77132. lajstromszámú szabadalom • Többszörös skála- főleg szikratávírókhoz való hangolóberendezésekhez és mindennemű beállítható készülékekhez

liem engedi meg az egész skálaterület­nek gyorsan és könnyen való végigsuro­lását, ami pedig pl. a szikratávírókhoz való hangoló eszközöknél elengedhetetlen föltétel. A csuklós emelőkkel, a csigákon vezetett szalagokkal, vagy effélékkel tör­ténő ismert egyenesbe vezetések sok he­lyet igényelnek, komplikáltak és azonkí­vül azzal a hátránnyal járnak, hogy a mutató és a beállítandó készüléknek for­gómozgást végző része közé holtjárással biró alkatrészek vannak beiktatva, ami a leolvasás pontosságát veszélyezteti. A jelen találmány értelmében ezeknek az ismert mutatószerkezeteknek hátrá­nyait igen egyszerű módon azáltal küszö­böljük ki, hogy a skálatartót és egy, a skálákat hegyes szög alatt keresztező le­olvasóvonalzót egymáshoz képest egy kö­zös tengely körül forgathatóan rendez­zük el. Ekkor a skálákat mint már föntebb említettük, egy hengeres dob köpeny­fölületén ezen dob forgási tengelyének hosszirányával párhuzamosan helyezzük el ós a leolvasóvonalzót egy második, az elsőhöz koaxiálisán elrendezett dob kö­penyfölületén képezzük ki. Ha ekkor a beállítandó készülék forgómozgást végző részét koaxiálisan rendezzük el mind a két dobhoz, tehát pl. ezek belső üregé­ben helyzzük el, akkor a leolvasó­vonalzót mereven köthetjük össze _ a forgómozgást végző résszel úgy, hogy mindennemű átvivő mechanizmust mel­lőzhetünk és egyúttal a helyszükségletet a legkisebb mértékre korlátozzuk. A ská­lákat egyenkint a szerelésre szolgáló le­mez egy ablakában a dobnak egy bizo­nyos leolvasóhelyzetbe való beforgatásá­val tehetjük láthatóvá, ahol is ezek a ská­lák a forgómozgást végző rész beállítása közben nyugodtan állanak. Ha a skála fölcserélésekor egyúttal mellékkészülékeket, pl. kapcsolókat, is kell elállítani, akkor ez most legcélszerűbben önműködően történhetik. Erre a célra a skálákat hordó doh a mellék készülékek­kel megfelelő mechanikus kapcsolatban áll. Ezáltal a készülék kezelését tetemesen megkönnyítjük és hibás kezelését, elke­rüljük. A leolvasószerv vonalzónak, vagy ferde leolvasój ellel ellátott átlátszó hengernek lehet kiképezve. A mellékelt rajz vázlatosan tünteti föl a találmány tárgyának egy foganatosí­tási példáját, melynél a beállítandó ké­szülék a hengeres dobokból alkotott mu­tatószerkezetnek belső üregében van el­rendezve. Az (a) tengely a (b) beállítógombon kí­vül még a beállítandó (c) készüléknek á rajzon föl nem tüntetett, forgómozgást végző részét is hordja. Ezen (c) hengeres készülékrészre két, (d, e) henger, ill. dob van föltolva, melyek közül a (d) dob for­gathatóan van ágyazva a (c) készülékrész alsó karimája és egy (f) fogkoszorúval van ellátva, míg a másik, az (e) dob az (a) beállítótengelyre van erősítve. Ennek az (e) dobnak köpenyfölületéből a görbe­vonalalakú (g) leolvasó vonalzó van ki­metszve. A (h, hl, h2) stb. skálák a (d) dob köpenyfölületén a dobok (a) hossz­tengelyével párhuzamosan vannak el­rendezve. A (d) dob forgatására egy (i) beállító gombbal ellátott (k) tengely szol­gál, mely alsó végén egy, a (d) dob (f) fogkoszorújával kapcsolódó (1) fogaske­reket hord. Ezt a (k) tengelyt lépésenként lehet elállítani, mely célra a (c) készülék­részben egy rúgónyomás alatt álló (m) golyó van elrendezve, mely golyó az (1) fogaskerék alsó kiképezett, köralakban el­osztott (n) mélyedésekkel jöhet kapcso­latba. Ez a lépésenként való elforgatás úgy van megszabva, hogy minden egyes lépésnek megfelelően más-más (h) skála jut a leolvasóhelyre, pl, a készülék szere­lésre szolgáló lemezében kiképezett, a raj­zon pontozottan föltüntetett leolvasóab­lak mögé. A rajzolt foganatosítási példá­nál a (k) tengely alsó végén egy csak váz­latosan jelzett (o) mellékkészülék, pl. egy kapcsolókészülék egyidejűleg elállítandó részével van összekötve. Az ilyen mutatószerkezet főleg a szik-

Next

/
Thumbnails
Contents