78347. lajstromszámú szabadalom • Házi csengőhöz való elektromos árammegtakarító nyomógomb
Megjelent 1931. évi augusztus hó 31-én. MAGYAR KIRÁLYI LLLG SZABADALMI BÍRÓSÁG. !§§||||p/ SZABADALMI LEÍRÁS 78347. szám. VII/g. OSZTÁLY. Házicsengőkhöz való elektromos árammegtakarító nyomógomb. ÉRSEK BÉLA ELEKTROTECHNIKUS BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1920 január fcó 22-ike. Jelen találmány tárgya házicsöngőkhöz való elektromos ár a m meg tak a r í t ó nyomógomb, melynek föladata, az elemekből álló telep gyönge áramának takarékos használatát eszközölni. Igen sok ajtónál előfordul, hogy a csöngő nyomógombját naponta sokszor megnyomják az érkező emberek, kik közül számosan, hosszabb ideig tartják ujjukat a gombon, mint ahogyan az szükséges volna úgy, hogy a telepnek nem_lévén annyi pihenőideje,- hogy regenerálódjék, vagyis az elhasznált erejét visszanyerje s így kimerül, minek következményeként a telep havonta lényeges javításra szorul. Pedig közismert dolog, hogy a Leclanché-féle elem, — mely a legjobban felel meg a csöngőberendezések működtetésére, — szakszerű felállítás utáni 3—4 évig is eltart anélkül, hagy lényegesebb javítást kellene rajta eszközölni, de természetesen csakis akkor, ha a kimerülésre (polarizációra) okot nem adunk, azaz nem működtetjük hosszabb ideig. A célt elérjük, ha az elemek használati időtartamának megfelelő hosszú pihenő időtartamot adunk, vagyis, ha már a gyakran érkező emberek gyakran nyomják is meg a gombot, az elemek használata sohase legyen hosszabb, mint %—í másodperc (hiszen ahhoz, hogy a csöngő működésbe jöjjön és jelt adjon, 1 /ioo másodperc is elegendő idő), mert úgy az elemek pihenő ideje a használati időhöz arányítva hosszabb, azaz ugyanolyan gyakori használat mellett a pihenő idő aránylag nagyobb s így, dacára a gyakori használatnak, áz elemek mégis 3—4 évig működnek lényeges javítás nélkül. Jelen találmány tárgya az ilyen használati módot teszi lehetővé, amennyiben akármeddig tartja is valaki ujját a gombon, a működés csak egy meghatározott rövid ideig tart. A mellékelt rajzokon a találmány tárgya van bemutatva, melyeken a Fig. 1. a nyomógomb hosszmetszete nagyítva, Fig. 2. a nyomógomb külső képe természetes nagyságban. A rajzon (b) ház belsejébe az (a) bevezető cső vezeti a két drótot, melyek egyike (e) csavarhoz vezet, ezen át van érintkezésiben az (f) kontaktusrúgóval. Ezen (e) csavar és (f) kontaktusrúgó egy (fi) szigetelőlemezzel van, a (b) háztól elszigetelve. A bejövő másik vezeték pedig egy a (h) acélrúgót leszorító csavarhoz vezet s a most említett acélrúgón át egy (g) fémdugóhoz. E fémdugó kerületén kicsiny mélyedések vannak kireszelve, melyek arra valók, hogy ez a fémdugó ne légmentesen zárja azon nyílást, amelyben van, hanem úgy, hogy egy igen kicsiny szabad útja legyen a levegőnek. Az (1) gombnak belső végénél a külső kerületén egy (k) olajba itatott bőrabroncs van, mely arra való, hogy az (1) gomb az (i) ház belsejében légmentesen tolódhasson. A készülék működése a következő: Amint az (1) gombot- benyomjuk, az (i) ház belsejében a levegő összenyomódik. E levegőnek van upvan egy kis útja kifelé, mert a (a) fémdugó szélén vannak apró kis rések, de azok mem elegendők ahhoz, hogy rajtuk keresztül egy aránylag na-