75265. lajstromszámú szabadalom • Számológép

Megjelent 1919. évi október hó 20-án, MAGYAR SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 75265. szám. VII/c. OSZTÁLY­Számológép elemi iskolák részére. EDELMANN REZSŐ SZÉKESFÓV. TANÍTÓ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1918 julius hó 26-ika. Jelen találmány tárgya egy 3 típusból álló számológép, mely az elemi iskolák­ban a számtanoktaiást szemléltetővé teszi. A mellékelt rajzok a találmány tárgyát tüntetik föl. Az első ábra az első tipust mutatja be, mely az elemi iskola I. osztálya számára készült, ahol a számtantanítás anyaga a 20-as számkörig terjed. Ezen gép két, egymás mellett levő re­keszből áll, melyek melleit a számjegyek följegyzése céljából egy-egy irótábla van elhelyezve. Az első rekeszben (A) négy sorban ötösével 20 drb. kis faoszlopocska függ sodronyokon, melyek a mellette levő irótábla, mint takarótábla mögé tolhatok és onnan a szükséges mennyiség szerint előrehozhatok. Ezek az egyesek szemléltetésére szol­gálnak és miután a gép első rekeszében vannak elhelyezve, egyúttal az egyesek helyi értékét is képviselik. Tíz darab ilyen egyest jelző oszlopot összetolva, egy tízest ad, mely, mint ma­gasabb számbeli egység, a (B) rekeszben, egy darabban látható. Az ezen levő rova­­tozás mutatja, hogy a tízest jelző tábla lérbelileg teljesen egyforma a tíz darab egyessel. Az (A) és (B) rekeszek melletti takaró táblák egyúttal a számjegyek följegyzé­sére szolgálnak, miáltal a számok helyi értéke szembetűnővé válik. A (B) rekesz­ben levő és tizest jelző tábla világosan mutatja, hogy a tizes a második helyre való. Ha pl. a 15-ös számot akarom szemlél­tetni, azt nemcsak az (A) rekeszben levő, 15 drb. egyest jelző oszloppal fogom be­mutatni, hanem úgy is, hogy a (B) re­keszből, a lakarótábla alól elrőhúzók egy tizest jelző táblát és az egyesek he­lyén, vagyis az (A) rekeszben öt egyest jelző oszlopot A húsz, vagyis a két tizes bemutatására szolgál két ilyen rovatozott tábla. Ezen gép segítségével nemcsak az össze­vonásból, illetve összeadásból keletkező nagyobb egységeket szemléltetem, hanem érzékeltetni tudom a kivonásnál szüksé­ges fölbontásokat. Ha pl. 16-ból el kell vennünk 9 egyest, ez következőképen történik: Beállítom a 16-ot, mint egy tizes és 6 egyes összegét, a (B) és (A) rekesz igény­­bevételével. Elveszem a 6 egyest, marad még a (B) rekeszben egy tizes. Ebből el kellene vennem még 3 egyest, de azt csak NYOMDAMI* A'S

Next

/
Thumbnails
Contents