra) végbemenő körülforgásakor tehát két, diametrálisan szemközt fekvő pont- az (L) felső félgyűrűalakú csatornába ján az (A) tok (1) bordái segélyével, két, torkoló valamennyi (G) dugattyú folya-55 (L) és (L') részre van osztva (3. és 4. ábra), dékot nyom be ebbe a csatornába, az (L') mely bordák szélessége valamivel na- alsó félgyűrűcsatornába torkoló vala- 115 gyobb mint a (D) tartótest (f) furatainak mennyi (G) dugattyú pedig folyadékot átmérője, úgyhogy a (D) tartótest fougá- szív be ebből a csatornából, tehát az (L) sakor a bordák mellett elhaladó (f) fura csatorna most a nyomó- és az (L') csa-

Next

/
Thumbnails
Contents