77954. lajstromszámú szabadalom • Betörésmentes hordozható pénzszekrény, pénztár vagy másefféle tartály

és zárva van, még akkor is, ha a (2) szekrényt fölfordítjuk vagy földöntjük. A zárás következő­leg történik: Az (5) akna külsejére csuklósan kapcsolódnak a (16) karok, amelyek a (8) tolószekrényt csakis akkor zárják, ha a (2) szekrényt egyik vagy má­sik irányban átfordítjuk. Ha pl. a szekrényt a 9. ábrában látható helyzetbe döntjük, akkor a (16) emelő elfordul csuklólapja körül és horogszerű (17) vége belekapaszkodik a (13) léc hézagába, úgy hogy tehát a (8) tolószekrény el van rete­szelve. Ha pedig a (2) szekrényt pl. a 10. ábrában látható helyzetébe fordítjuk, akkor meg az (5) aknára ugyancsak kétfelől csuklósan kapcsolódó (18) súlykarok a (16) karok elé csapódnak, el­csúsznak ez utóbbiak lejtős részén és ilyképen elforgatják a (16) karokat. A (16) karok (17) horga ismét a (13) léc hézagába kapaszkodik, úgy hogy a tolószekrény ebben a helyzetében is elreteszelődik és a (18) karok révén rögzítődik. Még ha a (2) szekrényt ajtajával lefelé fordítjuk, akkor sem lehet a bevetett tárgyakhoz hozzáfér­nünk, amíg az ajtó zárva van. A tárgyak ugyan belehullanak ekkor a (8) tolószekrénybe, mert ennek feneke a mondott helyzetben szétnyílik, de a (2) szekrény visszafordításakor még sem ma­radnak ottan, mert ismét a (2) szekrény aljára hullanak, amíg e szekrényt fölállítjuk. így tehát a bevetett tárgyakat csupán n (3) ajtó fölnyitása útján vehetjük ki a (2) szekrényből. Szabadalmi igények: 1. Be'.örésmentes, hordozható pénzszekrény, pénz­tár, illetve más efféle tartály, jellemezve azál­tal, hogy egy, az illető tartály (2) ajtajába beépített, három oldalfallal határolt, fölf kihúzható bevető tolószekrénynek (8) alj az illető tartály (2) belseje felé kettéoszt mozgatható feneke (11) van, amelynek rés: olyképen vannak kilenghetőleg ráfüggeszl egy-egy, a tolószekrényhez (8) csuklósan ki csolódó karra (10), hogy a tolószekrény betolt helyzetében szétcsapódnak és a fen< részek lefelé széjjelnyitva maradnak, míg tolószekrény (8) kihúzott helyzetében az akr sarkokban (6) vezetődve ráborulnak a to szekrényre (8) és a fenékrészeket (11) zárt ; lásukba hozzák. 2. Az 1. igénypontban védett betörésmentes, h( dozható pénzszekrény, pénztár, illetve m efféle tartály egy kiviteli alakja, jellemez azáltal, hogy a tolószekrény (8) léceknél (1 fogva vezetékekben (14) vezetődik és kétfe furkók (15) vannak rajta, amelyek a vezet kek (14) végeinek nekiütődnek s ezáltal me gátolják, hogy a tolószekrényt (8) ki lehe sen venni a tartályból (2). 3. Az 1., valamint a 2. igénypontban védett b törésmentes hordozható pénzszekrény, pén tár, illetve más efféle tartály kiviteli alakj jellemezve azáltal, hogy a tolószekrénym (8) tartálya (2) földöntölt helyzetében való k húzhatásának megakadályozására az aknáin (5) csuklósan kapcsolódó reteszelőkarok (1 szolgálnak, -amelyek a vezetőlécek (13) és furkók (15) közé csapódnak és amelyeket r juk csúszó súlyemelők (18) rögzítenek. (I rajzlap melléklettel.) l'iillaw nyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents