83136. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vegytiszta és göndör tőzeggyapjúnak eltőzegesített eriophorumból való előállítására

efféle diasztázzál) vagy savval elegyített 50—60° C hőmérsékletű fürdőbe, vagy pe­dig b) 30—40° C hőmérsékletű éiesztó-5 fürdőbe hozzuk, melyben azonban nem 3—4 óráig, iletve 4—5 napig, hanem csuk addig hagyjuk, míg teleszívódott és míg a fürdő hőmérsékletét fel nem vette, ami­hez legalább % óra kell. Ezt követőleg 10 célszerűen szállítható fatartályokban, vagy lehűlés ellen egyébként védő terek­ben szorosan csomagolva legalább 4 óráig tartó erjesztő eljárásnak vetjük alá és ezt köveitőleg újból öblítjük. 15 Az élesztő fürdőt ezen esetben tehát nem mint Geige-iféle eljárásnál, a maláta­viagy savfürdőn kívül, hanem ezen für­dők egyike helyett alkalmazzuk, úgy hogy a Geige-féle eljárással szemben egy für-20 dőt megtakarítunk. 3. Végül a kezelendő anyagot legalább V± óráig tartó főzés folyamán alkaliak, szalmialk, sav vagy efféle hatása alatt, véglegesen megtisztítjuk és újbóli hideg 25 öblögetés (és esetleges fehérítés) után megszárítjuk. Az ismertetett eljárás tehát a Geige­féle eljárással szemben eliminálja az első szárítást, a gépi úton végzett káros szét-30 bontást elemi rostokká, a 3—4 óráig, illetve 4—5 napig tartó 4. és 5. alatt emlí­tett fürdőket, a harmadik és negyedik mosást és a speciális zsírtalanító szereik­kel végzett zsírtalanítást, végül pedig 35 lehetővé teszi a nemesítő eljárás időtar­tamának megrövidítését, a normális idő­tartamnak mintegy 9 /io részével. Az egyszerűsített nemesítő eljárás, célszerű elrendezés mellett, főleg mecfoa-40 nikai úton foganatosítható és az erio­phorurnirostokniak nemesítését oly olcsóvá teszi, hogy abban az esetben, ha a nyers rostokat racionális lápértékesítés mellék­terméke gyanánt, olcsóin termelik, a 45 tőzeggyapju normális fonórostárak mel­lett is versenyezhet a többi fonórositokkal. Emellett a találmány szerinti egyszerű eljiáirás :nem csupán zsír-, fehérje- és sav­tartalmuktól, valamint merev organikus 50 alkatrészeiktől szabadítja meg a nyers rostokat, mint a Gege-féle eljárás, hanem a tőzeggyapju minőségét is megjavítja annyiban, hogy a rois.t kapilláris részeit megbontja, subfossilis lerakódásait el­távolítja és a Geige-iféle eljárásnál simán 55 maradó rostot még göndöríti is, miáltal nagy fonó- és nemezelő képességű, finom kártolt gyapjú tulajdonságait veszi fel. Ha a nyers rostokat nemesítés előtt megfagyasztjuk, vagy gyakran válta- 60 kozva hol megnedvesít jiük, hol pedig rész­ben víztelenítjük, akkor kolloid természe­tüket többé-kevésíbbé elvesztik és azután igen célszerűen az 1. alatti előtisztítás nélkül is nemesíthetők. 65 Szabadalmi igények: 1. Eljárás vegytiszta és göndör tőzeg­gyapjunak elltőzegesített eriophorium­oserjélkből való előállítására, jelle­mezve azáltal, hogy 70 1. a nyers rostokat legalább 50° C hőmérsékletű fürdőiben, melyhez (kb. %<%) alkaliákat vagy savakait tfeb. %•% kénsavat, sósavat vagy fluorsavat) vagy más alkalmas 75 oldószereket adagoltunk, legalább fél óráig tartó előmosásnak és ezt követőleg hideg öblítésnek vetjük alá; 2. az- előtisztított rostot vagy 80 a) malátával, pl. diazztaforral vagy efféle diazztázzal (1 kg. 1 ms vízre) vagy (kb. K>%) savval elegyített fürdőben kb. 50—60° C-ra vagy b) élesztővel (1 liter 1 m3 vízre) ele- 85 gyített fürdőben kb. 30—40°-ra hevítjük és azután célszerűen szál­lítható fatartályokban, vagy le­hűlés ellen egyébként védett tér­ben szorosan csomagolva legialább 90 4 óráig erjeszteni engedjük; 3. az erjesztett rostokat vízfürdőben alkáliák, stav, vagy más alkalmas oldószerek hatása alatt, legalább % óráig főzzük és azután újbóli 95 hideg öblögetés és esetleges fehé­rítés után megszárítjuk. 2. Az 1. alatti igényben védett eljárás foganatosítási módja, jellemezve' az­által, hogy oly nyers rostokat, melye- 100 ket fogyasztás vagy hevítés, vagy pe­dig gyakran váltakozó nedvesítés és részbeni vízitelenítés útján kolloid ter­mészetiétől megfosztottunk, az 1. alatti előtisztítás elhagyása mellett nemesi- 105 tünk. Pallaa nyomda, Budapest,

Next

/
Thumbnails
Contents