78391. lajstromszámú szabadalom • Kártyajátszma

Megjelent 1921. évi október lió 8-án. MAGYAR KIRÁLYT SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 78391. szám VI/d. OSZTÁLY Kártyajátszma. RABOW LOUIS KERESKEDŐ BERLINBEN. A bejelentés napja 1918 augusztus hó 2-ika. Elsőbbsége 1917 május hó 26-ika. A találmány tárgya játékkártyákra vo­natkozik és célját oly rendszabály képezi, melynek segélyével azt a játékost, aki a kártyákat kiosztotta vagy a következő já­téknál ki fogja osztani, bármikor meg le­het állapítani. Az említett célra eddig a "legkülönbö­zőbb eszközöket ajánlották és pedig főké­pen indikátorokat, melyeket^ a játékosok egyikének külön kellett kezelnie, úgy hogy ezen eszközök megbízhatósága a kü­lön kezeléstől függött. Az ismert eszkö­zöktől a találmány tárgya abban külön­bözik, hogy az alkalmazásra kerülő indi­kátor magának a játszmának részét ké­pezi és azt a kártyákkal együtt keverik, de a kiosztásnál előzetes megállapodás szerint vagy azon játékos elé teszik, aki a kártyákat kiosztotta vagy a következő já­téknál ki fogja osztani. Ezáltal az osztói játék közben mindig megállapítható. A találmány értelmében a pl. 32 kár­tyából álló játszma még egy oly kártyát tartalmaz, melynek külsejéről fölismer­hető, hogy nem tartozik a játszmához. így pl. ez a kártya eltérő színű lehet vagy a következő osztóra való utalást tartalmazó fölirással lehet ellátva, de az említett két eszközt együttesen is alkalmazhatjuk. Cél­szerű, ha a pótkártya alakja és vastag­sága a többi kártyáéval teljesen azonos, hogy a kártyák keverését ne zavarja. Ezen kártya látható jelei az osztót arra arra figyelmeztetik, hogy a kártyát az osztásnál maga vagy a következő osztó elé tegye. Ha a játék be van fejezve, akkor a helyén maradt osztókártya azonnal jelzi, hogy a következő játéknál ki az osztó. A fentemlített ismertető jeleken kívül má­sokat is alkalmazhatunk és emellett csak az a lényeges, hogy a jelek azonnal szembetűnjenek és ezáltal az osztókártya mint olyan meg legyen jelölve. Szabadalmi igény: Kártyajátszma, azáltal jellemezve, hogy mindegyik játszma a többi kártyával azonos nagyságú pótkártyát tartal­maz, mely látható jelek (színezés, föl­írás stb. által osztókártyaként fölis­merhetővé van téve. Pnllas nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents