78338. lajstromszámú szabadalom • Uszónélküli gázosító égési erőgépek számára
— 9 s'ét a legcsekélyebb mértékben, is befolyásolná. Az égési anyanak változtatásánánál a korrektura-szájcsövet már nem kell. mint az eddigi szerkezeteknél, kicserélni, mivel a szabályozónak egyszerű elállítása is már elegendő a kivánt cél felérésére. A motor tehát még teljes) üzemben is független az égési anyag változásaitól. Közepes fordulatszámoknál és kis terheléseknél továbbá a keverékképzést a korrektura-levegőnek változtatása, révén tetszőlegesen befolyásolhatjuk úgy, hogy kis terheléseknél a túldús keverékeknek elkerülése révén jelentékeny megtakarításokat érhetünk el égési anyagban anélkül, hogy itt is a gép töltését változhatni kellene. Ez pedig kiílönösien azért fontos, mert már megkísérelték a keverékképzést a kiilllevegőnek fojtásával befolyásolni. Hz azonban azért kétes értékű, mert a beszívott fő-levegő mennyiségének változtatásával a töltés is változik, amit 'minden körülmények között ejl kejll kerülni. A találmány ezek szerint lehetővé teszi, hogy a korrektúra-levegővel dolgozó gázosítók a mindenkori égési anyagoknak és üzemiviszonyoknak a legjobban tudnak megfelelni. A gázosítóknak megbízható működésére nézve fontos az, a nyomás, mely alatt a folyékony égési anyag a gáziosítóba vezetteik. Az égér si anyagnak nyomását a kipuffogó gázok segélyével szokták létesíteni, még pedig akként, hogy a kipuffogó csőtől vagy edénytől egy elágazó csövet vezetnek egy nyomó kamrán keresztül, mely a folyékony égési anyag tartályával van összekötve. Az ismert gázosítóknál már most a folyadéknyomásnak szabályozása akként történik, hogy a nyomó kamrában egy úgynevezett lefúvó szelep van elrendezve, mely egy szabálypzhtó rúgóval van megterhelve. A Túgó nyomását akként állítjuk be, hogy megengedett folyadéknyomásnak túllépésénél a lefúvó szelep nyílik, amikor is a túlnyomás megszűnik. A szabályozásnak ezen módja azon hátránnyal jár, hogy a kifúvó szelepnek rúgója állandóan ki van téve a forró kipuffogó gázoknak, minek következtében a rúgónak feszereje csakhamar elvész és így a szelep működése bizonytalan és megbízhatalani. Ezen hátrány a szokásos lefúvó szelepeknél oly mérvben lép föl, hogy a kocsivezetők gyakran kénytelenek a kipuffogó szelepet betétdaratok segélyével teljesen elzárni, miáltal azonban az égési anyag természetesen a kipuffogó gázok teljes nyomásának hatása alá kerül, ami szükségképpen az égési anyagnak elpazarlásához vezet. A találmány célja már most ezen hátrányt kiküszöbölni, még pedig azáltal, hogy a lefúvó szelepnek tányérát a kivánt nyomásnak megfelelő súllyal megterheljük, ami a rúgóval való megterheléssel szemben azon jelentékeny élőnyneyél jár, hogy a szelepnek fészkére való Szorításához nincs szükségünk rúgóra, mely a forró gázok behatása alatt csakhamar elgyöngül és nem működik megbízhatóan. Erőgépeknél azonban a lefúvó szelepek számára súlynak alkalmazása nem olyan egyszerű, mert annak a szeleptányérral való közvetlen összeköttetésénél a szeleptányér a gépnek rázkódtatásai folytán táncol, miáltal a lefúvó szelepnek megbízható működése meg van zavarva. Ezért a találmány értélmében a sjúly nem köttetik össze közvetlenül a szelep tányérral, hanem, egy rugalmas közbenső rész, pl. egy rúgó segélyével, mely Ugyan a súlynak hatását kifogástalanéi átviszi a szeleptányérra, a súlynak káros önrezgéseit azonban a tányértól távol tart ja. Az új lefúvó szelepnek egy foganatosítási alakja a 22. ábrában van föltüntetve, (96) a szokásos nyomókarnra, mely a (97) vezeték segélyével a kipuffogó csővel vagy edénnyel van összekötve. A (96) kamra szokásos módon vani a (97) vezetéktől az ismert szerkezetű egyszerű (98) 78338