86250. lajstromszámú szabadalom • Fékezőtalp vasuti kocsik számára

— 2 — miáltal a talp a kézben egészen biztos tartást nyer. Ilyképpen a féktalpnak a sínekre való biztos ráfekvésél tesszük lehetővé. A (h) és (i) fogantyú elengedése után nem-5 sokára a (c )és (d) pofák a (k) rugó nyomása által záratnak. Ha most az egyik keréknek a talp mellső végére való ráfutása által az utóbbinak az a törekvése volna, hogy felbillenjen, úgy ebben a két (c) és 10 (d) pofa által meggátoltatik, melyek ebben az esetben a sínfej alsó felületeinek támaszkodnak neki. A tulajdonképpeni fékhatás emellett ugyanaz, mint az eddig ismeretes féktalpaknál. A (c) és (d) pofák 15 hátrafelé fokozatosan bővülnek, úgy hogy sínillesztéseken való áthaladásnál önműködőlég szétnyílnak és azután újra csukódnak. Az ismeretes féktalpaknál a leugrás ve-20 szélye annál inkább fenforog, minél vastagabbra van az (r) felfutó él kiképezve. Ezért a felfutó felületet többnyire meglehetősen erősen lerézselik és pedig jóval erősebben, mint az oly célból szükséges, hogy 25 a kocsi, miután az megállíttatott, újra elgördülhessen. Ennek következménye az, hogy a felfutó felületeket a kerekek nemsokára kikoptatják és a talpat meg kell toldani. A találmánybeli féktalpnál viszont 30 az (r) felfutó él vastagságának alárendelt jelentősége van, minthogy a talp enélkül is meg van gátolva a leugrásban. A felfutó felület ennek folytán a gyakorlatilag legkisebb hajlásszöggel képezhető ki, úgy 35 hogy ennek értelmében toldás nem válik oly gyakran szükségessé. Az összes régi féktalpak minden további nélkül a fent leírt módon megváltoztathatók. Csakis az (s) támasztón a régi fogantyú számára való megerősítő bütyök válik 40 fölöslegessé, valamint a felfekvő vasban ugyanerre á célra szolgáló (t) lyuk, viszont a támasztón lévő (p) és (q) felfekvési felületek egyszerűen a meglévő gömbölyű résznek kiszögletezése által állíttatnak elő. 45 Szabadalmi igény: Féktalp vasúti kocsik számára, azáltal jellemezve, hogy a talpnak a sínről való leugrásának meggátlására a féktalp hátsó végén fogó van elrendezve, mely- 50 nek két (c) és (d) pofája hátsó végükön olyképpen van behajlítva, hogy azok csukott helyzetükben a sínfejet körülfogják, mely helyzetben azok a fogó (a) csapszegére rátolt (k) tekercsrugó 55 által tartatnak meg, melynek két (1) és (m) vége a pofáknak felső széleire támaszkodik, úgy hogy sínillesztéseken való áthaladásnál könnyen utánaengednek, mimellett a pofák homlokoldalfalai 60 az (e) ágyazási ponton túl felfelé meg vannak hosszabbítva és itt fogantyú gyanánt szolgáló (h) és (i) csapokat viselnek, úgy hogy a talpnak a fogantyúnál való megfogásánál részben a kéz nyo- 65 mása által, részben a talp súlya folytán a fogó kinyilik és a talp könnyedén a sínekre ráfektethető, mimellett továbbá a fogó nyitott állapotában a pofák (n) és (o) mellső homlokfelületeinek alsó 70 élei a (b) támasztón levő (p) és (q) felfekvési felületekre támaszkodnak és ilyképpen a talpnak a kézben való biztos fekvését biztosítják. 1 rajzlap melléklettel. I'.illas nyomda, Budapest.