79917. lajstromszámú szabadalom • Vezérmű belső égésű erőgépek kettős szelepeihez

dása esetén, a másik szelepnek rendes to­vábbvezérlése legyen még lehetséges, a (8) lengőemelő és az (5) himba közt, célszerűen az előbbin, (10, 11) ütközők vannak kiké­pezve, melyek az (5) himba bizonyos, kis mértékű elforgása után a két említett al­katrészt mindkét irányban összekapcsol­ják egymással, úgy hogy az (5) himba, egyik karjával, akkor is nyomást gyako­rolhat az egyik szelepre, ha másik karja a függve maradt másik szelepen nem ta­lálna többé alátámasztást. Szabadalmi igények: 1. Vezérmű belső égésű erőgépek kettős szelepeihez, melynél a vezérlést a sze­lepek felett lévő vezértengely végzi, jellemezve egy (8) lengőemelőn vagy egy vezetéken ágyazott, mindkét (1, 1), illetve, (2, 2) kettős szelepre ható (5) himba által. 2. Az 1. pontban igényelt vezérmű fogana­tosítási alakja, jellemezve a (8) lengő­emelő, illetve a vezeték és az (5) himba közt elrendezett (10, 11) ütközők által, melyek a két említett alkatrészt, kis forgási szög megtétele után mindkét for­gási irányban összekapcsolják egymás­sal, hogy az egyik szelep függve mara­dása esetén, a másik szelep továbbvezér­lését még lehetővé tegye. 3. Az 1. pontban igényelt vezérmű fogana. tosítási alakja, azáltal, jellemezve, hogy az (5) himba ovális szem (gyűrű) alak­jával bír, villásan kiképezett (8) lengő­emelőben van forgathatóan ágyazva és belsejében a (9) vezérlőcsigát hordja. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas nyomda. Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents