84160. lajstromszámú szabadalom • Berendezés és készülék folyékony vagy cseppfolyósítható szénhydrogének lepárlására és depolymerizálására
egyéb, mint a például a vasúti vagonok világítására használt olajgáz, stb. és azt rendszerint az (0) tisztító után elhelyezett gazométerbe gyűjtjük össze. 5 Megjegyzendő, hogy a készülékek összeségét alátámasztó fémállvány úgy van kiképezve, hogy a retorta, hűtők és egyéb készülékek felső részéhez könnyen hozzáférhessünk és azonfelül egy (X) daru (X') 10 csigával lehetővé teszi az (a) aknának a retortából való kiemelését (4. és 5. ábra) és tetszőleges helyre való helyezését, tisztítás után adott esetben a tányérok szükség szerinti kicserélése vagy átszerelése 15 után pedig annak visszahelyezését. Szabadalmi igények: 1. Berendezés folyékony vagy cseppfolyósítható szénhydrogének lepárolására, amelyre jellemző, hogy egy vagy több 20 függélyes elrendezésű retortát vagy kazánt tartalmaz, amelyek mindegyike hathatós és szabályozható belső fűtő szerkezettel van ellátva és ekörül áramolnak a lepárlandó szénhydrogének 25 egy a retorta fala által képezett kigyómenetes vezetékben, amelynek menetei felváltva ellenkező érteleimben vezetik körül a közeget és egymással párhuzamos, a középső vezeték tengelyére pedig 30 merőleges helyzetűek. 2. Az 1. igénypontban védett berendezés oly kiviteli alakja, amelynél a retorta belső vezetékét vagy aknáját egy elmozdítható csonkakúpalakú cső képezi, 35 amelyet egy ellenkező értelemben csonkakúpalakú külső burok vesz körül. 3. A 2. igénypontban védett elrendezésnek oly kiképzése, amelynél a belső ak-40 nán egy helyen áttört fémtányérok vannak megerősítve, amelyek az akna és a külső burok közötti gyűrűs térben foglalnak helyet és amelyek a kigyómenetes vezetéket alkotják s egyben a szénhydrogének depolymerizálásához alkalmas fémsz inkák ok vagy forgácsok felvételére szolgálnak. 4. Az 1. igénypontban védett berendezés oly kiképzése, amelynél a kezelendő szénhydrogén minden egyes retortarekesz alsó részébe vezettetik be közel atmoszferikus nyomás alatt, mimellett a retorta fűtőszerkezete annak felső részén van elrendezve ós a láng lefelé irányul. 5. A 2. igénypontban védett berendezés oly kiképzése, amelynél hideg levegő bevezetésére a retorta mentén helyenként átfúrt dugók vannak elrendezve. 6 A 2. igénypontban védett berendezés oly kiképzése, hogy a retorta felső részén nyitott csövek vannak a fűtőakna mentén elrendezve, amelyek abba helyenként betorkollnak. 7 Berendezés folyékony vagy cseppfolyósítható szénhydrogének lepárolására, amelyre jellemző, hogy az egy vagy több retortából jövő gázok vagy gőzök expanziós hűtőkbe vezettetnek, amelyekbe az atmoszferikusnál magasabb, azzal egyenlő vagy annál alacsonyabb nyomás alatt álló f orrásban levő víz vezettetik. 8 A 7. igénypontban védett berendezés oly kiképzése, amelynél, hogy az expanziós hűtők csoportosan vannak elrendezve és az egyes csoportokhoz tartozó készülékek egymás felett vannak elrendezve és a legalsó készülék a retorta fölött foglal helyet. 9. A 7. igénypontban védett berendezés oly kiképzése, amelynél mindegyik expanziós hűtőkészülék egy külső gyűrűs térrel és egy vele közlekedő belső centrális térrel van ellátva, amely forrásban levő vizet tartalmaz, továbbá egy ezen tereket egymástól elkülönítő és a gáz által áramolt közbenső gyűrűs térrel bír, amelyben fémforgácsokat vagy szilánkokat felvevő lyukgatott lemezek foglalnak helyet. 3 rajzlap melléklettel. Pallas nyomda. Budapest. 84160