75375. lajstromszámú szabadalom • Gesztenyehéjtalanító és paszírozógép

— 2 — ványnak másik hosszfalában van ágyazva. A (15) csapokra egymással kapcsolódó (16) fogaskerekek vannak ráerősítve, melyeknek egyike a (6) ten­gelyre erősített (17) fogaskerékkel is kapcsolódik, úgy hogy a (6) tengelynek forgatása által a (13, 14) hengereket is forgatjuk. A forgásirány a 2. ábrán nyi­lakkal van jelölve. A (13, 14) hengerek palástja lyukas úgy, hogy a hengerek forgatásuknál a közéjük kerülő fölvágott gesztenyéket összenyomják, minek következtében a gesztenyéknek bele a palástok lyukain át a. hengerek belsejében megy át, míg ellenben a szívós gesztenyehéj a henge­rek között átmegy és lefelé hull. A (13, 14) zúzóhengerek célszerűén a 3. ábrán föltüntetett kiviteli alakban készülnek, vagyis keresztmetszetben fogazott pa­lástot mutatnak, úgy hogy a henger hosszirányában mélyedések és kiemel­kedések váltakoznak és a két henger úgy van egymáshoz képest beállítva, hogy az egyiknek mélyedése a másiknak kiemelkedésével áll szemben, vagyis ' hogy a hengerek forgatásánál az egyik hengernek egy kiemelkedése a másik hengernek egy bemélyedésébe nyúlik be. A (13, 14) zúzóhengerek között átha­ladó anyag egy másik (18, 19) henger­pár közé jut, mely teljesen hasonló, mint a (13, 14) hengerpár, csakhogy nem fogas, hanem körkeresztmetszetű. A (18, 19) hengerek ugyanúgy vannak ágyazva mint a (13, 14) hengerek és. forgásukat ugyancsak a (6) tengelyről, pl. a (17, 20 és 21) fogaskerék áttétel útján nyerik. A (18, 19) hengerek kissé közelebb álla­nak egymáshoz, mint a (13, 14) henge­rek és így a közéjük hulló gesztenyehé­jakból a bennük még megmaradt gesz­tenyebelet kisajtolják, mely a henger­palástoknak lyukain át a hengerek bel­sejébe jut, míg a héj a hengerek között áthalad és lefelé esik. A hengerekbe jutott gesztenyeanyag a nyitott hengervégen át a gép oldalán alkalmazott (22) gyüjtőszekrénybe jut, a gesztenyehéjat pedig a hengerek alatt fölfogjuk és a gép mellső falának egy (23) nyílásán át kivezetjük. Célszerű azonban, ha a (18, 19) henger­pár alatt, még a (24) rázószitát is alkal­mazzuk, melyet ugyancsak a (6) tengely a (25) forgattyú, (26) emeltyű és (27) lúd segélyével mozgat ide-oda. A gesz­tenyehéjak erre a (24) szitára hullanak, melynek lyukain át a héjakkal velement gesztenyebél keresztülhull, a gesztenye­héjak pedig a szitán lefelé csúszva a (23) nyíláson át a gépből kiesnek. A szita alatt az áthullott gesztenyebelet a (28) lejtő fogja föl, és a gép oldalfalában levő (29) nyíláson át ugyancsak a (22) gyűjtőbe vezeti. A (22) gyűjtőben összegyűjtött gesz­tenyebelet még paszirozni is kell. Erre a célra szolgál a 4. ábrán föltüntetett passz irozógép. Ez a gép az alsó felén sűrűn lyukas (30) dobból áll, melyen hosszirányban a (31) tengely megy át. A (31) tengelynek két végére egy-egy , (32) tárcsa van ráerősítve, melyeknek a kerülethez közelfekvő részein a dob­tengellyel párhuzamos (33) tengelyek vannak ágyazva. Ezekre a (33) tenge­lyekre (34) hengerek vannak ráhúzva, melyek a (30) dobnak belső oldalával érintkeznek. A (30) dobhoz fölül a (35) garat csat­lakozik, a dob alatt pedig a (36) gyűjtő­szekrény van. A (31) tengelyt tetszőleges módon pl. ugyancsak a (6) főtengelyről hajtjuk. A (22) gyüjtőtartányban összegyűjtött anyagot kézzel vagy esetleg automati­kus úton, pl. valamilyen elevátorszerke­zet segélyével a (35) garatba hozzuk, úgy hogy az a (30) dobba hull . A (31) tengelynek a nyíl irányában való forga­tásánál a (34) hengerek a (30) dobon le­gördülnek és a közéjük és a (30) dob közé került anyagot a dobnak lyukain át a (36) gyűjtőbe sajtolják, ahonnan az­után az ilyképpen átpasszirozott anyag tetszésszerinti módon kivehető. A (31) tengelyre még a dob palástjá-

Next

/
Thumbnails
Contents