86045. lajstromszámú szabadalom • Vízálló hőszigetelő tömb cellulozarostokból, valamint eljárás annak előállítására

- 2 — mérsékleten szárításnak vetjük alá. A szárítóberendezésben lévő levegőt állan­dóan nedvesen tartjuk, úgy bogy a lapok belülről kifelé száradnak. A lapoknak a 5 szárítón való áthaladási ideje a szárító hőmérsékletétől függ. A lapok a szárító elhagyása után kevesebb mint 10% ned­vességet tartalmaznak, anélkül azonban, hogy a túlmagas hőmérséklet következtéd 10 ben elszenesíttetnének vagy színváltozást szenvednének. Kitűnt, hogy a legcélszerűbb és leggaz­daságosabb a tömböket vagy lapokat kö­rülbelül 25 mm. vastagságban előállítani. 15 Ilyen tömbök vagy lapok jól kiszárítha­tók, nagy szilárdságúak, jó a felületük és vízmentesek. Ha körülbelül 50—150 mm. vastagságú tömböt akarunk előállítani, akkor több vékony lapot vagy tömböt 20 megfelelő kötőelemekkel, mint kapcsok­kal, fűződróttal, aszfalttal kötünk össze. Ily módon tetszőleges vastagságú tömbö­ket kaphatunk, melyek az egyes lapok említett tulajdonságaival bírnak, nagyon 25 porózusak és amellett kicsiny a fajsúlyuk. Kívánt esetben a felület homokkal mun­kálható meg vagy tapasszal, aszfalttal vonható be. A találmány szerinti anyag előállítá-30 sára szolgáló gép a cellulozarostok és a víz keverékének felvételére szolgáló tar­tállyal van ellátva. A keveréket a (2) tar­tályrészbe vezetjük, ahonnan a keverék az 1. ábrán látható módon az egymáshoz ké-35 pest eltoltan elrendezett (3) harántfalak között balról jobbfelé áramlik és a moz­gásban tartott keverék minden egyes rostja lebegésben tartatik. Az (1) tartály másik végében a (4) dob van ágyazva. A 40 dob két (6) fejtárcsából áll, melyek a (7) tengelyen vannak elrendezve és kerületü­kön az (5) lécekkel vannak ellátva. A (4) dob egy vagy több réteg lyukgatott (10) anyagból, pl. drótszövetből álló köpeny-45 nyel van ellátva. A drótszövetnél 3—4 szem esik 1 cm-re. A (4) dobbal a (11) sajtolóhenger mű­ködik össze. Ezen henger és a (13) henger körül végnélküli lyukgatott heveder vagy .50 kisszemű drótszövetszalag fut. A (15) falra bőrből, gumiból vagy más hajlékony anyagból álló (14) védőbevonat van erő­sítve, mely a körülfutó (12) hevederhez illeszkedik és ezáltal a keveréknek a (13) -55 henger mellett való fölfelé mozgását megakadályozza. A körülfutó (12) heveder végei a (16) sínek alatt mozognak, melyek szintén elzárásokat létesítenek. A (18) rész a (4) dob elzárását biztosítja. A rostokat papírgyárak hulladékaiból, ( famegmunkálógyárak pászmáiból és hul­ladékaiból, melyek oly nagyok, hogy pa­pírelőállításhoz nem alkalmasak, vala­mint kénsavas sók előálításából szár­mazó csomókból és pászmákból állítjuk 61 elő. A termékeket bizonyos mennyiségű víz hozzáadása mellett annyira megőröljük, hogy a kívánt nagyságú rostokat kapjuk. Ezt követőleg különböző rostfajtákból való keveréket állítunk elő és pedig töltő- 7( anyagul szolgáló kis rostokból, kötőanya­gul szolgáló szőrszerű rostokból és dur­vább rostokból, melyek a lapnak porózí­tást kölcsönöznek. Miután az anyagnak a kívánt tulajdonságokat és konzisztenciát 11 megadtuk, vízállóvá tétel céljából a kész anyaghoz 10%-nál kevesebb gyantapépet adagolunk és azzal bensőleg összekever­jük. Ezt követőleg kénsavas timföldet adunk az anyaghoz és azzal bensőleg 8< összekeverjük, miáltal minden egyes rostra szabad gyanta és aluminiumrezi­nát csapódik le. Ezután az anyagot a ne­mezelőgépbe vezetjük, ahol az vízzel a fent megadott arányban kevertetik és 8Í 6—25 vagy 30 mm. vastag és megfelelő széles és hosszú rétegekké nemezeltetik össze. A rostokat a gép elhagyásakor is, tehát, amikor a réteg még 50—75% vizet tartalmaz, vízállóvá tevő szerekkel itat- 91 hatjuk át. A nagy víztartalom következtében a ke­veréknek a nemezelő gépen való áthala­dási sebessége nagyon magas lehet. Oly gépnél, mely 24 óránkint 3050 folyóméter, 9í 13 mm. vastag és 1.20 m. széles anyagot állít elő, percenkint 5—6 kg. rost és 787— 1125 liter víz halad a gépen keresztül. Ezen nagy sebesség következtében a leg­több rost gyorsan folyó vízben úszó bot- 1' hoz hasonlóan függőlegesen úszik és ak­kor, amikor ezen rostok a (4) dobnak nyí­lásokkal ellátott (10) köpenyével vagy a végnélküli (12) drótszövettel érintkezésbe kerülnek, arra merőlegesen állnak. 1 Mielőtt ezen rostoknak még idejük lenne laposan dőlni, további rostok rakódnak melléjük és rájuk és a keveréknek reájuk ható nyomása, valamint a drótszövet mozgása a rostoknak porózus, szivacsszerű 1 masszává való összekuszálását és neme­zelődését létesíti. Azokat a rostokat, melyek a (4) dobra rárakódtak, (20)-nál azokkal a rostokkal, melyek a körülfutó (12) drótszövetre ra- 1 kódtak, összehozzuk és ott a keveréknek azon rostjaival, melyek a dob és a körül­futó heveder között halmozódnak fel, tet-

Next

/
Thumbnails
Contents