79124. lajstromszámú szabadalom • Házfödél

részből, (4) közbenső tagokból és (5) nyeregből vannak lépcsőszerűen összerakva. Valamennyi szárú egyforma s a kötőszarú csupán abban különbözik a többitől, hogy valamennyi osztótagja külön-külön támaszkodik a kötősíkba eső főgerendára, esetleg falra, vagy más efféle alátámasztó elemre, pl. oszlopra. A rajzban a támasztást (6, 7, 8) oszlopok végzik, melyek közül az első kettő közvetlenül, a harmadik azonban (9) páros torokgerenda és az egyik (10) szelemen közvetítésével támaszkodik a (2) főgerendára. Ezen megoldással a leghosszabb szarukat is könnyen előállítható és könnyen kezelhető rövid darabokból rakhatjuk össze, majd szét is szedhetjük. A tagolás és alátámasztás révén a húzóerők ligyszólván teljesen háttérbe szorulnak, úgy hogy vagy maga a puszta összerakás is elegendő, vagy legföljebb közönséges köldökcsapok kellenek az egyes tagok egybekapcsolódásának biztosításához. Az egyes tagok ismétlődnek, sőt egymásközt is egyformák lehetnek, úgy hogy gyárilag, vagy akár az építési helyszínen ils tömegmunkával állíthatók elő. Egyik-másik helyen a többinél hosszabb tagot iktathatunk közbe, hogy az egyes tagok csatlakozóhelyei a szomszédos szarukéhoz képest téglakötésszerűen eltolódjanak. Amint az 1. ábrából látható, a legalsó osztótag teljes hosszában alá van falazva, ami a kötőszarú stabilitását növeli. Még tovább megyünk ebben az irányban a 2. ábrán és a 3. ábra jobb oldalán feltüntetett kiviteli alaknál, hol is a kötőszarú egészben alá van falazva és pedig a (11) fallal, amelyben (12) ajtónyilás van hagyva. Mig a (13) közönséges szaruk csupán a (10) szelemenekre és legalsó tagjuknál fogva az alattuk levő gerendákra támaszkodnak, addig a (3—5) kötőszarú egészben felfekszik a (11) falra, ez utóbbi pedig a (2) főgerendára. Ily módon a padlás cellákra oszlik, amik (között a (12) ájtónyilások tartják fenn a közlekedésit. A darabokból való összerakás alapvető elvét átvisszük jelen találmány szerint a szaríimezők kiképzésére is és pedig oly módon, hogy a szarúközökbe szelemenirányban elfutó L, T vagy más efféle szelvényű alakdarabokat rakunk közbe, amely utóbbiaknak a födélhéj síkjával párhuzamos síkba eső szára zárt bélelősíkot, másik pedig födélcseréptarló lécezésszeríí rácsozatot képez a födélhéjj számára. Ennek példáját a 4. és 5. ábrában látjuk, ahol a (13) szaruk rézsútos oldalai közé ékszerűen vannak közbefeszítve a L-szelvényíí (14) alakdarabok. A legalsó (15) L-darab a (13) szárú (16) pofáinak nekifekszik. Az alakdarabok alsó szára egymásbaqsapolássál, alámetszéssel, vagy más egyéb módon csatlakozik egymáshoz, úgy hogy a felettük keletkező tér salakkal, vagy más szigetelőanyaggal tölthető ki. Az alakdarabok másik szárának vége kissé kiáll a szaruk külső síkjából és az így képződő rácsozatra közönséges cserepeket közvetlenül felrakhatunk, mert a mondott rácsozat az alálécezést pótolja. Igaz ugyan, hogy a szaruk felett egy kis hézag marad a rácsvonalban, azonban ez a hézag gyakorlatban oly csekély, hogy közönséges kétfülíí cseréppel mindenkor biztosan áthidalható. A darabokból való összerakás elvét jelen találmány szerint végül akkor is keresztül vihetjük úgy a födélszékre, mint pedig a hozzávaló födélhéjra, ha a szaró -mezőket pusztán hagyjuk. Ekkor u. i. a szaruk hátát szelemenirányú barázdákkal látjuk el, amik a födélcserepek tartófüleinek felvételére szolgálnak, a födélhéjat pedig szárútól-szárúig érő födélcserepekből rakjuk össze. így a szarukon végigfutó érintkezőélek mutatkoznak a cserepek között s ezeket viszont külön nyelvekkel födjük át, amely utóbbiak átlapolóhelye egyenletesség, valamint tömörség kedvéért el van tolva szarúirányban a födélcserepekéhez képest. Ilyen kiviteli alakot látunk a 6—8. ábrán, ahol a (17) cserepek alján (18) dndorodás megy végig keresztben, míg á (13) szaruk hátában ezen dudorodásokhoz illő barázdák vannak. A (17) cserepek érintkezőélét (19) nyelvek födik át s ezek a fö-