76204. lajstromszámú szabadalom • Sodronykefe és eljárás előállítására
3 — viteli alakja, azzal jellemezve, hogy a foglalatok két (f, g) bádoglemezből állanak, melyek egyike (h) fülekkel és (i) nyelvekkel van ellátva, melyek a foglalat és sodronyok összeerősítése céljából a másik lemezre vannak hajlítva. Eljárás az t. és 4. igénypontok szerinti kefe előállítására azzal jellemezve, hogy két foglalat egy-egy lemezét egymással szemben és egymástól a tincshossz kétszeres távolságában elhelyezzük és rögzítjük, mire a tincsek kiképzésére való sodronynyalábot hullámvonalban az egyik lemeztől a másikhoz vezetjük oly módon, hogy a hullámhegyek és hullámvölgyek a lemezekből kinyúló nyelveket körülfogják, mire a foglalatot képező másik Temezt a befektetett sodronyok fölé helyezzük és leszorítjuk, mire az első lemeznek a másodikból kinyúló nyelveit és egyéb toldatait lehajlítjuk, végül a két foglalat közti sodrony nyalábokat szétvágjuk úgy, hogy két tincssor keletkezik. 6. Az 1. igénypont szerinti sodrony kefe kiviteli alakja köralakú illetve hengeres kefék számára, azzal jellemezve, hogy a tincsfoglalat két gyűrűalakú (j, k) lemezből áll, melyek a sodronyok szilárd fogvatartása céljából zeg-zúg alakú keresztmetszetűek. (l raj ilap melléklettel.) Pallas nyomda, Badap»»t.