81805. lajstromszámú szabadalom • Gázrezsó

Megjelent 1935. évi február hó 1-én. MAGYAR KIRÁLYI WSift SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 81805. SZAM. — II/h. OSZTÁLY. Gázrezsó. Jáschke Ernő szerelő, Dresdenben. A bejelentés napja: 1921. évi november hó 17-ike. Az eddig ismert gázrezsók hátránya, hogy a láng azonnal szétterjed és ennek következtében azáltal, hogy az edényt kö­rülnyaldossa, hőjét részben kihasználatla-5 nul adja le. Ezen hátrány elkerülésére és a gázláng előnyös kihasználásának el­érésére a talámány értelmében a lángzó köré hengeres csövet fektetünk, melyet bordák a rezsó felső szélén rögzítenek. Ez 10 a henger a lángzót aránylag szűk hézag hagyásával zárja körül, úgyhogy az egész gázláng szűk térre szorul össze és az edény fenekének aránylag kis felületére terelődik. A henger egyúttal magát a 15 lángzót is védi, úgyhogy az edény tartal­mának kifutásánál a lángzó nyílásainak eltömődése és a láng kialvása nem követ­kezik be. A mellékelt rajzon a találmányt képező 20 gázrezsónak foganatosítási alakja van feltüntetve és pedig az 1. ábrán oldalnézetben, részben a 2. ábra I—I vonala szerint vett metszetben és a 25 2. ábrán felülnézetben. A gázrezsó szokásos módon az (a) áll­ványból, a (b) gázvezetékből és a (c) Iángzóból áll. A találmány értelmében a (c) lángzót a (d) üreges henger veszi kö­rül, melynek átmérője a lángzó átmérő- 30 jénél valamivel nagyobb és melyet a 2, ábrán látható módon az (e) bordák tar­tanak fogva. Ezen bordák egyúttal lehe­tővé teszik, hogy a rezsóra igen kis át­mérőjű edényeket állíthassunk, míg más­részt a (d) cső a lángot koncentrikusan szűkíti. Az edény tartamának kifutása esetén a (d) cső a lángzót eltömődés és a láng kialvása ellen megvédi. A találmányt képező berendezés termé- 40 szetesen az ábrázolttól eltérően kiképe­zett rezsóknál is alkalmazásra találhat. Szabadalmi igény: Gázrezsó, jellemezve egy a lángzót szűk közzel körülvevő hengeres köpeny ál- 4ö tal, mely bordák útján a rezsó felső szélén fekszik fel. 1 rajzlap melléklettel. Stádium nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents