83252. lajstromszámú szabadalom • Légtömlő pneumatikus abroncsokhoz

Az ezen alakba való átmenetnél természe­tesen a barázdák anyaga nyomás alá ke­rül, mivel kisebb térre szoríttatik össze. Azon körülmény folytán, hogy a (9) fel-5 fekvő részek, amelyek kb. 45° szöget zár­nak be a tömlő függélyes középsíkjával, kezdettől fogva érintkezésben állnak a kö­peny belső falával, a tömlő és köpeny kö­zött olyan súrlódás létesül, hogy a fel-10 fekvési helyek elcsúszása nem következ­hetik be. A (8) barázda ellenkező irányok­ban gyakorol nyomást a felfekvési he­lyekre s ugyanezt teszik a (7) barázdák is, amelyek azonkívül a (10) köpenyrészre 15 is nyomást fejtenek ki kétfelől, úgyhogy a tömlő felfujt állapotában annak minden része össze van nyomva. Első pillantásra úgy látszik, hogy a tömlő részlegesen kifuvott állapotában 20 mind a három barázda egyidejűleg és egyenlő mértékben fog befelé hajolni, azonban a dolog nem úgy áll. Minthogy ugyanis a két oldalsó barázda a köpeny­nek közel függélyes oldalai mellett fek­.25 szik, a barázdák a kerék megterhelése al­kalmával befelé hajolnak, ha a tömlő nincs teljesen felfújva (2. ábra), és pedig korábban, mint a járófelület (8) baráz­dája, befelé hajolnék. Ennek folytán, ha 30 a levegő a tömlőkből bármi okból teljesen kifuvatnék, az a körülmény, hogy az ol­dalsó (7) barázdák a járófelület (8) baráz­dájának behajlása előtt hajolnak be, a kiugró (9) felfekvési felületeknek a 3. áb­.85 rán látható módon való elhelyezkedését eredményezi, úgyhogy az aránylag vas­tagfalú tömlőnek több rétege fekszik egy­máson, amely rétegek mintegy alátétet alkotnak a külső köpeny számára és az-40 által annak teljes összelapulását megaka­dályozzák. Automobilkerekeknél a külső köpeny megsérülésének egyik gyakori oka az, hogy midőn a köpeny teljesen összelapul ós a kerék vasabroncsa a köpenyen gördül, 45 ennek fala és szövetbetéte megreped és el­szakad, úgyhogy a levegő rögtön kifuva­tik. Ellenben, ha a belső tömlő többszörös rétege a köpeny járófelülete és annak az abronccsal érintkező része közé fekszik, 50 akkor nemcsak, hogy a köpeny nem lapul­hát teljesen össze és nem szakadhat fel oldalfalai mentén, hanem az abroncs sem vághatja fel a köpenyt, ami pedig rend­szerint bekövetkezik, ha az abroncs a kö­.§5 penyen fut és ez utóbbiból a levegő telje­sen ki van fújva. A széles és mély barázdáknak az az elő­nyük van, hogy a fent leírt működésük biztosan bekövetkezik. Ellenben, ha nagy­számú és kevésbbé éles barázdák vok'.á- 60 nak alkalmazva, akkor mindig fennál az a lehetőség, hogy a barázdák néhánya a tömlő felfuvásakor egymásra fekszik és ennek folytán a tömlő anyaga sem szen­ved egyenletes nyomást, ami aztán a.töm- 65 lőben egyenlőtlen feszültségeket eredmé­nyezne. Automobilkerekeknél a külső köpeny és a légtömlő megsérülésének másik gyakori oka az úgynevezett kifuvás. Ha a külső 70 köpeny annyira elkopik, hogy benne lyuk képződik, vagy pedig olyan szúrást vagy vágást kap, hogy átlyukad, akkor a szo­kásos kivitelű légtömlő, amely felfujt ál­lapotában meg van feszülve, a benne levő 75 levegő nyomása folytán ezen lyukba ha­tol és elszakad. Az ebből eredő kifuvások a tömlőt legtöbbször teljesen tönkreteszik, mivel olyan nagy felületen rongálják meg, hogy nem lehet többé kijavítani. To- 80 vábbá a kifuvás folytán a lyuk területe, amelyen a levegő kifuvatik, megnagyob­bodik és így a köpeny javítása sok költ­séget emészt fel. Sokszor azért következik be a kifuvás, mert az automobil vezetője 85 nem veszi észre a veszedelmes állapotot. Más esetekben viszont a kifuvás elmarad, mert a vezető észreveszi, hogy a köpeny egy helyen kezd kidudorodni, ami őt arra figyelmezteti, hogy a köpeny azon a ne- 90 lyen gyönge és kifuvás történik, ha a kö­penyt ki nem javítja vagy meg nem erő­síti. Ha tehát a légtömlő olyan, hogy a kis nyílásokon való kifuvásnak ellenáll és b nyomást mindaddig fenntartja, míg a 95 köpeny szakadása kívülről is észrevehető nagyságú lesz, akkor az ilyen légtörnlő gyakorlatilag eleget tesz annak a köve­telménynek, hogy a kifuvatás veszélye felismerhető és megelőzhető legyen. 100 A fent leírt légtömlő eleget tesz ennek a követelménynek, mivel elég vastag és kifeszült állapot helyett összenyomott ál­lapotban van. Ennek folytán, ha a kö­penyben egy kis lyuk van, akkor az 105 anyag abba beékelődik vagy beszorul, ahelyett, hogy azon átszoríttatnék, úgy, hogy a vezetőnek alkalma lesz a köpeny meggyöngüléséről bizonyosságot szerezni, mielőtt a kifuvás bekövetkeznék. 110 A találmány természetesen nem szorít­kozik a leírt és feltüntetett kivitelre, ha­nem magában foglal minden olyan kivi­teli alakot is, amely a leírt módon műkö­dik. 115

Next

/
Thumbnails
Contents