83137. lajstromszámú szabadalom • Eljárás állati és emberi szervezetek betegségeinek gyógyítására való készítmények előállítására

— 2 -egyéb izületi bántalom esetén .a hatás a gyakran már évek óta fennálló izületi fáj­dalmak megszűntében, az Ízület mozgé­konyságának és terhelhetőségének helyre-5 állításában mutatkozik. Az ilyen ízületi készítmények előállítá­sára pl. az izületeket és pedig lovak­nak az izületek és csuklók szomszédságá­ban fekvő csontrészeit, poreogóit, szalag-10 jait és izületi membránjait csontmalmon durván elaprítjuk s azután megszárítjuk. A szárított anyagot malmon finomra őröl­jük s az őrlemény 20 kg-ját porcellán edényben 1.17—1.19 fajsúlyú sósav 20 kg-15 jából és 40 kg vízből készült eleggyel le-Öntve, olajfürdőn addig hevítjük kb. 105°-ra, amíg a keletkezett folyadék már nem tartalmaz számottevő mennyiségű peptont, ami kb. 20—30 óra múlva áll be. 20 Ezen művelet befejeztével a folyadékot maró nátronnal vagy szódával közömbö­sítjük, szűrjük, a szüredékből a klorid alakjában jelen levő meszet a számított mennyiségű szódával lecsapjuk és leszűr-25 jük; a szüredéket ezután kevés sósavval gyengén savas reakcióra savanyítjuk meg. Ugyancsak gyógyhatást fejtenek ki a vérből és vérképző szervekből (pl. lép, nyirkmirigyek, csontvelő, kötszövetek, 30 stb.) készült organo készítmények az állati és emberi vérképző szervek primár és sze­kundár megbetegedései esetén. így pl. tu­berkulótiku's mirigy- és izületgenyedések, vagy az egész vérképző szervezetet nagy 35 mérvben igénybe vevő idült tiidőtuberku­lózis okozta, vagy erős heveny vagy idült és kiujuló vérzések, pl. myomatikus ute­rus vagy gyomorfekély okozta anómia a készítmény által rövid idő alatt fajlago-40 san kedvezően befolyásolható. Az ilyen készítmények előállítására pl. szarvasmarhák gyomrát és beleit finoman elaprítjuk s ez anyag 30 kg-ját porcellán­edényben 1.19 fajsúlyú 10 kg sósavval le-45 öntve, olaj fürdőn addig hevítjük valami" vei 100° fölé, amíg a folyadék számottevő mennyiségű peptont már nem tartalmaz. A reakció rendszerint 12—16 óra alatt be­fejeződik. A folyadékot ezután maró nát­ronnal vagy szódával 1—2% sósavtarta- 50 lomig neutralizáljuk, szűrjük, a szüredé­ket célszerűen vacuumban alacsony hőfo­kon az eredeti térfogat 2 /s—Vs-dére gyor­san besűrítjük, a kiváló konyhasóról le­szűrjük s a szüredéket nátron lúggal 55 gyengén savas reakcióig közömbösítjük. Szabadalmi igények: 1. Eljárás emberi és állati szervek (mint pl. tüdő, izületek, vér, vérképzőszervek, stb.), különösen idült megbetegedéseinek 60 gyógykezelésére szolgáló készítmények előállítására, melyet az jellemez, hogy állatoknak, különösen emlős állatoknak a gyógyítandó szerveknek megfelelő szerveit (pl. tüdő, ill. izületek, ill. lép, 65 csontvelő, a bélfal lymphoid szövetei, mezenteriális nyirkmirigyek, vér és kötszövetek) egy ásványi sav, (pl. só­sav) hosszantartó behatása révén alap­anyagaikra, különösen az aminosa- 70 vakig bontjuk el s a keletkezett folya­dékot tisztítjuk. 2. Az 1. alatti eljárás változata tüdőké­szítmények előállítására, melyet az jel­lemez, hogy a keletkezett bontási folya- 75 dékot részben közömbösítjük, szűrjük s vacuumban koncentrálva, a konyhasó­ról leszűrjük s végül maró nátronnal közömbösítjük. 3. Az 1. alatti eljárás változata izületi ké- 80 szítmények előállítására, melyet az jel­lemez, hogy a keletkezett bontási folya­dékot közömbösítjük és szűrjük, a szü­redékből a meszet számított mennyi­ségű szódával leválasztjuk, a szénsavas 85 meszet leszűrjük s a szüredéket ásványi savval (pl. sósavval) gyengén savanyú reakciójuvá savanyítjuk meg. 4. Az 1. alatti eljárás változata a vérből és a vérképző részekből való készítmé- 90 nyek előállítására, melyet az jellemez, hogy a keletkezett bontási folyadékot részben neutralizáljuk, szűrjük és kon­centráljuk, majd pedig a kivált kony­hasóról leszűrt oldatot maró nátronnal 95 gyengén savanyú kémhatásig közöm­bösítjük. V.'illns nyomda, Bnilnpest.

Next

/
Thumbnails
Contents