79575. lajstromszámú szabadalom • Sebességváltó hajtómű

— 3 — Ha a kapcsolóemelő középen áll, akkor a tengelykapcsolás (F) és (C) részének egyike sem kapcsolódik a tengelykapcso­lás (K) és (L) részeivel, a meghajtandó (0) tengely nem forog. Ha a kapcsoló emelőt és vele együtt a rajzban feltüntetett (E) vezetőgyűrűt balra toljuk, akkor a nyomás a kihajlított (c, b) ujjvégek és a (C) kar­mantyú útján a (D) rúgóra és ennek révén a (B) karmantyúra is átvitetik, mely bal­felé tolódik, amikor is a tengelykapcsolás (F) része a (K) résszel kapcsolódik és ez utóbbi már most az (A) hajtótengely for­gásirányában tovavitetik, úgy hogy az (0) tengely a (H) és (M) fogaskerekek osztó köreinek arányában forog. Ha a tengely­kapcsolást jobbra toljuk el, akkor ugyan­csak a (D) rúgó nyomása útján, a (G) rész az (L) résszel kapcsolódik és az (0) tengely a (J) és (N) fogaskerekek osztóköreinek arányában hajtatik meg. Szabadalmi igények: 1. Kapcsolószerkezet főleg fogaskerekes sebességváltó hajtóművek számára, melynél a menesztőszerv a két felváltva menesztendő kapcsoló korong között foglal helyet, jellemezve azáltal, hogy a menesztőszerv, egy és ugyanazon feszítőszerv felhasználása mellett, min­dig a két menesztőkorong egyikéhez szorul. 2. Az 1. alatti igényben védett kapcsoló­szerkezet foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy a menesztőszerv két részből áll és a két (B, C) résznek egymáshoz képest elfoglalt helyzetét a (D) feszítőszerv befolyásolja, 3. Az 1—2. alatti igényben védett kap­ctíolószerkezet foganatosítási alakja, jel­lemezve azáltal, hogy a menesztőszerv két (B, C) része ujjszerűen kapcsolódik egymásba és szabad (b, c) végeik le vannak hajlítva, mely lehajlított végek között fekszik a kapcsolóemelő számára való (E) vezetőgyűrű. (I rajzlap melléklettel.) * I'allas nyomda, Budaposl

Next

/
Thumbnails
Contents