78648. lajstromszámú szabadalom • Eljárás különösen nitrogéndús takarmány gyanánt használható tápélesztő előállítására a cukorgyárak diffuziós és sajtolási szennyvizeiből

tok szerint azonban szervetlen nitrogéntartalmú adalékokat is használtak és ezzel az eljárást rend­kívül megdrágították. Ezenkívül a foiyadékot a szokásos módon mesterségesen szellőztetni kellett. Ezzel ellentétben' a szóbanforgó eljárás szerint szervetlen nitrogéntartalmú tápsóknak alkalma­zását teljesen mellőzzük és egyedül csak a szenny-és kondenzvizek szerves nitrogéntartalmát hasz­nosítjuk. Ez nemcsak jelentékeny megtakarítást jelent, hanem fölöslegessé teszi a folyadéknak mes­terséges szellőztetését is. A kondenzvizek ugyanis, mint már említettük, sok pektinanyagot tartal­maznak, amely a szennyvizek erős habképződé­sét idézi elő. Ez a habképződés olyan erős, hogy a szellőztetés teljesen mellőzhető. Ennek követ­keztében az egész eljárás aránylag nagy hőfokon igen gyorsan folyhat le, míg egyébként a folyadék a szellőztetés folytán lehűl. Ezen körülmény kőz­rejátszása folytán a szennyvizek teljes cukor- és nem-cukortartalma külön nitrogéntartalmú anya­gok hozzáadása és szellőztetés nélkül nagyértékű élesztővé alakítható át, s egyidejűleg a szennyvi­zek teljesen megtisztulnak és minden további nél­kül leereszthetők. Szabadalmi igény. Eljárás különösen takarmányként használható tápélesztő előállítására a cukorgyárak diffúziós és sajtolási szennyvizeiből, azzal jellemezve, hogy a diffúziós műveleteket ismert módon az ammoniákos szenny- és kondenzvizekkel vé­gezzük, s az ebből adódó szennyvizeket élesztő­vel elegyítjük, mire a szilárd anyagokat fölfog­juk és megszárítjuk. Pallas nyomda Budapesteii,

Next

/
Thumbnails
Contents