88493. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék fának megszakítás nélküli desztillálására

— 2 — dugóval van elzárva és csak a (4) tolórúd hatol át rajta az (5) tömítőszelence alkal­bazása mellett. A (2) csőtoldat másik vége a csiszolt (6) tolólapra van ráerősítve, 5 mely a két (7) és (8) vezetősínek segélyé­vel az (1) retorta szintén csiszolt (9) fej­lemezén gázzáróan, de vízszintes irányban eltolhatóan van ráerősítve. A (6) tolólapot két (10) és (11) ütközőléc határolja oly-10 módon, hogy a (2) csőtoldat egyik szélső helyzetében a külső levegővel, másik szélső helyzetében pedig az (1) retortával van összekötve. A retorta utántöltése céljából egy darab 15 előszárított fát a (2) csőtoldatba helye­zünk, a (6) tolólapot visszatoljuk, amint ez a 2. ábrában szaggatott vonalakkal fel van tüntetve, úgy hogy a (2) csőtoldat most közvetlenül össze van kötve az (1) 20 retortával. A tolórúd segélyével a behe­lyezett fát könnyen a retortába tolhatjuk, mimellett az egyik darab a másikat maga előtt egyre melegebb övekbe tolja, úgy hogy az utolsó darab a retorta baloldalán 25 teljesen elszenesedve kitolódik. A teljesen elszenesedett darabok a (12) csődarabba jutnak, amely alsó oldalán a (13) összekötőkamra útján a (14) szek­rényhez csatlakozik. A kettő között gáz-80 záró zár, pl. az ellensúllyal kiegyensúlyo­zott (15) csappantyú van elrendezve, amely a retortateret elzárja, a ráeső szén súlya alatt önműködően nyílik és a szén átesése után ismét gázzáróan záródik. A (14) szek-35 rény fenekén az elreteszelhető (16) ki­szedő nyílás van elrendezve, melyen át a lehűlt szén a (14) szekrényből gázveszte­ség nélkül kiszedhetők. A gázalakú desztillációs termékek több 40 (17, 18) és (19) gázkibocsátónyílás útján elvezethetők és ismert módon szedőben kondenzálhatok. A retorta fűtése vagy a (20) rostélyon elhelyezett szilárd égési anyagokkal vagy 45 fagázzal történik. Az égéstermékek a be­rajzolt nyilak irányában az (1) retorta hosszában vonulnak végig és a kemence végén a felső (21) csatornán át a (22) ké­ményhez jutnak. A felső (21) csatornába 50 egy vagy több (23) szárítócső van be­építve, amelyekben az elszenesítendő fát ellenáramban darabonként betoljuk és át­haladás közben kb. 150° C-on előszárítjuk, hogy a fából minden nedvességet ki­hajtsunk. A huzat gyorsabb megindítása 55 céljából a (20) rostély és a (22) kémény közé a (24) tolózár van beépítve, melyet az első befűtésnél teljesen kinyitunk, hogy az égéstermékek közvetlen elvonulását lehetővé tegyük. A kémény felmelegedése 60 után a (24) tolózárat lassan bezárjuk, úgy hogy az égéstermékek könnyen és biztosan rátérnek a retortacső és a szá­rítócsövek menti hosszabb útra. A fentismertetett készülék és eljárás 65 előnye abban van, hogy minden egyes da­rab fa igen rövid időközökben betolható a retortába, annak egyre forróbb övein halad át és a végén teljesen elszenesedve hull ki abból. Ezáltal a megszakítás nél- 70 küli üzemen kívül a desztillálási termé­kek egyenletes összetételét is elérjük. Szabadalmi igények: 1. Eljárás fa elszenesítésére, melynél a fát rövid meghatározott időközökben az el- 75 szenesítési tér egyik oldalán gázveszte­ség nélkül folytonosan betoljuk és a kész szenet ugyanakkor a másik olda­lon gázveszteség nélkül kitoljuk, jelle­mezve azáltal, hogy a fát darabonként 80 osöretortán vezetjük át, mimellett az ismert módon elvezetett gázokat kon­denzáljuk és tetszés szerint energia­termelési, fűtési vagy világítási cé­lokra felhasználjuk. 85 2. Retortakemence az 1. igényben védett eljárás foganatosítására a fadarabok betolására való berendezéssel, jelle­mezve azáltal, hogy anyagtartány gyanánt vezetékekben vízszintesen el- 90 tolható csőtoldat van elrendezve, úgy hogy az egyik szélső állásban az elsze­nesítendő fadarab kívülről behelyez­hető és a másik szélső helyzetben toló­rúd segélyével a retortába betolható. 95 anélkül, hogy a retorta a külső levegő­vel jutna összeköttetésbe. 3. Retortakemence az 1. igényben védett eljárás foganatosítására és a fa elő melegítésére való berendezéssel, jelle- 100 mezve azáltal, hogy a retorta fölött előszárítócsövek vannak elrendezve, melyeken a fadarabok lassan áthalad­nak és amelyeket a távozó égési termé­kek melegítenek. 105 1 r;ijzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents