83935. lajstromszámú szabadalom • Párnatámasz

Megjelent 1934. évi .junius hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI M^^m SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 83935. SZÁM. — VIII/c. OSZTÁLY. Párnatámasz. Szundy Sándor r.-t. igazgató Budapest. A bejelentés napja 1922. évi január hó 1-je. Ez a találmány olyan szerkezetre vo­natkozik, amelynek alkalmazásával az ágy párnái a közel vízszintestől a függőleges helyzetig tetszőleges szögiben felemelhe-5 tők, illetve e helyzetben megtarthatók, aminek révén az ágyban fekvő egyén félig fekvő, illetve ü'lő állapotában megfelelő alátámasztást nyer, amely körülmény kü­lönösen étkezés alkalmával előnyös. A ta-10 lálmánybeli pá ma támasz lényege csukló­san megerősített keret, amelyre a párná­kat helyezzük és amely tetszőleges hely­zetben egyszerű módon, oldhatóan rögzít­hető. Ha a keretet felemeljük, ez magával 15 emeli az erre helyezett párnákat és ezzel együtt a. fekvő egyén fejét és felső testét, tetszőleges mértékben egész, az ülő helyze­tig. A találmány tárgya emellett használ­ható egyetlen párnának tetszőleges haj-20 lásban való alátámasztására, alkalmazá­sával, tehát egy második, illetve harma­dik párnát megtakaríthatunk, így tehát nemcsak beteg, hanem egészséges egyének számára is előnyös és kiterjedt alkalma-25 zást nyerhet kórházakban, szanatóriu­mokban, szállodákban és magánlakások­ban is, nemkülönben megfelelő kisebb mé­retben készítve vasúti vagy hajófülkék fekvőhelyeim stb. 30 Az említett keret csuklósan megerősít­hető az, ágy oldalszélein vagy egy külön aljzaton, pl. egy másik kereten, amikor is meglévő ágyakban minden külön beren­dezés nélkül alkalmazható. A mellékelt rajzon a találmánybeli pár- 35-natá masznak egy utóbb említett példaké­pen vett kiviteli alakja van feltüntetve és pedig az 1. ábrán axonometrikus képben, a felső párnatartó keret ferde helyzete mellett, a 40 2. ábrán az utóbbi keret legmélyebb és (szakgatott vonallal szemléltetett) legma­gasabb helyzete mellett végnézetben, vé­gül a 3. ábrán felülnézetben. 45. Az ágy matracára, esetleg a pamlagra helyezhető (1) keretnek az ágy közepe felé eső széléhez csuklósan csatlakozik a pár­natartó (2) keret. Az (1) keret a rajzban feltüntetett kivitelnél U-alakban van ki- 50-képezve, amely a iszárvégeire erősített (3) csuklós pántok révén függ össze a szintén U-alakú (2) keret szárvégeivel. A (2) ke­ret által határolt teret a párna felfekvé­sére, illetve megtámasztására egymást ke- 55. resztező és a keresztszélekhez erősített he­vederekkel tesszük alkalmassá. A (2) ke­retnek, illetve az ezáltal megtámasztott párnáknak tetszőleges állásban való rög­zítésére a feltüntetett kivitelnél a (2) ke- 60 ret oldalához csuklós pántokkal erősített (4) támasztó lécéket használjuk, amelyek szabad végét a (1) keret felső lapjára erősL tett megfelelő fogszámú (5) fogasrudak va­lamelyik fogrésébe illesztjük. Hogy a (4) 65-léceket 11 e kelljen külön-külön a forgás­rudakba akasztani a két (4) lécet egy (6) léccel kötjük össze úgy, hogy a (4) lécek

Next

/
Thumbnails
Contents