80175. lajstromszámú szabadalom • Turbinahajtású szeparátorok szivattyú-elrendezése

mólokét alatt való meghajtásánál, ezzel együttműködhessék. E célból a (6) ten­gelyt a (20) karral szereljük fel, amit a (21) csavarrugónak egyik végével kötünk össze, míg a rugó másik végét valamely szilárd ponthoz, pl. a (15) szelepházzal egybeöntött (22) nyvílványhoz erősítjük meg. A találmányhoz tartozik még a (7) kar és a szivattyú dugattyújának összekötte­tésére vonatkozó elrendezés is. Ezt úgy valósítjuk meg, hogy a (23) rudat gömb­alakú két, (23a és 23b) fejével a (7) kar és a dugattyú megfelelő kivágásában ágyazzuk, mimellett egy (24) rugó egyik végét a (7) karral másik végét a dugaty­tyúval kötjük összie. Utóbbiban erre a célra megfelelő rovatékot esztergályo­zunk, amelybe a rugó utolsó (24a) me­nete illik. Ilyen elrendezés mellett a gép működésében megszakítások elke­rülhetek és minthogy a rugó a megfelelő részeket jól összetartja, a részek között tágulások nem merülnek fel. Szabadril))ii igények. 1. Turbinahajtású szeparátorok szivaty­tvúelrendezése, amit az jellemez, hogy a szivattyúhenger- a szelepházzal együtt a hajtótengely csapágyával szilárdan van összekötve és a hajtő­folyadék (1) állványával oly módon egyesítve, hogy a hajtótengely csap­ágyának két (10) füléhez képest a henger (13) füle megközelítőleg de­rékszög-ben van elrendezve oly célból, hogy a szivattyú és az állvány össze­köttetése szilárd legyen. 2. Az 1. alatt igényelt szivattyúelrende­zés kivitele, amit egyik végével a haj­tótengelyen és másik végével egy szi­lárd ponton megerősített a szívólöket alatt megfeszített és nyomólöketben a szivattyú dugattyújával együtt működő (21) rugó jellemez. 3. Az 1. alatt igényelt elrendezésnél a szivattyú dugattyújának a hajtóten­gelyre szerelt karral való összekötte tése, amit gombalakú két (23a, 23b) fejével a kar és a dugattyú megfelelő kivágásában ágyazott (23) rúd, to­vábbá egyik végével az említett ka­ron másik végével, illetőleg az utolsó menetével a dugattyún kiesztergályo zott íovatékban megerősített a gép működésének megszakítását és az al­katrészek meglazulását elhárító (24) / rugó jellemez. (1 rajzlap melléklettől.) t'aílao uyouida, Uudn).»at

Next

/
Thumbnails
Contents