88159. lajstromszámú szabadalom • Kötélvezető
i Megjelent 1930. évi november hó 3-án. MAGYAR KIEÍLYI j&|Sg|L SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 88159. SZÁM. — X/a. OSZTÁLY. Kötélvezető. Malonyay József gépszerkesztő Budapest. A bejelentés napja 1924. évi julius hó 18-ika. Kötélnek kötéldobokra való íeltekereselődésémél a kötélmieine'teiknek szabályos csavarvonalban való elhelyezkedése biztosítására szolgáló ezen új találmánynaik i lényege abban áll, hogy a kötéldobnak a köpenyéin belül leivő részében a dob helyiálló tengelyén lazán ülő tárcsa palástjának diametrálisan szeimközt fekvő két alkotója között az egyik alkotón választott ) legmagasabb ponttól a másikon választott legmélyebb pontig mindkét oldalon szim-metriiknsan végighúzódó és egymásba futó lejtős bordájába kapaszkodó test a dob belsejéből kinyúló karral van össze> kötve, amely külső szabad végén a vezetendő kötélszár közreifoigására szánt görgőket viseli és hogy a tárcsa a dobhoz képest lassított forgását a dob álló tengelyére ekeit fogaskerék .körűi legördülő ) és a dob-fenéken megerősített csapóin forgó azonos fogszámú bolygóberéikrői a dobnak (és egyúttal a tárcsáink) tengelyén lazián űlő, de a tárcsáihoz hozzá erősített, eggyel kisebb foigszánm kerék útján nyeri, mi> mellett a dob ós a tárcsa fordulatszámainak viszonya. úgy van megválasztva, hogy a kötélnek a. dob-köpenyre egy rétegben való teljes felteikercselődése alatt a tárcsa egy fél lordulatot tesz meg. ) Mellékeli rajzóin a találmány tárgyának egy foganatiosítási alakja példaképpen gépekének két kötéldcbján való alkalmazásban van feltüntetve, .ahol az 1. ábra az egyik dobot oldalnézetben, a > másikat metszetben, a 2. ábra pedig felülnézetben láttatja, míg a '3. ábra a vezérlő tárcsa oldal- és felülnézetét szemlélteti. A helytálló (24) tengelyen lazán űlő két tO dob köizül a felső (1) dobhoz van az egyetlen kötél (KI) szárának vége, az alsó (II) dobhoz pedig (K2) szárának vége erősítve. A dobok egyimáiSifelé néző fenekeik szélén (25), illeittőleig (26) fogaskoszorúi íö viselnek, amelyek közül az egyik vaay a másik az erőgépnek állandóan egy ertelembein forgó (H) tengelyén hosszbanyú éken eliollnatóan elrendezett (27) fogaskerékkel kapcsolható. A rajz 1. ábráján 50 a felső- (I) dob (25) fogaskereke kapcsolódik a (27)->tel, vagyis ha a (H) tengely vfelülrő-l tekintve) az óramutatóival egyező 6rtek*rr«beii, akikor a felső (I) dob azzal ellentétesen forog", mii?"' a felső (I) dcbr;' 55 fel-, az alsó (II) dob/ól pedig lefutó (K) köíéi utóbbit a.z óramutatóval egyező érteleimben forgatja. A felső (I) dobnak felüi (illetőleg az alsó (II) dóinak alul) nyitott belsejében go egy (28) vesóiiő tárcsa van a (24) tengelyrs lazán, íelillesztvö. Ez a (28) tárcsa külső oldalán fenéikkel elzárt, belső oldalán azonban nyitott idoirn, amely palástján úgy (29) lejtős bordával van ellátva, 65 ieaicávének belső oldalán pedig egy ki.s (30) fogaskerék van szilárdam hozzáerősítve, amelyen a helytálló (24) tengely lazán áthatol. A (28) tárcsa palástján körülfutó lejtős (29) bordának a palást egyik alko- 70 tóján fekszik a legmélyebb (31) pontja, és ezzel diametrálisan szeimközt a legmagasabb (32) pontja, úgy hogy a (29) borda a legmagasabb (32) ponttól a palást mindkét- oldalán szimmetrikusan lejlt a leigimé- 75 lyeibb (31) pont felé. A dob fenekének belső oldalán megerősített csapon lazán forgó (33) bolygókerék egyrészt a tárcsa-