78544. lajstromszámú szabadalom • Eljárás simán ömlő, nem változó asztali só, illetve cukor előállítására
Megjelent 1921. évi december hó 19-én. MAGYAR KIRÁLYI ||j|| SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 78544. szám. IV/h/l. OSZTÁLY. Eljárás simán ömlő, nem változó asztali só, illetve cukor előállítására. BÖHM KÁROLY GYÓGYSZERÉSZ RHEINZABERNBEN (PFALZ). A bejelentés napja 1919 szeptember hó 10-ike. Elsőbbsége 1916 julius hó 26-ika. Jelen találmány tárgya eljárás fizikailag nem változó határtalanul tartós és állan• dóan könnyen ömlő asztali só előállítására. Hogy ilyen terméket kapjunk, szükséges, hogy az egyes részecskék különválasztását a legmesszebbmenően foganatosítsuk és alkalmas szerek hozzátételével maradandóan fönntartsuk. Itt figyelembe veendő az is, hogy az ilynemű szerek fajsúlya sokszorosan kisebb kell hogy legyen, mint a konyhasóé, mert csak ilyen szerek képesek a sót könnyen ömlővé tenni és inkorporálás utján azt maradandóan szárazon tartani. Az eljárás a következő: Hogy mindig egyenletes készítményt kapjunk, először is tetszésszerinti mennyiségű közönséges asztali sót kb. 70° C-nál szárítószekrényben jól kiszárítunk és pedig addig, míg ezen hőmérsékletnél már nem mutatható ki súlycsökkenés. Ezen szárított sómennyiséghez golyómalomban 1000 rész sóra 2.75 rész abszolút-száraz, égetett magnéz iát k eyenink, még pedig ^gyThőgFa két anyag bensőn keveredjék, vagyis a golyómalomban addig kell a keverést folytatni, míg csak minden sórészecske magnéziarészecskével nem jött érintkezésbe, másszóval, míg a magnézia a sót teljesen át nem hatotta. Az így kapott készítményt megfelelő finomságú szitakésziiléken átszitáljuk és a szétküldéshez pergaminbetétes bádogdobozokba töltjük. Az igen csekély magnéziaadagolás az egészségre teljesen ártalmatlan, amennyiben a magnézia teljesen indifferens anyag, mely ekkora hígításban semmiféle hatást nem fejt ki a szervezetre. A fentebb említett eljárást hasonló eredménnyel alkalmazhatjuk cukor impregnálásához is. , Szabadalmi igény: Eljárás simán ömlő, nem változó asztali só, illetve cukor előállítására, jellemezve azáltal, hogy a teljesen megszárított asztali só, illetve cukor minden 1000 részéhez 2-75 rész égetett rnagnéziát teszünk és ezt a keveréket golyómalomban addig kezeljük, míg minden só-, illetve cukorrészecske magnéziarészecskével nem jött érintkezésbe és a magnézia a sót vagy cukrot teljesen át nem hatotta. I'üllns nyomda, Budapest.