82731. lajstromszámú szabadalom • Hüvelytükör

__ 2 — csövet (2. ábra), míg az (1) csőcsonk a (2) karimánál fogva megtartható és he­lyén marad. Ha a porciót a kívánt mér­tékig egészen előre hoztuk, úgy a (3) belső 5 csövet egészen eltávolítjuk, úgy hogy a hü­velyben csupán a belső, rövid, (1, 2) hü­velytükör marad vissza. Ez oly rövid, hogy a porciónak teljesen előrehúzott helyzetében is teljes hosszában benyúlik a 10 hüvelybe, tehát onnan ki nem eshetik, sem a hüvelynek reflex-összehúzódásai által ki nem szoríttatik úgy, hogy a hü­velytükröt külön fogni nem szükséges és az orvosnak mindkét keze teljesen szabad. 15 Ezáltal az egyik kézzel biztosan kezelheti a golyófogót, míg közben a másik kezét a műtét, illetve a kezelés végzésére hasz­nálja. Azáltal, hogy a (2) karima tel­jesen hozzáfekszik a hüvely külső bejá-20 rátához, tehát nem áll előre, nincsen a műszernek útjában, úgy hogy a kezelés biztosabb. A golyófogó erős felemelésének elősegítése céljából a (2) karimában és az (I) csőcsonk mellső részében ismert mó-25 don (7) kivágást alkalmazhatunk. A találmány szerinti javítás azonban nem csupán ezen egyszerű, csőalakú hü­velytükrökön, hanem két, vagy több rész­ből álló, kanalas hüvelytükrökön is alkal-30 mazható, amint ezt pl. a (4—6. ábra) két­kanalas hüvelytükrön mutatja. Ezen utóbbi megoldásnál a hüvelytükör két (8) és (8') rövidebb kanálból áll, amelyek­hez a közel félkör-alakú (9, 9') karimák 35 csatlakoznak. Ezen karimák a velük szi­lárdan összefüggő (10, 10') karok és a (II) csap segélyével egymással csuklósan vannak kapcsolva, még pedig célszerűen mindkét oldalon. A (10) karban a (12) 40 állítócsavar van ágyazva, amely a (10') karhoz szorul és a (8, 8') kanalaknak is­mert módon való szétfeszítésére szolgál. A (8, 8') kanalak mintegy félakkorák, mint a használatos hüvelytükröknél és 45 mindegyik ily kanálban kiképezett veze­tékekben a hosszirányban elcsúsztatható (13, 13') betétkanalak vannak vezetve, amelyek mintegy kétszer oly hosszúak, mint a (8, 8') kanalak. A (13, 13') betét­kanalak az ugyancsak félköralakú (14, 50 14') karimákkal vannak .ellátva, amelyek a (8, 8') kanalak (9, 9') karimáihoz simulnak és (5, 5') kallantyúk segélyével rögzíthetők. A hüvelytükör a 4. ábrában feltüntetett állapotában vezettetik be a 55 hüvelybe, természetesen a szükség szerint a (12) csavar segélyével szabályozott, többé-kevésbé összecsukott helyzetben és a porciónak a golyófogó által történt meg­fogása után oldjuk az (5) kallantyúk se- oo gélyével a (13, 13') betétkanalakat, ame­lyek a porció előrehúzása alkalmával az 5. ábrában látható-módon kitolódnak, az­után pedig kézzel teljesen kihúzhatók és eltávolíthatók, mire a (12) csavarok se- 65 gélyével a megmaradó rövidebb (8, 8') ka­nalakat sokkal erősebben feszíthetjük szét, mint ez a teljes hosszúságú hüvely­tükröknél lehetséges, úgy hogy a hüvely­tükör ekkor a kiálló (10, 10', 12) feszítő- 70 szerkezet súlya által kifejtett nyomaték dacára oly biztosan áll a hüvelyben, hogy nem csupán tartani nem szükséges, de a páciens erőfeszítéssel sem képes a tükröt a hüvelyből kinyomni. 75 Ily módon a méh-műtéteket, ill. kezelé­seket az orvos asszisztens nélkül, maga végezheti el anélkül, hogy ez a műtét biz­tonságát veszélyeztetné. Szabadalmi igény: ^0 Hüvelytükör, melyet az jellemez, hogy a hüvelytükörnek a hüvelybe helyezendő része (tehát csöve, vagy kanalai) két, egymásban teleszkop-szerűen eltol­ható részből állanak, melyek egymás- 85 sal szilárdan, célszerűen oldható kap­csolás segélyével rögzíthetők. 1 rajzlap melléklettel. Stádium nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents