79467. lajstromszámú szabadalom • Permetező
Megjelent 1922. évi október hó ^-ón. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI RIRÓSÁG. SZABADALMI LEIRAS 79467. szám. X/h. OSZTÁLY. Permetező. MAGYAR FÉM- ÉS LÁMPAÁRÚGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG CÉG BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1920 juiius hó 13-ika. A talállüányt oly permetező képezi, melynek folyadeKtartálya egy a permetezendő folyadék ki fecskend ezésére szolgáló, sűrített levegőt befogadó hengert tartalmaz. Eddig ilyen permetezőknél a léghenger pereme a folyadéktartály fenekében szilárdan megerősített gyűrűhöz volt forrasztva, ágy hogy javítás esetében először a forrasztási helyet kellett oldani és a léghengert csak ezután lehetett a folyadéktartályból eltávolítani. A találmány értelmében ezen hátrány elkerülésére a léghengert egy tartótesthez erősítjük, mely a folyadéktartály fenekében szilárdan megerősített gyűrűbe tömítőanyag közbeiktatásával lazán van betolva és a tartályhoz a lég- és folyadékszivattyú megerősítésére szolgáló csavarok útján van erősítve. A találmány értelmében továbbá a fo lyadéktartályt két, körülbelül középen összeforrasztott részből állítjuk elő. Az eddigi permetezők folyadéktartálya, három részből és pedig a fenékből, fedélből és a kettő közé beforrasztott köpenyből állt. Az ismert permetezők folyadéktartálya tehát két forrasztási helyet tartalmazott, melyek közül a fenéknél fekvő csak nehezen volt hozzáférhető. A találmány értelmében az egyik forrasztási helyet megtakarítjuk és azáltal, hogy az egyetlen forrasztási hely a' folyadéktartály magasságának közepe táján fekszik, a forrasztási műveletet nagy mértékben megkönnyítjük. A folyadék tartály alsó széle az eddigi permetezőknél vasabronccsal volt megtoldva, mely a permetező talpát képezte és a folyadéktartály alatt elrendezett alkatrészeket (szivattyú, hajtás, stb.) elfedte. A találmány értelmében a permetező talpát egy darabból sajtolt vagy húzott, feliil zárt henger képezi, melyre a permetező folyadéktartálya rá van állítva és mely ott. ahol benne és a folyadéktartály fenekében a légtartály megerősítőelemeinek átbocsására szolgáló nyílások .vannak kiképezve, a nyílások peremein a folyadéktartály fenekével koreolás útján van összekötve. Ügy a folyadéktartály feneke, mint a talprész fedőlapja célszerűen besajtolt merevítőbordákkal van ellátva. Végül a folyadéktartály töltőnyílásának elzárására szolgáló szerekezetet az eddig alkalmazott, könnyen tönkremenő lapos giunmigyűrű helyett egy gyűrűalakba hozott gummic-ső képezi, mely két rugalmas fómtárcsa közé van betolva. Ha ezen fémtárcsákat, pl. excenter útján összeszorítjuk, akkor azok a gummicsövet széjí"