89334. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés trikálciumsacharat folytonos kicsapására

— 2 — taiknú folyadékra erélyes hatást fejtsen, ki, a gyűjtő tartály és hűtő tartály közötti összekötő esőben az (0) szabályozó eileim van elrendezve és az (R) összekötő ciső az 5 .(f) gyűjtő tartálynak folyadékszintje alatt van elhelyezve. Az (0) szabályozó elem segélyével az (R) összekötő esőnek átbocsátó haráíntmetsziete tetszés szerint bővíthető és szűkíthető. Ha az (0) szabá-10 lyozó elemieit akkénlt állítjuk be, hogy az ;; Itala szabadon hagyott csőkereisBtmet­szetem az idő egységében ugyanoly meny-' nyiségű folyadék menjen át, mint aineny­nyi folyadékot a (P) szivattyú ugyanezen 15 idő alatt a (B) hűtő tartályból kiszív, akkor a gyorsan mozgó folyadék teljesen habnéliküli állapotban fog a (B) hűtő tar­tályba jutni, melybe a mész adagoltalak. Ily módon egy egyenletes, habnélküii 20 végtelen folyadékszalag képződik, melyre a második és harmadik készülékben a fmomian megőrölt mész por szóratik A találmány szerinti eljárás a leírt berendezésben a következőképpen megy 25 végbe: A kiindulási folyadék a kicsapási folyamathoz szükséges cukortartalommal az (R) tartályból a;z (a) csövön át szaka­datlanul folyik az első készüléknek (FI) gyűjtő tartályába. Innen a folyadék az 80 (Rl) összekötő csövön a (Bl) gyűjtő tar­tályba, megy áit, melyből ®zlt a (Pl) sv,i­viaittyú kiszívja és az (FI) gyűjtő tar­tályba nyomja vissza. Az (01) szabályozó elem akként Van beállítva, hogy az össze-35 kötő csövön át a hűtő tartályba ánatmló folyadéfcmiennyiség egyenlő legyen a (Pl) szivattyú által kiszivott folyadékmeny­jnyiségigel. A mono- és bisacoharat­lii'ak az első kicsapó készülékben való 40 képzése céljából a második kiosiapó készüléknek (F2) gyűjtő tartályából, melyben a trisaccharat képződik, csekély (mennyiségű trisacchara,toldatot vezetünk íl (pl) isiziivattyú és (d2, dl) veizetiéíkek 45 segélyével az első készüléknek (FI) gyűjtő tartályába. A fölös mennyiségű, vagyis a trisaeohiaratoldat elbontása folytán felsza­baduló miétsz elegendő a mono- és bisiaediá­ra t képzéíséhez úgy, hogy az eljárásnak! 50 ezen fokozatában mészporniaik hozzáadása általánosságban nem szükséges. Az első készülékben képződő mono- és bdsiaccha­ratoldat az (xl) túlfolyató tölcséren és (el) csövön át az (Sl) szállító csavarba 55 jult, mely azt a második kicsapó készülék­rtrik (F2) gyűjtő tartályába szállítja. Ez utóbbiban a mono- és bisiacchairatoildat a ,n;iár trisacch aratót alkotó folyadékkal keveredik és az (R2) cisövön át az (02) elem által szabályozott mennyisiégben a 60 (B2) hűtő tartályba ömlik, mélyben ia (T2) tölcsérből jövő mjészpor a (W2) ke­rék által a folyadékba szóratik, miáltal a trisacoharat képződése befejeződik. Az ekként kezelt folyadékot a (P2) szivattyú 65 aiz (F2) gyűjtő tartályba szállítja vissza, melyből az (x2) túlfolyató tölcséren, az (ei2) csövön és az (S3, S4) sKállítócsavaron át az utolsó készüléknek (F3) gyűjtő tar­tályába, jut. Ezen készülékben a kicsapott 70 trisaccharat, mint az előző készülékben, a távozó lúgnak kívánt cukortartalmára hozatik, mely célból a (T3) tölcsér az (F3) gyűjtő tartályból a (B3) tartályba áramló folyadékba még csekély mennyiségű mélsz- 75 port bocsát. A kész triisaccharatoldatnak eigy részét a (p2) szivattyú az (F3) gyűjtő tartályból a,z (f3) vezetéken át kiszívja és az (f2) vezetéken keresztül az (F2) gyűjtő tartályba nyomja racionálisabb 80 trisacoharatképződés céljából. Az (fi) ve­zetéken át a (p2) szivattyú segélyével esetleg az első készülőiknek (FI) gyűjtő tartályába is szívat tyiizihatunjk trisaecha­ratóldatot. A készen kicsapott sacchartait-' 85 oldat az (x) túlfolyató tölcséren és az, (e3) vezetéken át egy a rajzban fel nem tünte­tett szivattyúnak szívó Vezetékiéibe jut, mely szivattyú az oldatot a siaccharatnak ,a lúgtól való elkülönítése céljából egy saj- 90 tóba nyoinja. A (Pl, P2, P3) szivattyúk nagy folya­délkmennyiségeket szállítanak, egyrészt nagy folyadékíélülefteknek a mJészadágoló szerkezetekhez való hozásához és másrésat 95 ,na,gy hűtőhatás elérése céljából. A (pl, p2) szivattyúk elleniben csak cselkiély fo­ilyadéknieininyiségeiket szál lítanaik az eljá­rás első két fokozata számlára és ezen folyadéikmennyiségek ajkként viann/alk meg- 100 szabva, hogy éppen elegendők a, mono- és .lilisíiechanat képzésének céljaira, ill. a ,(p2) szivattyú által az (f2) vezetéken át szállított folyadék esetében a trisaocharat­képződés támogatására. 105 Természetes, hogy az eljárás foganato­sítására háromnál több kicsapó készülék is alkalmazható. így pl. a trisaccharatkép­ződés céljaira leírt egyetlen (F2, B2) ké­,szülék helyett több ily készülék rendez- 110 jiető el. A kicsapó készülékeknek az előzőkben ,ismertetett berendezése, mely lehetővé teszi a mésznek mindig haíbmentes folya­dékfelületre való szórását, igen előnyö- 115 tsen alkalmazható akkor is, ha a Irisacclia­rat képzése nem az előzőkben leírt több fokozatban és folytonosan eszközölt kicsa-

Next

/
Thumbnails
Contents