81471. lajstromszámú szabadalom • Berendezés furnérszárításra

működnek egymással. Ha a (b) lemezcsoport lemezeit megfelelő mértékben emeljük, akkor a (bl, a2) a (b2, a3) a (b3, a4) lemezpárok fognak együttműködni. Az egyes lemezpárok 5 közül emellett esetről-esetre mindig a felső saját súlyánál fogva nyugszik az alsó leme­zen és így idézi elő a sajtoló nyomást. Ha a (b) lemezeket megemeljük, úgy azok alulról az (a) lemezekbe ütköznek és ezeket felfek-10 /ési felületükről kissé leemelik, úgyhogy az (a) lemezek súlyuknál fogva hathatnak. Ha a (b) lemezeket lesüllyedni engedjük, úgy azok addig mozognak, amíg az (a) lemezeken nem nyugszanak és felfekvési felületüket kissé el 15 nem hagyják; tehát szintén saját súlyuknál fogva hathatnak. A lemezeknek a rajzon feltüntetett helyze­tében a (b) csoport lemezeinek oldása után az (al, bl) az (a2, b2) az (a3, b3) stb. lemez-20 párok közé a szárítandó furnérokat helyez­zük és ezután a (b) lemezeket lebocsátjuk, úgyhogy súlyukkal a furnérokat terhelik. A terhelésnek azonban nem szabad állandóan hatni, hanem annak rövid időtartam után a 25 (b) lemezek időszakos megemelése folytán meg kell szűnnie, miért is a (b) lemezcsoport folytonos fel- és lefelé való mozgást végez. Ezen célból ia (d) henger az (e) csővezeték útján dugattyús szivattyú (f) hengerével áll 30 összeköttetésben és pedig olymódon, hogy a szivattyúnak (g) dugattyúja előremozgása­kor a folyadékot a (d) hidraulikus hengerbe nyomja és az a dugattyú visszamozgásakor a (g) dugattyút követve a (d) henger -35 bői visszaömlik. A (c) hidraulikus dugattyú és az ezzel összeköttetésben álló (b) lemez­csoport ennek következtében a szivattyú du­gattyújának löketei szerint emelkedik és süllyed, miáltal az ' együttműködő lemezek 10 Jélekzését" érjük el. Minthogy a szivattyú a (b) lemezcsoport­nak a irétegváltoztatás céljából való feleme­lésére és süllyesztésére is szolgál, ennélfogva annak közönséges szállítószivattyú módjára 45 (h) szívószeleppel és (i) nyomószeleppel kell ellátva lenni. Az előbb ismertetett „lélekzés" biztosítása végett azonban nem szabad a szi­vattyútól kiinduló (e) összekötővezetéknek az (i) nyomószelep mögött leágaznia, hanem 50 a szívó- és nyomószelep között levő térből, mert máskülönben a folyadék visszaömlését a dugattyú hátrafelé való mozgásakor a nyomószelep megakadályozná. A szívó- és nyomószelep között levő térből ennek meg-55 felelőleg a (k) csővezeték ágazik ki, amely az (1) és (m) szelepeken át a (d) hidraulikus hengerhez vezető (e) csővezetékkel áll össze­köttetésben. Az (m) szelep a szivattyú (i) nyomószelepe mögött levő térből kiágazó (n) csővezetékbe van iktatva, amelynek folyta- 60 tását az (e) csővezeték képezi. Ha az (m) szelep zárva van, akkor az (e) csővezetékből folyadék nem folyhat a szivattyúba vissza, mert 'ezt egyrészt a (k) csövet elzáró (m) szelep, másrészt az (i) nyomószelep megaka- 65 dályozza. Ha ezenkívül az (o) kifolyócső el­zárására szolgáló (1) szelepet is zárjuk, ak­kor a szivattyú rendes folyadékszállító szi­vattyú módjára működik, minthogy a (h) szívószelepen át beszívott folyadék az (i) 7U nyomószelepen át az (n) csőbe és innen az (e) csővezetéken át a (d) hidraulikus hen­gerbe jut anélkül, hogy a folyadék innen visszaömölhetne. A (c) hidraulikus dugattyú ennek folytán felemelkedik. 75 Ha az (m) és (1) szelepeket nyitjuk, akkor a (c) hidraulikus dugattyú terhelése alatt álló folyadék az (e) csővezetékből a nyitott (m) és (1) szelepeken át az (o) kibocsátó­vezetékbe folyhat, úgyhogy a (c) dugattyú 80 süllyed. Ha az (1) szelep zárva marad és csak az (m) szelepet nyitjuk, akkor az (e) és (k) csövek egymással összeköttetésben állanak, mikor is az előzőkben ismertetett „lélekzés" követ- 85 kezik be. Amikor tehát a hidraulikus (c) dugattyú a rajzon feltüntetett legmélyebb helyzetben van és az (m) szelepet nyitjuk, ellenben az (1) szelepet zárjuk, akkor azon (b) lemezek, 90 amelyek az alattuk levő (a) lemezekkel mű­ködnek együtt, az úgynevezett lélekző moz­gást végzik. Ha az ezek között kezelt fur­nérok szárítása befejeződött, a (b) lemezek és1 a fölöttük levő (a) lemezek között levő 95 közbe helyezünk furnérokat, mire az (m) szelepet bárjuk és az (1) szelepet nyitjuk, úgyhogy a szivattyú az (n) és (e) csöveken át folyadékot sajtol a (d) hengerbe, minek következtében a (b) lemezek felemelkednek. 100 Az (m) szelep mindaddig zárva marad, amíg a (b) lemezek, illetve a rajtuk fekvő furnérok a fölöttük levő (a) lemezeket felfekvési fe­lületükről le nem emelik, minek folytán az (a) lemezek súlya a furnérokat terheli. Ez- 105 után az (m) szelepet 'ismét nyitjuk, mire a lélekzési mozgás ismét bekövetkezik. Ha ugyanis ekkor a szivattyú dugattyúja visszafelé mozog, akkor a (d) hidraulikus hengerben a folyadéknak az (e) és (k) cső- lio veken át való visszaömlése folytán nyomás­csökkenés következik be, mi mellett a (b) lemezek oly mértékben süllyednek, hogy a fö­löttük fekvő lemezek, miután a lefelé való mozgásban kezdetben részt vettek, a felfek- 115 vési felületekre visszajutnak és a (b) leme­zek további süllyedése a furnérok kívánt te­hermentesítését eredményezi. A szivattyú du-

Next

/
Thumbnails
Contents