74817. lajstromszámú szabadalom • Fényszóró

leírás elején említett fényszórók ama hátrá­nyát küszöböltük ki, miszerint azok sok he­lyet igényelnek. Mindenekelőtt mellőzzük azt a követel­ményt is, hogy a fényszóró fényét közvetle­nül, azaz a sík tükör nélkül használhassuk. Ugyanis vízszintes irányban is a megfelelően beállított tükörrel kitérített sugárkévével vi­lágíthatunk. A sík tükröt továbbá a homorú tükörhöz oly közel hozzuk, amennyire csak lehetséges úgy, hogy tulajdonképen a fényszóró tokjában rendezzük el. Az eddigi fényszóróknál a ho­morú tükörrel szemközti nyílás helyén a fényt elzáró födelet alkalmazunk. A 243468. számú német szabadalomból ugyan ismeretes már a sík tükörnek a fényszóró tokjában való el­rendezése, csakhogy ez a sík tükör csupán megközelítőleg vízszintes irányú sugarakat vet vissza, ahogyan a világítótornyoknál használjuk. Az optikai tengely körüli forgás­ról ott szó sincs és cl sem képzelhető a tü­körnek korlátlan forgása, mert 180 foknyi el­forgásánál a fényív hője a tükröt már meg­rongálná. A csatolt rajzon az új fényszórónak több kiviteli alakját tüntettük föl. Eszerint a 2. és 3. ábrán föltüntetett fény­szóró (d) tokjában egy mozdulatlan (e) sík tükör van elrendezve, amelynek középső (z) furatán jár át az elektróda. A sík tükörrel szemközt alkalmazzuk a fénykibocsátásra szol­gáló (g) nyílást. A lámpa szerkezetét a tükör­től oldalt rendezzük el a (h) szekrénykében (3. ábra). Az elektródákat az (sz) tartókra szereljük. Az egész tok a lámpával a sík és a homorú tüköréi együtt az (i) állványon az optikai tengelybe eső vízszintes tengely körül forgathatóan van ágyazva; a tokot azonkívül függélyes tengelye körül is forgathatjuk. A 4. és az 5. ábrán föltüntetett fényszóró ugyancsak egy, a függélyes tengely körül forgatható (i) talpon nyugszik. E talppal a fényszóró tokjának két homlokrésze szilárdan össze van kötve, amely részek közül az egyik a homorú (1) tükröt, a másik pedig az (n) lám­paszekrényt hordja. A tok középső (m) része, amelyben az (e) sík tükröt és a fény kibocsá­tására szolgáló (g) nyílást rendezzük el, a homlokrészekhez viszonyítva, a fényszóró op­tikai tengelye körül forgatható. Ennek a kivitelnek az az előnye, hogy a lámpa helytállóan van elrendezve és ennek folytán szabályozása egyenletesebb. A lámpa szerkezete ebben az esetben célszerűen a sík tükör alatt és mögött rendelkezésünkre álló térben foglal helyet és a razjon íöl nem tün­tetett szervekkel szabályozza az (sz) szén­tartókat; ugyanazt az elrendezést elképzel­hetjük a második ábra esetében is. Természetesen még nagyon sokféle kivitel lehetséges, amelyeket itt nem ismertethetünk mind, de az eddigiekből könnyen levezethe­tünk. így pl. a sík tükröt több részre oszthat* juk, egyes részeit pedig egymástól elkülönítve rendezhetjük el, oly célból, hogy a széntar­tókat jobban és könnyebben működtethessük, vagy pedig, hogy a tükröt védjük a fényív hő­hatásától. A 6. ábrán ily többrészű tükröt tün­tetünk föl vázhatosan. Ebben az esetben a tükör két (o) és (p) részből áll. A tükröt a fényívre való tekintettel célszerűen hőálló, pl. boroszilikátiivégből készítjük. Az új fényszórót továbbá három irány felől páncéllal is védhetjük (1. a 7. ábrát). A fény­szóró három oldalát a vele függélyes tengelye körül forgatható (q) páncél veszi körül. Ha e fényszórót nem használjuk, úgy állíthatjuk be, hogy a veszélyes irány felé védve legyen. A fény lefödésére az ismert (írisz-, redőny­stb.) zárak közül bármelyiket használhatjuk. E zárat célszerűen a fény kibocsátására szol­gáló (g) nyílásba szereljük ismert módon. Az 5. ábrán rendkívül egyszerű és olcsón elő­állítható ily zárat tüntetünk föl, amely két (r) bádoglemezből áll, c lemezeket, amelyek a fényszóró hengeres tokjának megfelelően vannak görbítve, a hengeres tok belső fala mentén eltolhatjuk. Minthogy az új fényszóró a közönséges, azaz síktiikörnélküli fényszórónál több helyet nem igényel, e fényszórók helyett mindenütt alkalmazhatjuk; a főleg vízszintes irányú vi­lágításra is az eddig megkívánt követelmé­nyeknek minden tekintetben megfeleljenek. De igen jól használhatjuk őket főleg függőle­ges irányú világításhoz, pl léghajók üldözé­sére. A sík tükör forgásszögének nem kell ok-

Next

/
Thumbnails
Contents