88556. lajstromszámú szabadalom • Beállítható golyós csapágy kerékpárak futókerekeihez

2. ábra a találmány szempontjából tekiintetibejövő szerkezetnek oldalnézete és részben függélyes metszete. A 3. ábria a beállított kúpot rögzítő esa-5 varanyának metszete. A 4. és 5. ábrák magáit a kúpot hosszmet­szetben illetve homloknézetben mutatják. Az (1) tengelyt rögzítő (3) csavaranyán és (2) villavégen belül a külön kis (7) 10 csavaranya van elrendezve, mely szintén az (1) tengelynek bevezetőleg említett csa­varmenetes végével kapcsolódik és azon­kívül elforgatható összeköttetésben áll a (4) kúppal, mely azonban k! maga részé 15 ről el nem forgatható, hanem az (1) ten­gelyen csupán eltolható; évégből a (4) kúp a 4. ábrán látható módon a befelé nyúló (9) pecefekel van ellátva, mely az (I) tengelynek (10) hornyában vezetődik. 20 Ha a (7) csavaranyát a (4) kúp beállítása. céljából elforgatjuk, akor a csavaranya a kúphoz viszonyított elforgása közben magával mozgatja, de, mint említettük, csupán eltolja a 4 kúpot. Az ezt lehetővé 25 tevő kapcsolat a jelen példában akikén t van létesítve, hogy a (7) csavaranya a (II) peremmel határolt (13) horonnyal van ellátva, amellyel a (4) kúpnak meg­felelő (8) pereme kapcsolódik. E kapcsa 80 lat továbbá a (4) kúpnak esetleg kívánt kicserélésére való tekintettel könnyen oldhatóan van kiképezve s evégből a (4) kúp (8) pereme a (7) csavaranyán lévő (11) peremnek megfelelően (14)-nél (5. 85 ábra) ki van vágva, úgy hogy a (7) csa­varanya (a felszerelés előtt) a kúp (12) hornyába alulról betolható és ebben el­forgatható; világos, hogy mihelyt egy­szer a (4, 7) részek az (1) tengelyre fel 40 vaainak tolva, az ezen részek közötti kap­csolat változatlanul megmarad. Minthogy a (4) kúp az (1) tengelyen való elforgás ellenében teljesen bizto­sítva vain, a bevezetésben említett súlyos 45 hátrány (az „önbeállítás" és összeszorulás illetve törés) többé be nem következhetik; a (7) csavaranyának szándékolatlan fel­szabadulásától, nevezetesen a (3) csavar­anyához hasonló meglazulásától és eset-50 leges elforgásától nem kell tartanunk, mert míg a (3) csavaranya a vázon illetve a (2) villavégen közvetlen rázóhatás alatt áll, addig a (7) csavaranya legfeljebb az (1) tengellyel együtt rezeg, de az (1) ten-55 gelybez viszonyítva szándékolatlanul el nem forog; a (3) csavaranya meglazu­lása esetén megszűnhetik ugyan a helyt­állóan alkalmazandó (1) tengely rögzí­tése, de ekkor legfeljebb az (1, 4, 7) rend szer együttesen fordul el anélkül, hogy 60 a (4) kúp eltolódhatnék. Eltekinteve attól, hogy a (4) kúpok, illetve tartalékkúpok kisebb hossziban és a bosszú belső csavar­menetek nélkül, tehát olcsóbban készül­nek és a kis (7) csavaranyák tömeges elő- 65 állítása is olcsóbb, a találmány szerinti (4) kúpnak hosszabb használat után út­közben való esetleges kicserélése az emlí­tett tengelybeli eltérések esetén sem okoz nehézséget, mert a csavarmenetnélküli 70 kúpnak nem kell az (1) tengelynek haj­szálpontosan megfelelnie. A leírt szerke­zet továbbá azt az előnyp nyújtja, hogy a kerékpározó a (4) kúpok beállításának szükséges mértékét, illetve a kellő beállí 75 tás megtörténtét jobbam megérzi, mint az eddigi szerkezeteknél, úgy hogy a beállí­táshoz különös szakértelem nem szük­séges. A találmány természetesen nem szorít- 80 feozik a leírt speciális foganatosítási alakra, mert a találmány lényege első sorban csak az, hogy a (4) kúp az (1) ten­gelyen elforgás ellenében biztosítva van, míg a beállított helyzetben való rögzí 85 tósre a (7) csavaranya helyett bármely más alkalmas rögzítőszerv, pl. a (4) kúp­pal egyesített, hosszirányban felhasított és alkotómenti peremekkel ellátott szo­rítóhüvely is alkalmazható, melynek pl. 90 kis csavar segélyével történő összeszorí­tásával a beállított kúp ugyancsak rögzít­hető és így tovább, anélkül, hogy a rész­letek ily módosítása által a találmány ló nyege változást szenvedne. 95 Szabadalmi igények: 1. Beállítható golyóscsapágy kerékpárok fuitókerekeihez, a golyók belső pályá­ját alkotó, a kerék tengelyén beállít­ható kúppal, jellemezve a tengelyen 100 eltolhiaitáan, de el nem forgathatóan elrendezett, símafalú furattal ellátott kúp által. 2. Az 1. igényben védett szerkezet foga­natosítási alakja, jellemezve a ten- 105 gelyt a vázhoz képest rögzítő csavar­anyától független, külön rögzítőszerv­vel ellátott kúp által. 3. Az 1. igényben védett szerkezet fogana­tosítási alakja, jellemezve a kúp fura- 110 tát határoló falból harántirányban be­felé nyúló pecek és ezzel kapcsolódó, a tengelyen kiképezett hosszhorony által. 4. Az 1—3. igényekben védett szerkezet 115 foganatosítási alakja, jellemezve a tengely csavarmenetes végével a (2) te

Next

/
Thumbnails
Contents