89080. lajstromszámú szabadalom • Hajcsatt

Megjelent 1930. évi október hó 1-én. MAGYAR KIRÁLYI J|g§||[ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 89080. SZÁM. — IH/b. OSZTÁLY. Hajcsatt. Polák Gottlieb gyáros Prága. A bejelentés napja 1924. évi szeptember hó 15-ike. Jelen találmány tárgyát hajósait ké­pezi, aminek kiviteli példája az idetar­tozó vázlatos rajz 1. ábráján felülnézetben és részleges 5 metszetben, a 2. ábrán pedig elülnézetben van fel­tüntetve. A csatt az ívbe hajló hosszúkás (a) lemezsávból áll, aminek szegélyei kifelé 10 vannak karimázva. Az alaplemezből, en­nek belső oldala felé, középen a hosszú­kás (al) ellenív, oldalt pedig az (a2) csuklóágy van kicsákozva. Ez utóbbiba kapcsolódik a (b) szem egyik vége, míg 15 ennek másik, összeszűkülő vége a (c) üreges csapszögre záródik. A (c) csap­szög az (a) alaplemezre rá van sajtolva. Az alaplemeznek karimájával keretezett külsejére célszerűen valami (d) borítást 20 foglalunk celluloidból, színes üvegből vagy más egyéb betétből. Azon a réven, hogy az (a2) csuklót most, a sáv egyik vége közelében, magá­ból az alaplemezből csókozzuk ki, ahe­lyett, hogy — amint eddig tették — a 25 sáv végét hajlítanék vissza e célból, nemcsak anyagot takarítunk meg, ha­nem köröskörül zárt keretet is nyerünk a betét számára. A találmány szerinti hajcsatt további előnye, hogy a (c) üre- 80 ges csapszöget külön darabból készítjük és egyszerű sajtolással erősítjük egybe az alaplemezzel. Szabadalmi igény: Hajcsatt, jellemezve azáltal, hogy a 35 zárószem csuklóágya, az alaplemez egyik vége mellett, magából az alap­lemezből kicsákozott nyelvből van képezve, a zárószem záró csapszöge pedig külön darabból van kiképezve 40 és bele van sajtolva az alaplemezbe. 1 rajzlap melléklettel. Palim nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents