76926. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági kapcsolás

lacktöltőt üzembe helyezzék. A kikapcso­lást is az (e) hüvely révén lehet kézzel végezni. A kapcsolótest azonban még az (m) csapokkal is föl van szerelve, melyek az (n) rugók hatása alatt állanak. A kézzel való be- és kikapcsolás alkalmával ezen csapok nem mozognak, mert ekkor a csa­pokkal összekötött (o) hidak a (p) csava­rokkal együtt állva maradnak. A (p) csa­varok az (a) hüvely (q) hosszlyukaiban találnak helyet. Az (m) csapokat az (n) rugók a (g) lépcsős tárcsa (r) föliiletei felé szorítják, mimellett az (s) csavar, mely balfelé való forgáskor a lépcsős tárcsa (t) mélyedésében van, részben a (h) rúgó feszültsége alatt áll, hogy az (m) csapok helyesen feküdjenek az (r) fölületek közepéhez. Jobbra való forgás kor a kapcsolótestet 180 fokkal kell el­forgatni, hogy az (s) csavar az (11) mé­lyedésbe kerüljön. Ezenkívül a (h) rúgó forgattyúját a (v) lyukból az (i) tárcsa (w) lyukába kell helyezni. Ha a kapcsolás tulajdonképeni célja, «hogy túlterhelés esetén kikapcsoljon, úgy a (h) rúgó erősebb igénybe­­vételt szenved, miáltal a (g) lép­csős tárcsa a (d) kapcsolótesthez képest előresiet. Emellett az (m) csapok az (r) föliileteken eltolódnak, annyira, hogy a csapokat az (n) rugók az (x) mélyedé­sekbe szorítják. Mivel az (o) hidak szi­lárdan vannak az (ni) csapokkal egybe­kötve és a másik (k, k) csapok ütközői a hidak hátsó oldalához fekszenek, úgy az (m) csapok mozgása a (k) csapokra vite­tik át. Ezek tehát szintén hátratereltet­­nek, miáltal a. kapcsolás önműködően ol­dódik. A (h) rugót forgattyúja révén köny nyen feszíthetjük meg és ezáltal a palack­­töltők nagyságához és a. szállítószalag hosszához képest a különböző erőszükség­letnek meg'felelőleg állíthatjuk be a rúgó feszültségét. A (b) menesztőt kézikerék gyanánt képezhetjük ki. hogy a. palack­­töltőt kézzel is lehessen mozgatni. Szabadalmi igények: 1. Biztonsági kapcsolás különösen ön­működő palacktöltőgépekhez, melyet az jellemez, hogy a kapcsolótesten al­kalmazott, a rendes be- és kikapcsolást végző, axiálisan eltolható csapokon kívül még ezeket visszaterelő, rúgóha­tás alatt álló csapok vannak alkal­mazva, melyek akkor, ha egy lépcsős tárcsa mellső föl ii létén támaszukat túlterhelés esetén elvesztik, a kap­csolócsapokat oldóhelyzetbe viszik, mimellett a lépcsős tárcsa a kapcsoló­agyon lazán forgathatóan van ágyazva, és az agyon szilárdan meg­erősített tárcsával rúgó közvetítésé­vel van kapcsolva. 2. Az 1. igény szerinti kapcsolás megol­dási alakja, jellemezve azáltal, hogy a tu 1 aj dón képen i kapcsolócsapok és a. j'ú gól latás alatt álló kikapcsolócsapok párosával vannak elrendezve és hogy mindegyik rúgóhatás alatt álló csap a hozzátartozó kapcsolócsapot egy híd i által mozgatja. (3 rajzlap melléklettel.) Pallas nyomda. Bndarest. I NYOMD*

Next

/
Thumbnails
Contents