78575. lajstromszámú szabadalom • Kis hűtőgép

kenésére szolgált, önműködően vissza­folyjon a forgattyútokba. Az elgőzölögte-­tőben esetleg el nem párolgott hűtőközeg ugyancsak belekerii! a forgattyútokba és itt elpárolog, mirnellett a forgattyútok maga is még hűtőtest gyanánt szolgál. Annak megakadályozása céljából, hogy a forgattyútokba belépő,, folyékony, hűtő­közeg a forgattyúmű áltál beépíttessék a kompresszorhengerbe és a dugattyú által földolgozva az ismert, káros, nedves kom­presszorjárást idézze elő, a következő el­rendezést alkalmazzuk: 1. A kompresszordugattyúk hajtóműve számára való hajtótengely oly vízszintes síkban van elhelyezve, mely az olaj és a folyékony hűtőközeg által képezett föl­szín fölött fekszik, és 2. a dugattyúk mozgatására' nem alkal­maztatnak körülfutó forgattyúk, hanem csak fölfelé és lefelé lengő ingaemeltyűk. A (g) hajtótengely a (h) forgattyú és az! (i) rúd segítségével a (k) lengő emeltyűkre és az (1\ l2 ) hajtórudakon át az (a1 és a2 ) dugattyúkra hat be. A 4. ábra értelmében az elgőzölögtető kigyó a hűtőtérbe bemerülo forgattyútok mellett oldalt vau elrendezve. Az oldalt fekvő ésr a forgattyútok köré fektetett el­gőzölögtető kígyó kombinációja alkalmaz­ható a hűtőfölületek további megnövelései céljából. Szabadalmi igények: 1. Kishűtőgép, azáltal jellemezve,, hogy a.z elgőzölögtető berendezés a hajtóműtok­kal egy magasságban van elrendezve és hogy ez utóbbi vagy ennek legna-J gyobb része bemerül a hűtendő kö­zegbe. 2. Az 1. igényben védett kishűtőgép foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az elgőzölögtető berendezést ké­, pező csőkígyó a forgattyútok köré van fektetve. ' 3. Az 1., 2. igényben védett kishűtőgép fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a hűtőközeg a cseppfolyósítótól az elgőzölögtető' berendezésen át a for­gattyútok másik részéhez olyikqp van vezetve, hogy a hűtőközeghez kevere­dett kenőolaj a cseppfolyósítótól az el­gőzölögtetőn át a forgattyútok alsó ré­szébe állandó eséssel önműködően folyik ismét vissza. 4. Az 1—3. igéyben védett kishűtőgép fo­ganatosítás! alakja, azáltal jellemezve, hogy az elgőzölögtető csőkígyó a i cseppfolyósító kígyó közvetlen meg­hosszabbításában van elrendezve és hogy a két csőkígyóból képezett rend­szer mindenütt lefelé eső lejtőt képez. 5. Az 1—4. igényben védett kishűtőgép foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a kompresszor hajtóten­gelye az olajfürdő felszíne fölött lép be a kompresszortokba. . 6. Az Ír—5. igényben védett kishűtőgép foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a kompresszor dugattyúi lengő emeltyűk által vannak meghajtva. (1 rajzlap molléklettel.) Pallas nyomda Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents