81944. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés sorbakapcsolt váltakozó áramerősbítőkhöz

Megjelent 1935. évi február hó 121-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BIROSAG SZABADALMI LEIRAS 81944. SZÁM. — VH/j. OSZTÁLY. Kapcsolási elrendezés sorbakapcsolt váltakozó áramerősbítőkhöz. „Siemens & Halske" Aktiengesellschaft cég, Berlin-Siemenstadt és Wienben. A bejelentés napja: 1917. évi június hó 28-ika. Elsőbbsége: 1916. évi július hó 12-ike. A jelen találmány sorbakapcsolt erős­bítőszerkezetekhez való kapcsolási elrende­zésre vonatkozik. Ilyen erősbítők a telefonia, a drótnélküli telegrafia céljaira és efféle r> célokra használtatnak. Az ilyen kapcsolá­soknál többnyire az alsó erősbítő előtt és az utolsó mögött, valamint az egyes erősbí­tők között is, átvivőket rendeznek el a váltakozóáram tovavezetésére. Ilyen nagy­id számú átvivő már most a legtöbb esetben nem helyezhető úgy el, hogy egymásra való kölcsönös hatásuk ki legyen zárva. Ezek a befolyások részben a mágneses szórómezőktől származnak, valamint abból, 15 hogy az átvivők, tekercseinek egymáshoz és a földhöz való kapacitásán át vannak egy­mással kapcsolva. Mindkét befolyás zavaro­kat idéz elő, melyek erős zörejek, vagy az elrendezés úgynevezett éneklése, vagy fü-20 tyülése alakjában nyilvánulnak meg. Ha mágneses védelem létrehozása céljából, vas­sapkákkal vesszük körül az átvivőket, akkor az ezek által már amúgy is okozott tetemes veszteségek igen jelentékenyek lesznek. 25 A jelen találmány szerint azáltal kerüljük el ezeket a hátrányokat, hogy 'az erősbítők közt levő átvivőket egy-egy fojtótekercs és egy-egy kondenzátor kombinációjával he­lyettesítjük, pnelyek úgy vannak rendezve, :t0 hogy az erősbítők külső oldalának egyen­árama a fojtótekercsen, váltakozóárama pe­dig a kondenzátoron folyik keresztül. A fojtótekercsek nagy váltakozó áramellenál­lásai ekkor ártalmatlanok, mert ezeken ;-!5 csak egyenáram kell, hogy keresztülmenjen. A tekercseket ezért aggodalom nélkül 'lehet mágneses védelemmel ellátni. A mellékelt rajzon a találmány '(tárgyá­nak három foganatosítási példája Van be-40 mutatva. Az 1. ábra pl. Brown-féle építésű négy (Ml—M4) mikrofonerősbítőhöz való kap­csolási rendezést mutat. Az (L>) vezetéken át beérkező váltakozóáram mindenekelőtt az (Ml) első erősbítő (e) jelfelfogó tekercsébe 45 jut. A küloldal (m) mikrofonján és egy (dl) fojtótekercsen egy (bl) telep árama folyik egymásután keresztül. Az áramerős­ség ingadozása folytán az egyenáram fölé rakódott váltakozóáram egy (cl) kondenzá- 50 toron át az (M2) második erősbítő (e) jel­fogótekercsébe jut. Azonos módon vannak megszabva az áramutak a többi (M) erősbí­tőben is a (d) fojtótekercsek és 'a (c) kon­denzátorok útján, úgy hogy az (M4) utolsó r, r ' erősbítőben erősbített váltakozóáram Végül <c4) kondenzátoron át az (I) telefonba jut. A 2. ábrán kisütőcsövekhez való kapcso­lási elrendezés van feltüntetve. Négy ilyen 60 (El—E4) cső van itt sorbakapcsolva. Az (L) vezetéken át beérkező váltakozóáram minde­nekelőtt egy (v) előátvivőbe jut, melynek sekundár oldala egyrészt az (El) első ki­sütőcső (h) segédelektrodájához, másrészt 65 (K) izzókatodájához van kapcsolva. Vala­mennyi (E) kisütőcső (k) katódáját egyet­len kis, például 6 voltos telep táplálja egy­egy (w) előrekapcsolt ellenálláson át. Vala­mennyi (a) anódához és (k) katódához 70 együttesen egy körülbelül 110 voltos telep van kapcsolva. Hogy e telep egyenárama ne juthasson a következő erősbítő jelfogó ol­dalára, (cl—c2) kondenzátorok vannak el­rendezve. Egy, az (E4) utolsó erősbítő mö- 75 gött elrendezett (c4) kondenzátor pedig a (T) telefont védi az egyenáramtól. Hogy másrészt a küldőoldal erősbített váltakozó­áramát a teleptől távoltartsuk és csak a kö­vetkező erősbítőcső jelfogóoldalán, illetve a 80

Next

/
Thumbnails
Contents