76774. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás több ledobóhorog számára

_ í _ alatt a (k) tarosa vonzatúi fog és azt jelzi, hogy a ledobóhorog szabványos helyzetében van. Az (a) horog kioldása következőkép történik: Először az (ni) kapcsolót, az­után az (1) kapcsolót záróhelyzetébe ál­lítjuk. Ekkor az (n) telep pozitív sarká­tól erős áram halad a (h) segédtekercsen, (o) vezetéken, (s) kontaktuson, (d) mág­­• nesen és (q) vezetéken keresztül vissza a telep negatív sarkához. Egyidejűleg egy mellékáram az (f) mágnes tekercsén ha­lad át. és az (r) vezetéken és (m) kapcso­lón keresztül, halad át és az (r) vezetéken és (m) kapcsolón keresztül a telep nega­tív sarkához tér vissza. A gerjesztett (f) mágnes ekkor az (e) el reteszel őh or gon y t magához vonzza s ezáltal a (c) kioldó­­horgonyt szabaddá teszi úgy, hogy ez utóbbi most mái' a (d) mágnes vonzásá­nak engedhet. Ennek folytán az (a) ho­rog és vele együtt a (b) teher is fölsza­badul. A (k) ellenőrző tárcsa mindaddig von­zott helyzetében marad, míg a (h) segéd­­tekercsen erős áram halad át. Az (a) ho­rog fölszabadulásakor az (s) kontaktus megszakad, a (h) és (i) tekercsek áram­mentesek lesznek és a (k) ellenőrző tárcsa leesik annak jeléül, hogy a horog kiol­dása megtörtént. Az (m) kapcsoló a le­­dobás megtörténte után mindig ni (‘gsza­kít ási helyzetébe állítandó vissza. A leírt működési mód a többi horgok­nál is ugyanaz. .Minden további horog el­helyezése csak egy új vezeték fektetését kívánja meg a kioldó mágnes és az el re­teszelő mágnes gerjesztésére, míg az áram visszavezetését a már lefektetett a valamennyi horog számára, közös (q, r) huzalok eszközük. Tetszés szerint több ledobóhorog is kioldható egyidejűleg s ez esetben először az egyes (1, u) stb. kap­csolók állítandók a záróhelyzetbe s csak azután iktatandó be a közös (ni) kap­csoló. Gyakran, kívánatos, hogy arról a hely­ről, ahol az áramzáró kapcsolók műkö­désbe hozatnak, az egyes horogbiztosító szerkezetek megv i zsgá 1 hat ók 1 egyen e k anélkül, hogy a horgokat ki kellene ol­dani és a (k) ellenőrző tárcsák leesnének. Az ilyen vizsgálat célja annak megálla­pítása, hogy az (e) horgony a (c) kioldó horgonyt rendesen elreteszeli és a (c) hor­gony az (a) ledobóhorgot biztosan rög­zíti-e. így pl. léghajók bombaledobó szer­kezeteinél ez a vizsgálat próbamenetek alkalmával megközelítő terhelésekkel végzendő, továbbá hadi vállalkozásokról való visszatérések alkalmával a hazai ha­tárok elérése előtt, stb. A leírt kapcsolásnál az egyes horogbiz­tosítások vizsgálata minden további nél­kül lehetséges lesz, ha az egyes (1, u) stb. kapcsolókat átmenetileg zárjuk, a közös (m) kapcsolót pedig nyitott helyzetében hagyjuk. Ekkor az illető horog kiöl dó­in íignesét erős áram járja át, azonban az el reteszelőmágnes árammentes, marad, mivel a. vele összekötött (r) visszavezető huzalt az (m) kapcsoló megszakítja. Ezen körülmény folytán a kioldás és a (k) ellenőrző tárcsa leesése biztosan elke­ni ltetik. A vizsgált horog ki nem elégítő biztosítását a hozzátartozó ellenőrző tárcsa jelzi. Az (m) kapcsoló a (q) visszavezető huzalban is elhelyezhető, amely esetben azonban az egyes horogbiztosítások fönt leírt megvizsgálásáról le kell monda­nunk, mert zárt (1) vagy (u) stb. kapcso­lóknál és nyitott (m) kapcsolónál nem a kioldó, hanem az el reteszelő mágnest járná át erősebb áram, ami a horogbizto­sítást veszélyeztetné. Az (m) kapcsoló­nak a (q) vezetékbe való helyezése azon­ban másfelől azt az előnyt nyújtja, hogy ekkor az (f) rögzítő mágnes minden kö­rülmények között korábban jön műkö­désbe, mint a (d) kioldó mágnes. Ez esetben csak az egyes (1, u) stb. kapcsoló­kat kell zárni, mielőtt az (in) kapcsoló a záróhelyzetbe állíttatnék. Az (1, u, stb.) kapcsolók az (m) kapcso­lóval természetesen úgy köthetők össze, hogy egyidejű, vagy különböző időpon­tokban végbemenő áramzárás létesüljön. NYOMD

Next

/
Thumbnails
Contents