79528. lajstromszámú szabadalom • Lyukasztó- és szegecselőgép védőburkolatok számára
különbség; hogy a szögecsek sűrű elrendezése dacára akadálytalanul dolgozhassunk, a műveletet két részre osztjuk és pedig úgy, hogy első alkalommal minden második szögecset a hossz- és keresztirányú sorokban kihagyunk. Az első szegecssorozat elkészí'tése után a védőburkolatban szabályosan máradnak vissza vánkosszerű kidudorodások, melyek a második szegecssorozat alkalmazásakor eltűnnek. Ezen célból a védőburkolatot az első szegecssorozat elkészítése után hossz- és keresztirányban egy szögecssorral el kell állítani, mit azáltal érünk el, hogy a (9) vagy (10) tárcsára tetszőleges állítómű van megerősítve, mely ezen tárcsák tengelyének egy ütközőjével működik együtt; a védőburkolatot tengelyirányban pl. (64) kéziker ek-kerekekkel állíthatjuk el (1. ábra'. Ennek karmantyújában két (65) csap van, melyeknek végei a (9 és 10) tárcsák agyainak hornyába nyúlnak bele. A (16) tengelynek vége csavarként van kiképezve, melyre a (64) kézikerék menetei csavarodnak. A (66) helytálló állítógyűrű a kézikerék számára ütközőként szolgál, hogy továbbá a (9, 10) tárcsák időveszteség nélkül lehetőleg pontosan legyenek beállíthatók, a kézikerekek karmantyújában (691 állítócsavar is van. A (10) tárcsának csapágya (2. ábra) az előforduló különböző nagyságú védőburkolatoknak megfelelően (100) kézikerékkel ;'s (101) csavarral tetszőlegesén elállítható. Szabadalmi igények. 1. Lyukasztó- és szegecselőgép védőburkolatok számára, azáltal jellemezve, hogy lépésszer űen előremozgatott, lyukasztott (8) acélszalagra húzott védőburkolaton cisoportonkint egyidejűleg állíttatnak elő lyukak, szoríttatnak be szögeesek, huzatnak szögecstárcsák a besajtolt szögecsek száraira és szögecseltetnek le a szögecsek. 2. Az 1. alatt igényelt gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a csoportos lyukasztás (43) sajtoló bélyegző (67) fejében közösen megerősített árakkal vagy lyukasztóvasakkal történik. 3. Az 1. alatti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a szögecseknek a védőburkolatban előállított lyukakba való hozatala függélyes irányban emelhető (56) asztallapon vízszintes irányban eltolható és a szögecseket hordó (75) házzal történik. 4. Az 1. alatti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a szögecsek leszögeciselésére a (62) sajtoló bélyegző (63) fejében közösen beszerelt szögecselő vasak szolgálnak. 5 Az 1. és 3. alatti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a szögecseknek az (57) tartányokból való csoportos kivétele és azoknak előkészítése a (72) házlemezen, annak visszamenete alatt, azáltal történik, hogy a ház előremenetele alatt a tartányokból a (70) fenék felső oldalára jutott szögecsek, ezen fenék által a (72) házlemezre rásöpörtetnek. 6. Az 1., 3., 5. alatti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy minden egyes szögecsnek a (72) házlemezen való különálló megtartására szögalakú kivágásokkal ellátott (29) lemez szolgál, melynek éleihez a szögecsek (74) emelőkkel tolatnak és ott rögzíttetnek. 7. Az 1. és 6. alatti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (74) emelőknek a munkahelyzetben való rögzítésére és a szögecsek beszorítása után ezen munkahelyzetbe való kiszabadítására toldatokkal ellátott megfeszített, eltolható (76) lemez szolgál, melyet (77) vezérelt emelő működtet. 8. Az 1—4. alatti gép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a lyukasztó-, szögecshozzávezető-, szögccstárcsaelhelyező- és szögecselő-készüléknek ki- és bekapcsolása a művelet elején és végén önműködően történik egymásután. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas nyomda, Budapest.