78192. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tömegárúk kirakására

Megjelent 1921. évi juniurs hó 682-én. MAGYAR KIRÁLYI |GGR SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 78192. szám. V/b. OSZTÁLY. Eljárás tömegárúk kirakására. RAUH FRIGYES MÉRNÖK MAGDEBURGBAN. A bejelentés napja 1920 január hó 5-ike. Elsőbbsége 1919 március hó 22-ike. A találmány , tálrgya eljárás tömeg­áruknak, kiváltképen burgonyának és ré­pának kocsikból való kirakására. Az is­meretes kiürítőberendezésekné'l vagy ai kocsit buktatjuk meg, vagy egy erős víz­sugarat vezetünk be a rakományba, mely a kiürítendő árút a nyitott kocsiajtón, át kimossa. Mindkét berendezésnek a használatnál '(jelentékeny 1 hátrányai mutatkoznak. A répát pl. a rajta tapadó földes részekkel együtt hányják a kocsiba; ezen földes ré­szekkel együtt hányják a kocsiba; ezen földes részek okozzák, hogy a répák egymáshoz és a kocsioldálhoz tapadnak, ennek folytán az anyagrészek csúszó­surlódása, illetve a súrlódásszöge lénye­gesen nagyobb, mint amilyen tiszta ré­pánál. Ennek a megnövékedett súrló­dási szögnek következménye, hogy aj 'kocsit egyeís eseteikben 500 -inyiría, ivalgyi még nagyobb szög alatt is kell buktatni. Még kisebb mértékű fagynál is azonban olyannyira megnő a csúszó súrlódás, hogy az árú a kocsiknak még nagyobb buk­tatási szöge mdlett :sem ömlik <ki, úgy kell csákánnyal és kaparóvaí kihozni, ami mellett természetesen már elvész a mechanikus kiürítés előnye. Ezeken a hiányokon! igyekszik az öb­lítő módszer egy nagy nyomás alatt ki­lépő vízsugár alkalmazása által segí­teni. A vízsugár lemossa a répáról a föl­des részeket, ezáltal a répáknak egy­máshoz való súrlódását csökkenti, az­után a rakományt kiöblíti a kocsiból. Ennek a módszernek — bár a kocsibillen­tés hátrányait már nem mutatja — fo­gyatékossága a nagy víz- és munkaszük­séglet, mely az elért teljesítménnyel ked­vezőtlen viszonyban áll, — más szóval, ennek a módszernek rossz mechanikai hatásfoka. Sok helyen nehézségbe is üt­közik a szükséges vízennyíséget és energiát biztosítani. A találmány szerinti eljárás lényegié-* ben a fent ismertetett két módszer egye­sítéséből áll, miáltal ezen módszerek elő­nyei — hátrányaik kiküszöbölése mel­let — egyidejűleg érvényre jutnak. A rajz az eljárás kivitelének miként­jét mutatja. Az (a) talpleniezre vontatott és ott megfelelően rögzített (b) kocsit a mellső (c) kocsioldálíál eltávolítása után a talp­lemezzel együtt, utóbbinak (d) csapja körül megbuktatjuk. Egyijdejüleg egyj vagy több, oldalirányban kibillenthető

Next

/
Thumbnails
Contents