87156. lajstromszámú szabadalom • Desztilláló kazán különösen a petroleum barnaszénkátrány és kőszénkátrány-iparok nehéz szénhydrogéneinek és más efféléknek lepárlására

Megjelent 193 !» évi április lx« 15-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 87156. SZÁM. — Xl/b. OSZTÁLY. Desztilláló kazán különösen a petróleum-, barnaszénkátrány és kőszénkátrányiparok nehéz szénhydrogéneinek és más efféléknek lepárlására. Steiiischneider Leo Brünn-Königrsfeld.' A bejelentés napja 1921. évi junius hó 22-ike. Ausztriai elsőbbsége 1917. évi julius hó 11-ike. A petróleum-, barnaszénkátrány-, kőszénkátrány- és másefféle iparok nehéz szénhidrogénéinek lepárlására nehéz aszfalt vagy szilárd maradványok (koksz) 5 visszamaradásáig rendszerint aránylag nagyméretű edényeket (desztilláló üstöket) használnak. A desztilláló üstöket bizonyos folyadékmagasságig megtöltik és a követelményelv szerint ezt a tartalmat 0 aszfalt vagy szilárd koksz visszamaradásáig lepárolják, különösen a szilárd kokszig Való lepárlásnál mutatkoznak ekkor nagy hátrányok. A koksznak, ha kereskedelemképes áruról van szó, ki kell 5 izzítva lennie és nem szabad aszfaltrészeket tartalmaznia. Az ilyen desztilláló üstök alkalmazásánál a koksz a lepárlás végén magas rétegben marad a kazánban. A koksz átizzítása 3 a magas réteg folytán igen meg van nehezítve és a kazán már izzásba jutott, anélkül, hogy a legfelső kokszréteg aszfaltmentessé vált volna és így gyors pusztulásnak van kitéve. Az ilyen kazánok felii> lete csak részben használható ki fűtőfelület gyanánt, mert csak azon részeit szabad a fűtőgázok behatásának kitenni, amelyek a desztilláció végén aszfalttal vagy koksszal vannak befödve. 1 Az ilyen desztilláló kazánok alkalmazásánál fellépő további nagy hátrány, hogy a koksz kivétele csak akkor történhetik, ha a kazán teljesen kihűlt, minthogy ezen célból abba be kell hatolni, ami a gázfejlődés folytán a kezelőszemélyzetre is veszélyes. Ugyanezen eset forog fenn a kazán tisztításánál. A fűtőgázok kedvezőtlen behatása az ilyen desztilláló kazánok falaira még jelentékenyen fokozódik, ha a lepárlás nyo- 40 más vagy vákuum alatt történik. A desztilláló üst elpusztulásának veszélyei ezen esetben jelentékenyen nagyobbak. Aránylag csekély átmérőjű hengeres edények (retorták) alkalmazása ezen hát- 45 rányokat kiküszöbölné, mert az átfűtendő, ill. átizzítandó réteg kisebb volna; a •retorták kisebb harántmetszete folytán a nyomás vagy vákuum alatti lepárlás is üzembiztosabb és a csőfalak izzásba jöve- 50 tele a kisebb folyadék-, ill. kokszréteg folytán könnyebben elkerülhető volna. Ha azonban az ismert szerkezetű retortákat használjuk a lepárlásra, úgy másik kellemetlen hátrány áll be. Ha pl. a retortá- 55 i);ui 20%-os kokszt^rtalmú folyadékot akarunk lepárolni, akkor a retorta folyadéktartalmának mintegy ötször nagyobbnak Íveli lennie a koksztartalomnál. Ha tehát azt akarjuk, hogy a lepárlás végén csak 60 a retorta koksztartalma álljon kiizzítás végett a fűtőgázok behatása alatt, úgy legalább a retorta négyötödrészének a tűztérből ki kell nyúlnia. Ez a gyakorlati üzemben aránytalanul hosszú és rosszul 65 kezelhető retortákat eredményez. Ezen hátrányokat elkerüljük, ha valamely tetszőleges alakú kazánnak lehetőleg legalsóbb részén retortákat alkalmazunk, úgy hogy a lepárolt anyag mennyi- 70 gégéhez képest a folyadék a nagyobb felső részből a rétortába sülyed, olyképen, hogy a lepárlás végén is lehetőleg az egész retorta vagy legalább is annak legnagyobb része a fűtőgázok behatásának ki van 75 téve.