88106. lajstromszámú szabadalom • Szelep

— 2 — a fedélben. Mivel a belső (8) tömítőszelence közvetlenül a szelepben uralkodó túlnyo­másnak van kitéve és ezen nyomásnak az a törekvése, hogy a íömítőszelencét (10) 5 tömítésével együtt a (3) fedélre és a (11) orsóra szorítsa, ezáltal az orsónak oly tökéletes tömítését érjük el, hogy a (7) tömítőszelence tömítőanyagának kicseré­lése minden további nélkül megtörténhet. 10 Végül a szelep ezen szerkezete által elér­jük azt hogy a szelepben uralkodó túl­nyomással együtt a belső (10) tömítésnek a (3) fedélre és a (11) orsóra való rászoru­lása nő, úgy, hogy nagyobb tiilnyomások-15 nál az orsó jobb tömítését érjük el. A két szeleptérnek egymástól való elzárása a (12) szelepkúp útján létesül, mely az eddigi kivitelekkel szemben nem fekszik fel nagy felülettel a (13) szelepfészekre, hanem csalt 20 egyetlen (14) élen, illetve kissé becsiszolt keskeny felületen, mely azonban minden oldalán pontosan felfekszik, úgy, hogy az egyik szeleptérnek a másikhoz viszonyí­tott lezárását feltétlenül biztosítja. A sze-25 lepfészek továbbá az eddigi kivitelektől eltérően nem áll egyetlen pontosan meg­munkált szelepfészekgyűrűből, melyet csak nehezen lehet kicserélni, hanem bronzból, nikkelbádogból, vagy más al-30 kalmas fémből előállított (15) hüvelyből, melynek szélei le vannak karimázva. Ezáltal a szelepfészek gyors és olcsó kicserélésének előnyét érjük el, különösen akkor, ha arról van szó, hogy egy és 35 ugyanazon szelepet különböző üzemanya­gokhoz, mint vízhez, túlhevített gőzhöz, benzinhez, olajhoz stb. használjuk. Ezek a szelephüvelyek mint tömegcikkek köny­nyen gyárthatók. Mivel a hüvely alsó szé-40 lének áthajlítása különösen kisebb szele­peknél csak nehezen foganatosítható, a (15) hüvelyre csavarok erősíthetők, melyek a szelepnek a szeleptokkal való összeköt­tetését teszik lehetővé. A szelep megadott 45 szerkezeti kiképzése olyan, hogy viszony­lag hosszabb működési tartamot biztosít és ezenkívül szükség esetén a tömítésnek üzemzavarok nélküli gyors kicserélését teszi lehetővé. Szabadalmi igények: 50 1. Szelep, azáltal jellemezve, hogy a sze­leptesten belül fekvő tömítéssel van el­látva, ami által a szelepben uralkodó túlnyomásnak megfelelően a tömítés a szelepfedélre és a szele porsóra szorít- 55 tátik, úgy, hogy a szeleporsó tömítése a szeleppel uralkodó túlnyomással nő, 2. Az 1. igényben védett szelep foganato­sítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szelepfedél mindkét oldalán tömítő- 60 szelencék vannak elrendezve, amiáltal az egyik tömítőszelence tömítőanyagá­nak kicserélésekor a másik elegendő mértékben tömít, úgy, hogy a kicseré­lés üzem közben is megtörténhet. 65 3. Az 1. igényben védett szelep foganato­sítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szeleptestnek a szelepfedél felé fordí­tott karimája befelé kúpalakban van kiképezve, úgy, hogy a fedél és a sze- 70 leptest között ékalakú üreges gyűrű keletkezik, melybe egy tömítőgyűrű van behelyezve, amely a fedélnek a tokra való rászorításakor az üreges gyűrűbe beékelődik és ily módon a 75 fedél és a tok között jó tömítést biz­tosít. 4. Az 1. igényben védett szelep foganato­sítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szelepfészek hüvelyalakban van ki- 80 képezve és áthajlított karimák segélyé­vel, illetve csavarok útján rögzíttetik, úgy, hogy a szelepülés gyors kicseré­lését teszi lehetővé. 5. Az 1—4. igényben védett szelep foga- 85 natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szelepkúp felfekvési felülete többé-kevésbé éles perem alakjában van kiképezve, ainiáltal a két szeleptér jó tömítése válik lehetővé. 90 1 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents