77610. lajstromszámú szabadalom • Összehajtható szoba-gőzfürdőkád

Megjelent 1921. évi február lió 28-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 77610. szám. XXI/a. OSZTÁLY. Összehajtható szobagőzfürdőkád. PAPP ISTVÁN IPARI VÁLLALKOZÓ DEBRECZENBEN ÉS SZILVÁSSY KÁROLY MALOMTULAJDONOS TISZAPOLGÁRON. A bejelentés napja Í919 április hó 18-ika. A jelen találmány tárgya használa­ton kívül összehajtható szobagőz fürdő­kád főleg gyógy célokra, mely összehaj­tott állapotban igen kis helyet foglal el és így használaton kívül a szobában a falhoz támasztva kis helyen elfér, emel­lett használat céljából könnyen fölállít­ható, ill. szétnyitható. Ez a fürdőkád lényegileg egymással csuklósán összekötött laposvasakból ké­szült vázból és ezn a vázon kifeszített vízmentes ponyvaszövetből áll, mely utóbbi a kádat lehetőleg gőzmentesen el­zárja. A kád. tetejét képező ¡szövetrész levehetően, vagy fölnyithatóan van a kád többi részét képező szövetrésszel összekötve, úgy hogy ennek levétele, vagy fölnyitása után, a kádat használni akaró egyén kényelmesen beléphet a kádba és ráfeküdhetik az ennek belsejé­ben megfelelően elrendezett dróthálóra, mire a kád, az illető egyén fejének a kádtetőn alkalmazott, ismert módon megfelelően tömített nyíláson való átdn­­gása utáJn, ezzel a kádtetővel gőzmente­­&en elzárható. A kád belsejében továbbá, az említetli drótháló alatt, szintén egy­mással csuklósán összekötött laposva,­­sakból készült vázból és ezn a vázon ki­feszített, perforált szövetből álló, szin­tén összehajlítható doboz van elren­dezve a gyógyfű vek fölvételére és az ezekkel telített vízgőznek a kádba való beeresztésére, mely vízgőzt a kádon kí­vül fölállított és az említett dobozzal cső­vezeték útján a kád alkalmas helyén ki­képezett nyíláson át összeköttetésbe*', álló ismert gőzfejlesztőben fejlesztünk. A találmány tárgyának a föntiekben vázolt berendezésű foganatosítási pél­dája a mellékelt rajzon van bemutatva, mely az 1. ábra a kád távlati képe annak hasz­nálatra alkalmasan fölállított helyzeté­ben, a kád belsejének gőzmentes elzá­rására való szövetburkolat nélkül, a 2. ábra a szövetburkolattal bevont kád­nak hátulról (az 1. ábra balodaláról) való nézete, a. 3. ábra a használaton kívüli helyzetbe összehajtott kád vázának fölülnézete és függélyes hosszközépmetszete, a é. ábra a kád belsejében, elrendezett említetti gőzfölfogó és elosztó, a gyógy­növényeket tartalmazó doboz távlati képe, összehajtás közben, szövetburko­latának elhagyásával, végül az 5. ábra a használatira, készen fölállított

Next

/
Thumbnails
Contents