78422. lajstromszámú szabadalom • Távbeszélőállomás önműködő pénzbeszedéssel

tetlenné teszi. Ezáltal az (5, 6) kontaktu­sok az áramot záró állásukban tartatnak akkor is, ha a bedobott pénzdarab már a gyűjtő tartályba gurult. Ezen berendezés­nél tehát a pénzdarab csak az áramzárás létesítésére, de nem annak fenntartására szolgál, a pénzdarabok tehát a pénzbe­szedőemelőn azonnal legurulnak és a pénzcsatorna eldugulása lehetetlenné válik. A hívóvezeték (5, 6) kontaktusainak megszakítására a föllépés által működte­tett (10) rudazat szolgál, mely a pénzbesze­dőemelőt a reteszelőelemtől fölszabadítja, úgy hogy az fölső nyugalmi állásába lenghet vissza. Ezen célból a kilincs, mint mozgatható kar, pl. mint kétkarií emelő van kiképezve, mely a (10) rudazat (11) ütközője által állítható el. Az ábrázolt ki­viteli módnál az ütköző vezetőhasítékkal van ellátva, melybe a kilincs karja nyúlik és mely ferdén van elrendezve, úgy hogy a hasiték fala a (10) rudazatnak az (a) nyíl irányában való felemelkedésekor, tehát a fülke elhagyásakor a kilincset a pénzbeszerlőemelőről letolja. Ha ezen elrendezésnél a mozgatható do­bogó által beállított rudazat bármi oknál fogva megtagadná a szolgálatot, a pénz­beszedőeinelő ugyan a (9) kar által foly­ton elreteszelve marad, de a pénzdarabok mindig a gyűjtőtartályba esnek és nem rekeszthetik el a vezetőcsatornát. Azt pe­dig, hogy ilyenkor a központ fölhívása pénzbedobás nélkül is lehetséges, a beren­dezés használója kívülről nem látja. Az áramkörök lényegükben ugyanazok, mint a törzsszabadalom esetében és az 1. ábrán látható vázlaton követhetők. A jeladóáramkör az (E) földkapocstól a (6, 5) csúszókontaktuson keresztül a (T) billentyűhöz, ezután az (I) vezetéken át a hallgatókagylók kontaktusaihoz, onnan a (II) vezetéken át a (B) kapocshoz és a vonal vezetékbe megy. A (III) mikrofon­áramkör a rajzon eredményvonalakkal van ábrázolva és könnyen követhető az (A) kapocstól a (B) kapocsig. A hallgató­kagylók vezetéke a mikrofontól ágazik el és a (K) kondenzátoron át a hallgatókagy­lók kontaktusainak egyikéhez vezet és in­nen a (Hl, H2) hallgatókagylókhoz és az (12) szekundértekeresen keresztül a mik­rofonvezetékbe tér vissza. Szabadalmi igények: 1. A törzsszabadalomban védett önműködő pénzbeszedéssel ellátott távbeszélőál­lomás további kiképzése, azáltal jelle­mezve, hogy a pénzcsatornában lenget­hetően elrendezett pénzbeszedőemelő számára reteszelőelem van elrendezve, mely a leeső pénzdarab által elállított pénzbeszedőemelőt kontaktust képező állásában visszatartja és melyet a fel­lépés által működtetett rudazat szaba­dít föl. 2. Az 1. igényben védett távbeszélőállomás foganatosítási alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a pénzbeszedőemelő rete­szelőelemét rúgó hatása alatt álló két­karú kilincs képezi, melynek orra a pénzbeszedőemelőbe fogódzik és mely­nek karját a föllépés által működtetett rudazat ütközője mozgatja el. (1 rajzlap melléklettel.) Tallas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents