83050. lajstromszámú szabadalom • Magas ólomtartalmú csapágyfémötvözet

Megjelent 1934. évi julius lió 2-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 83050. SZÁM. — XVI/c. OSZTÁLY. Magas ólomtartalmú csapágyfém ötvözet. Tli. Goldsclimidt A.-G. cég- Essen-íUihr. A bejelentés napja 1922. évi április hó 21-ike. Németországi elsőbbsége 1920. évi október hó 1-je. Az ezelőtt használatos magas óntar­talmú csapágyfémek helyettesítőjéül az utóbbi években magas ólomtartalmú ötvö­zetekkel, (mint pl. az u. n. „egységíém-5 mel", melynek hozzávetőleges összetétele 80% ólom, 10% antimon és 5% ón) kísér­leteztek, melyekhez a kiolvadás elkerülé­sére, valamint a keménység növelésére néhány százalék rezet adtak. Az ily fajta 10 ötvözetek azonban ennek ellenére sem mutattak fel olyan tulajdonságokat, hogy az előbbi 15%-nyi és még nagyobb óntar­talmú csapágy fémeket helyettesíthették volna. Ezért továbbra is azon fáradoztak, 15 hogy ezen tulajdonságokat más fémek hozzáfűzése által utóiérjék, vagy túlszár­nyalják, ezt azonban megnehezítette, vagy meghiúsította az az ismert tény, hogy az ólommal a legtöbb fém nem öt-20 vozhető, úgy hogy vagy nem áll elő a keverék, vagy pedig a keverék a lehűlés­nél szétválik. Csekély mennyiségű más fém hozzáadása, ami jelentősebb szétvá­lás veszélye nélkül eszközölhető, azonban, 25 azzal a további hátrányai jár, hogy ezen adalékok magasabb hőmérsékleteknél kez­denek megmerevedni, mint az ólom, an­timon és ón eutektikuma, úgy hogy az ötvözeteknek nagyobb megmerevedési 30 időközt kell kivárniok és ennek következ­tében a lahülés a'att tésztaszerűvé válnak. Ez a _kö» -dlmény igen magas öntési hő­mérsékletet kíván meg, miáltal az oxidá­ció elősegíttetik, könnyebben oxidálható 35 alkatrészek kiégése megkönnyíttetik és a feiolvadási jelenségek előmozdíttatnak. Ezenkívül ezen csapágyfémeknél a nagy öntési időköz következtében könnyen üre­gek ós lyukacsok lépnek fel. Jelen találmány tárgya már most oly ÍO magas ólomtartalmú ötvözet, mely a föl­sorolt hátrányoktól teljesen mentes és az eddigi magas óntartalmú csapágyfémek­(kel minden vonatkozásban egyenértékű, habár csak igen csekély (mintegy 4—;>%) 45 óntartalmú. Ezen feltűnő hatást lényegé­ben aránylag csekély (mintegy 2—3%) nikkeladaléknak egyidejűleg niég valami­vel kevesebb (mintegy 0.2 egész 1.5%) rézzel való hozzáadása által érjük el. Az 50 utóbbit célszerűen mint rézfoszfort ad­juk hozzá, melyben a foszfortartalom kb. 0/2 egész 0.7%-ct tesz, mimellett a fosz­for még az ötvözet keménységét is egy kevéssé növeli. 55 Számos kísérlet alapján a következő százalékarányt körülbelül azon határérté­keknek mondhatjuk, melyeken belül az említett előnyös tulajdonságok (úgy fizi­kai, mint metallográfiai szempontból) el- 60 éretnek: mintegy 70 — 75% ólom, „ 15 — 25% antimon, 3 — 6% ón. 1 -- 3% nikkel, 65 0.2—1.5% réz (mint 0.25—2% foszforréz). Szabadalmi igények: 1. Csapágyfém-ötvözet nagy ólomtarta­lommal és kisebb antimon- és óntarta- 70 lommal, jellemezve 1—3% nikkel és 0.2—1.5% réz adalék által. 2. Az 1. igénypont szerinti csapágyfém­ötvözet kiviteli alakja., jellemezve a rézzel együtt beadagolt 0.2 egész 0.7% 75 foszfor adalék által . Pallas nyomda, Budapest. 83052

Next

/
Thumbnails
Contents