89034. lajstromszámú szabadalom • Karburátor explosiós mótorokhoz

alulról felfelé terjedő (30) járatokat hagyják szabadon. Az egyes kúp-köpe­nyek szöge egymáshoz képest kiissé tl térő, úgy hogy két szomszédos köpenyfal 5 alul, a kisebb átmérőjű végen közelebb áll egymáshoz, mint télül, úgy hogy a (30) járatok felfelé fokozatosan szűkül­nek; a járatok átbocsátó keresztmetszete azonban ennek dacára felfelé fokozatosan 10 növekszik, inert a járatokat alkotó kúp­köpenyek átmérője, illetve kerülete felTeíé fokozatosan nagyobbodik. A (29) kúpi: öpt nyéken kívül célszerű még ezek között a karburátor felső réezé-15 ben felényivel rövidebb (31) kúp-köpe­nyeket váltakozva elrendezi, úgy hogy a karburátor felső részében a (30) járatok a még szűkebb (30a) járatokra osztatnak fél, a légáramok tehát egyrészt lényege-20 sen vékonyítottnak, másrészt a légáram által súrolt falfelület lényegesen fokoz -tátik. A kúp-köpenyeken belül a csúcsá­val lefelé forduló zárt (32) kúp van elren­dezve, melynek (33) csúcsa a (11) tüzelő-25 anyag-vezeték axisába esik és támaszt képez a (20) elosztófejjel kapcsolt (24) sze­leptűre ható (25) rúgó számára. A (32) belső kúp célszerűen a (34) kiugró talp­pal van ellátva, mely részben a (30a) já-30 rátok fölé nyúlik s ezáltal kissé korlá­tozza a szívóhatást a beljebb eső járatok­ban, aimi által az e-gyeis járatokban az áramlási sebesség egyenletesebbé válik. A (32) kúpot a (35) fedél vagy hasonló 85 zárja le. Az egyes kúp-köpenyeket pl. forraszból képezett (36) terpesztő és rögzítőrészek tartják a megkívánt viszonyos hely­zetben. 40 Az (1) primer keverőtok belsejében ké­pezett (2) kamra a (4) bebocsáitó nyílás­sal bíró (3) légszívócsővel közlekedik. Az (1) tok felső részébe szerelt (5) gyűrű a t elfelé és lefelé forduló (6) és (7) kúpfe-45 Ihletekkel van ellátva s a (8) bővülő lég­járatot határolja. Az (1) tok alsó részét elzáró (9) fenék centrális (10) részébe van csavarva a (8) légjáratba nyúló (11) tüzelőanyag-fúvókia, melynek (12) csa-50 varmenetes része túlnyúlik a (9) duga­szon. A (11) fúvóka és (12) nyúlványa a (13) furattal van ellátva. A (12) nyúl­vány alsó vége a (14) bevezetőcső-toldat­tal van ellátva és a belső csavarmenetes 55 (15) maggal van lezárva, mely a (16) csa­varorsót ós (17) tűszelepet hordja; a (13) vezetékben kiképezett (18) ülőke a {17) szelep révén részben vagy teljesen zár­ható, úgy hogy a (11) fúvókába lépő tü­zelőanyag-mennyiség beállítható. A (11) <ÍO luvóka felső részén eltolódhatóan ül a (19) hüvely, melynek fordított kúpos (20) feje rendszerint elzárja a bővülő (8) lég­járatot. A (20) elcszítófej belsejében a, (11) fúvóka fölött a (21) kamra van kiképezve, 65 melyből (22) radiális furatok vezetnek a (20) eioisztófej körülfutó (23) kibocsátó vályújába, mely a bŐA/üle (8) légveze­tékbe nyílik. A (20) elcs/.tótVjhez erősí­tett, lefelé nyúló centrális (24) szeleptű a 70 (11) fúvóka (13) furatába nyúlik. A (25) tekercsrugó a (25) eloszitófejet rendszerint a (8) járatot elzáró helyzetbe szorítja. Az eddig leírt részek egy durva karburá­láigra szolgáló primer karburátort képez- 75 nek, amely tökéletlen keverélket szolgál­tat a kúpos járatokba, melyekben az szá­raz keverékké alak ittatok. Ezen primer karburátort csak azért ismertetjük, hogy a találmány szerinti szerkezetnek a pri- 80 mer karburáló szerkezettel való összeniű­ködését ismertessük; a találmány azon­ban nem-korlátozódik a primer karburá­tor egy bizonyos alakjára, minthogy bár­mely más oly primer karburátor is 85 használható, aimely egy durva, tökéletlen elegyet szolgáltat. A gép "zívólökete alkalmával a karbu­rátorban fellépő vacum a (20) elcsztófe­jet megemeli, úgy hogy a (8) bővülő ve- 90 zérók fala és a (20) elosztófej kerülete kö­zött gyűrűs út válik szabaddá a levegő számára, melynek bősége a (20) fej meg­emelkedésének mérvéitől függ; minthogy a (24) tű az elosztófejjel együtt emeltetik 95 meg, többé-kevé'sbbá nyílik a (13) vezeték is, úgy hogy a (8) járat nyitásának meg­felelően többé-kevésbbó nyittatik a tü­zelőanyag-vezeték is. A beáramló levegő a (8) járatban a (20) eloszitóíej kerületét 100 súrolva, szív&tik be s magával ragadja az, elosztó fej (22) radiális furatain át a (23) gyűrűs vályúba beszívott tüzelőanya­got, mellyel tökéletlen elegyet képezve, lép be a találmány szerinti keverő- és 105 karburálókamrába A tökéletlen elegy a (30), majd később a (30a) járatokba lépve, több áramra osz­lik szét s minthogy a járatok keresztimet­szete a kibocsátó oldal felé fokozatosan 110 nő, az elegy fokozatosan lassabban mozog és ennek megfelelően expandál. A köny­nyebb szénhydrogénekeit a levegő lcöny-­nyen veszi fel, míg a lebegő cseppeket alkotó nehezebb szénhydroglének az áram- 115 láisi sebesség csökkenése folytán előbb­utóbb egy falfelületbe ütközve, felfüg­gesztve maradnak a folytonosan mozgó

Next

/
Thumbnails
Contents