83804. lajstromszámú szabadalom • Villamos fogókapcsoló

benyomjuk, mimellett-az utóbbi alkat- kapcsot elengedjük, amikor is az a (18) rész a talplemez anyagának megmereve- rugó hatása alatt felfelé mozog és az dése után szilárd befogást kap. A feltün- áramvezető huzalt ,a (14) lyuk felső szélé­tetett példában >a (2) hüvely, alsó végén, a hez szorítja és ezzel szilárdan befogja. A 5 (3) fenéklappal el van zárva. Ebbe a hü- (18) kapocs felfelé mozgását a (15) hasíték 65 velybe a kapcsolónak célszerűen szige- felső éle határolja. telőanyagból való (4) dugóalakú forgó- " Mint látható, az egész szerkezet semmi­teste van forgathatóan behelyezve úgy, féle csava r t nem tartalmaz. Ha mégis hogy az a (2) hüvely belső felületén és, a ma g uknak az áramvezető huzalvégeknek 10 jelen példában annak fenékfelületén is szorít ó csavarok segélyével való befogása 70 kellően vezetődik, külön tengely • alkal- 'kívánatos, akkor is legfeljebb két kis csa­mazásának szüksége nélkül. A (4) forgó- va r alkalmazásáról van szó. testtel célszerűen egy darabból készül az (5) forgató fogantyú. Az. (1) talplemeznek a 3. ábrán látható 15 Kívánt esetben a törzsszabadalomtól el- <1 6 > nyílásai az áramvezető huzalvégek­térően a forgótest külön-külön részeire nek i a szokásos módon alulról történő be- 75 bízhatjuk az áramzarast és az arretálást. vezetésére, a (17) nyílások pedig a szerke-Evégből a feltüntetett példában a (4) for- zetnek pl. a falra való felszerelésére szol­gótestbe a haránt irányú (5) fémcsap van gálnak. 20 beágyazva, melynek külső homloklapjai Az ismertetett kapcsoló működése a kö­kontaktusfelületek gyanánt szolgálnak és vetkező: Az 1. ábrán feltüntetett helyzet- 80 pedig az alább ismertetendő rugalmas (7) ben az áram ki van kapcsolva. Ha már kontaktusokkal működnek együtt csúszó- most a (4) forgótesteti az (5) fogantyú seg'é­kontaktusok módjára, A (6) csap alatt a lyével 90°-kal elforgatjuk, akkor a forgó-25 (4) forgótestben ugyancsak harántirány- test a 2. ábrán feltüntetett helyzetbe ke­ban átmenő furat van kiképezve, amely- rül, vagyis a (6) fémcsap külső homlok- 85 ben a (11) rugó van elhelyezve. Ezt a felületei a (7) rugalmas kontaktusok vé­rugót két (10) golyó vagy másefféle (csap. geivel érintkezésbe jutnak, miáltal az ék, kúp, stb.) fogja közre, amelyek szá- áram a következő úton záródik: az egyik 30 mára ,a (2) hüvelyben négy, párosával (14) lyukon beillesztett áramvezető huzal­egymással diametrálisan szembenfekvő (9) vég, (18) kapocs, (13) rugó, (12) hüvely 90 nyílás van kiképezve. feneke, a (12) hüvely testéből kihajlított A (7) kontaktusok, amelyeknek vissza- (7) kontaktus, (6) csap, másik (7) kontak­hajlított szabad végei a (2) hüvely (8) tus stb. Ugyanakkor, amidőn a (6) fém-85 nyílásain át nyúlnak a (4) forgótest felé, csap a (7) kontaktusokkal érintkezésbe a (fel nem; tüntetett) áramvezető huzal- jut, a (10) golyók a (11) terpesztő rugó ha- 95 végek befogadására szolgáló (12) hüvelyek tása alatt a (2) hüvely (9) nyílásaiba testéből (egyik oldallapjából) vannak ki- csappannak, amelyek átmérője valamivel hajlítva. Ezen (12) hüvelyeket (az egyik kisebb, mint a golyóké, úgy, hogy tehát a 40 vagy a másik módon) egészen úgy erősít- (10) golyók a (2) hüvellyel egyetemben a hetjük meg az (1) talplemezben, amint azt kapcsolót a bekapcsolt helyzetben arre- 100 fentebb a (2) hüvellyel kapcsolatban is- tálják. Ha az áramot ki akarjuk kap­mertettük. A (12) hüvelyekben a (13) ru- csolni, akkor a (4) forgótestet, ismét 90°­gók vannak elhelyezve, amelyek a (18) kai elforgatjuk, amikor is a (10) golyók a 45 szorító kapcsokra hatnak és pedig azokat (11) rugó ellenében visszahúzódnak és a állandóan felfelé szorítani iparkodnak. A (2) hüvely belső felületén; gördülnek tova, 105 (18) kapcsok befelé eső részének alsó vége a (6) fémcsap pedig a (7) kontaktusokat (görbületi élével) a 2. ábrán részben lát- elhagyja. Minthogy a (11) rugó ellenében ható (14) lyukat részben elfödi, mely (14) a (4) forgótest elforgatása csak bizonyos 50 lyuk a (12) hüvely egyik oldallapján van lendülettel történhetik, ezen lendület kiképezve. A (18) kapocs külső ágának folytán a (6) fémcsap hirtelen hagyja el 110 visszahajlított vége a (12) hüvelyen kiké- a (7) kontaktusokat és így az áramnak a pezett (15) hasítékban vezetődik. Az em- szikrázás elkerülésére való tekintettel lített (14) lyuk az áramvezető huzal sza- előírt pillanatszerű kikapcsolását érjük 55 bad végének bebocsátására szolgál, mely el. A jelen példában a négy (9) nyílás célból nem kell egyebet tennünk, mint a egymáshoz képest 90°-kal van eltolva és 115 (18) kapocs felső részét lefelé nyomnunk, így minden be- ós kikapcsolás, illetve a amikor is a (14) nyílás teljesen szabaddá kapcsolónak minden; helyzetben (úgy a válik, úgy, hogy ekkor a huzal végét a be-, mint a kikapcsolt helyzetben) való 60 (14) lyukon át betolhatjuk, mire a (18) rögzítése egy-egy negyedfordulat után

Next

/
Thumbnails
Contents