79990. lajstromszámú szabadalom • Gép kávébabnak és egyéb természetes vagy mesterséges termékeknek szín szerint való osztályozására

További lényeges része jelen találmány­nak, hogy a mérőkészülék, illetve annak mutatója szabályozza az osztályozó szer­kezetet, miáltal ¡ez is a mutatóval együtt minden beállítás után visszatér kezdeti helyzetébe. A találmány még számos újí­tást tartalmaz az osztályozókészüléken, valamint' ¡1 bab hozzávezető és fal fogó­­készülékeken. Mellékelt rajz 1. ábráján jelen találmány elrendezésének egyik példaképein kiviteli alakja látható, míg 2. és .‘1 ábrák az adagolókészüléknek két másik helyzetét tüntetik fel. Az osztályozandó kávébabok a (103) ru­gókra felfüggesztett (102) tölcsérben van­nak. Utóbbinak fenekén (37) keverőpálca, nyúlik be. mely a (104) tengely körül el­forgathatóan és (105) súllyal “terhelt emelőkaroii van elrendezve. A (102) töl­csérből (10(>) csatorna indul ki. melyen a kávébabok lecsúsznak. Kzen csatorna alatt villamdelejes (107) kalapács van. mely n csatomat rázza, ennek folytán a babok lassan léteié csúsznak, egyidejűleg pedig a (.‘57) keverőpálca is mozog, miáltal a kávé­bab egyenletesen jut a ílOíí) csatornákba. A (lOd) csatornának alsó végén forgó­tárcsából álló (115) kidobókésziilék van. melynek egy kávébabszemnagyságú (116) bemélyedése vau. Ezen kidobónak a (v) nyíl irányában való forgatása által a csa­tornában levő babszem a (119) tölcsérbe dobatik. Egyidejűleg ezen kidobó elzárja a csatornát, úgy, hogy a következő bab­szem visszatartutik. A (115) kidobót (112) vonórud mozgatja, mely csuklóval kap­csolódik a (109) kétkarú emelőhöz, mely a (110) tengely körül lenghet ki és melyet (111) rúgó szorít a (108) bütykös tárcsá­hoz. Utóbbinak állandó forgása folytán a (115) kidobó a (v) nyíl irányában elforog. A (115) kidobó a (112) hajtórúddal (113) hosszrés és (114) csap útján kapcsolódik, miáltal előbbi két rész között hóit járás van. A (108) bütykös tárcsa a (115) tár­csát körülbelül 2. ábrán feltüntetett hely­zetig forgatja el, mikoris a kidobóhoz erő­sített és (.118) súlyban végződő (117) kar lendítő hatása folytán a 3. ábrán feltün­tetett helyzetbe forgatja, miáltal a kávé­­babszem a (116) bemélyedésből kidobatik és a (119) tölcsérbe hull, mely egyenlete­sen mozgó (81) szállíiószailagra juttatja. A (81) szállítószalag tengelyek körül fut és .a babszemeket egy ütközőnek (95) bemélyedésébe juttatja, melyben őket a. fény éri. A szállítószalaggal párhuzamo­san (88) tengely van ágyazva, melyen (87) akasztókarok ülnek, melyek emelhetők és sűlyeszthetők. Ezen karokat (91) szolenoid mozgatja (90) vasmag segélyével,, mely­nek mozgása a (88) tengelyhez erősített (89, 92) szögemelőre vitetik át, olykép, hogy a vasmag behúzásakor a (87) karok felemelkednek. A szolenoid működésére: szükséges árammegsza kutasokat állan­dóan körülfutó villamos (6) csúszóérint­kező létesíti. Az áram megszakításakor (93) rúgó hozza vissza a (87) karokat kez­deti helyzetükbe. A (95) bemélyedés fölött, melybe mind­egyik babszomnek be kell jutnia, (82) ten­gely körül ki lengethet ően (83) emelőkar van ágyazva. lOlihez (94) tapintó csatlako­zik, mely (84) rú&ó hatására a babszemel (95) mélyedésbe benyomja és abban rögzíti. Ezen kart (80) szdenoid húzza ismét vissza, melynek árra Aliról az álandóau körülfutó (5) esúszókontaktus váltakozva zárja és nyitja. Az ezen szolenoidba be­húzott (85) vasmag hatására a (83) kart szabadon engedi a (95) bemélyedésben levő kávébabszemet. A (B) nyil irányában érkező fénysugarakat a kávébabszem visszaveri, a visszavert sugarakat pedig (45) gyűjtőlencse (41) reflektorra vagy tü­körre vetíti. Utóbbi lenghetően van ágyazva és két (42, 43) ütközőpeeek között mozoghat. Súlyát részben a (40) rúgó hordja. A tükör hátsó oldalán (39) hor­gonylap van. melyet (38) villáin delej húz magához, mikor is a tükörre eső fénysu­garak a szemközt fekvő felső (32) szelén­­cellára jutnak. A (38) villamdelej áram­körét az állandóan forgó (4) csúszókontak­tus határolt időközökben megszakítja. Az ábrán feltüntetett helyzetben (4) csúszó­

Next

/
Thumbnails
Contents