77968. lajstromszámú szabadalom • Fémtömlővédő spirálissal és eljárás annak előállítására

mérvű eltolódása, hogy köztük lényegesebb szabad köz keletkezzen, ki van zárva. Az (a) spirális, mely a tömlő hajlékonyságát alig csökkenti, nemcsak sérülés, hanem széttekercselődés ellen is véd. jHa az új fémtömlő körül még a (d) fémszövetet alkalmazzuk, akkor a szilárdságot a hajlékonyság lényeges csökkentése nélkül jóval fokozottabb mérvben növeljük mint az eddigi fémtömlőknél, melyeknél a fémszövet közvetlenül fogta körül a tömlőprofilokat. Az új elrendezésnél ugyanis a védőspirális élükön álló kanyarulatai távtartók gyanánt szerepelnek úgy, hogy a (d) fémszövettel együtt feszítőszerkezetet képeznek, melynek diagonálisait a védőtekercsek egyes kanyarulatai képezik. Ezen kiképezés emellett azonban rendkívül jó szigetelőhatással is bír. Ha ugyanis a tömlőt forró folyadék vagy gőz vezetésére használjuk, akkor a meleg főleg csak a védőspirális radiálisan álló kanyarulatainak aránylag kis keresztmetszetén vezettetik el, míg az ezek közti nagy légterek melegvezetés szempontjából alig jönnek tekintetbe; a (c) ikanyarulatokon elvezetett kis melegmennyiség azonban a (d) fémburok nagy fölületén oszlik el, melynek célszerűen nagy közein át a küllég is beléphet s hűtőhatást fejthet ki: ennek folytán az új tömlőt még forró közeg átáramlásakor is kényelmesen kézben tarthatjuk anélkül, hogy külön szigetelőre lenne szükség, vagy a kezünket elégetnők. Az új tömlőt legegyszerűbben úgy készíthetjük, hogy a védőspirálist a tömlő tekercselésekor ugyanazon munkafolyamatban helyezzük el. Közönséges körkeresztmetszetű védőspirálisok vagy laposan tekercselt szalagspirálisok alkalmazása esetén a fönti gyártási mód kevésbbé célszerű, mert az ilyen spirálisok, — eltérően az élén tekercselt szalagspirálistól, — elkészültük után szétugranak, vagyis átmérőjüket lényegesen növelik. Az 1. és 2. ábrabeli példánál a védő -spirális a tömlő nyílt külső hornyaiba van ágyazva. Sok esetben ajánlatosabb a 3. és 4. ábrabeli alak, melynél a védőspirális nem a nyilt, hanem a szomszédos profilok átfogása által létesült lefödött külső hornyokba van ágyazva. E lefödött külső hornyok (e) jelzésűek; e hornyokban a (c) spirálison kívül a szokásos (f) lágytömítés is helyet foglal. Ily módon a spirálist fokozottabban biztosítjuk az eltolódás ellen. Ennek megértéséhez tisztába kell jönnünk azzal, hogy a lapos szalagspirális annál jobban felel meg azon föladatának, hogy a tömlőt a hajlékonyság lényeges csökkentése nélkül radiálisan behorpasztás ellen megvédje, mennél magasabb és keskenyebb a profil; ha azonban a védőspirális a tömlő nyilt külső hornyaiban fekszik, az a veszély forog fönn, hogy a spirális egyes kanyarulatai nem tisztán radiális, hanem ferde axiális irányú erők által lefekteítetnek s az ennek folytán föllépő átmérőnövekedés megengedné axiális eltolódásukat, aminek elkerülésére törekszünk. Ezen veszélyt teljesen elkerüljük, ha a spirálist a 3. és 4. ábra értelmében a tömlő lefödött külső hornyaiba ágyazzuk, tehát ferdén axiálisan ható erők behatása alól teljesen kivonjuk; a spirális tehát csak a behorpasztás veszélyét előidéző radiális behatásokkal szemben fog működni. A védőspirális élén tekercselt kiképezésétől függetlenül a spirálisnak a lefödött külső hornyokban való ágyazása maga is egész sor előnyt biztosít. Sav vagy hasonló maró folyadékok vezetésére szolgáló tömlőknél, melyek kémiailag ellentállőbb anyagból, pl. bronzból készülnek, lényegesen drágítaná a tömlőt, ha a védőspirálist is ezen kémiailag ellentállőbb, de mechanikailag gyöngébb és drágább anyagból kellene készíteni. Ha azonban a védőspirális a szokásos keményen húzott acéldrótból készül, akkor az; a kémiai üzemekben uralkodó maró légkör rövid idő alatt oxydálná úgy, hogy a tömlő külseje állandóan szennyes lenne.