74748. lajstromszámú szabadalom • Talajművelő eszköz főként erősen kötött talaj föllazítására

ban állanak. Ezáltal az oldalerők kompen­záltatnak és biztosabb egyenesbevezeiést érünk le. A 10. ábrabeli kivitelnél a lesü­lyesztett keretrész a szokásos rendszer­től eltérőleg a tengely előtt halad. A 11. ábra szerinti elrendezés ellenben lehetővé teszi a billenőszerkezetnek normális mó­don való működtetését, amennyiben a ké­sek élei a tengely felé néznek és így von­tatásnál a tengely után haladnak. Mindkét utóbbi kivitelnél a még föllazítatlan tarlón járnak. Szabadalmi igények. 1. Talajművelő eszköz főként erősen kötött talaj föllazításra, amelynél eke­testek helyett késszerűen ható szer­számok vannak a mozgatás irányára rézsútos sorban elrendezve úgy, hogy a talajból keskeny földsávokat szel­nek le s azokat egyben oldalelto­lás útján fokozatosan széttördelik, amelyre jellemző, hogy a középsíkjá­jával a haladás irányába beállított szerszám éle úgy van ezen középsík­hoz képest eltoltan elrendezve, hogy a munkaoldalon nagyobb, á tarlóol­dalon pedig kisebb lerézselt fölülettei bír, vagy pedig ezen fölület kisebb lejtőszöggel van kiképezve a szer­szám élének oldalnyomás elleni te­hermentesítése céljából. 2. Az 1. igénypont szerinti talajművelő eszközhöz való szerszám élének oly kiképzése, amelynél az él két leré­zselt fölülete viszonylagos nagysága, ill. lejtőszöge úgy van megállapítva, hogy a talaj ellenállásból származó, rájuk ható oldalirányú nyomások ere­dői közel egyenlők. 3. Az 1. igénypont szerinti talajművelő eszközhöz való szerszám oly kiviteli alakja, amelynél annak éle lényegileg sarlóalakban homorúan van kiké­pezve s alul nem hegyes szögben, ha­nem lekerekített élben végződik. 4. Az 1. igénypont szerinti talajművelő eszköz oly kiviteli alakja, amelynél az előlhaladó barázdavágó szerszám éle szimmetrikusan van kiképezve. 5. Az 1. és 4. igénypont szerinti talaj­művelő eszköz oly kiviteli alakja, amelynél a barázdavágó szerszám előtt egy széles, vékony lap alakjá­ban kiképezett és hátrafelé hajló, domború éllel bíró, szimmetrikusan leélezett előmetsző szerszám van el­rendezve. 6. Az 1. igénypont szerinti talajművelő eszköz oly kiviteli alakja, amelynél az egy sorban álló egyes szerszámok oly távolságnyira vannak egymás mögött elrendezve, hogy a talajsáv (r) törési vonala minden egyes szer­számnál az előtte haladó szerszám által létesített kész barázda felé irá­nyuljon. 7. Az 1. igénypont szerinti talajművelő eszköz oly kiviteli alakja, amelynél az egy sorban elhelyezett szerszá­mok hátrafelé menőleg mindinkább rövidebbek. 8. Az 1. igénypont szerinti talajművelő eszköz oly kiviteli alakja, amelynél az egy sorban elhelyezett szerszá­mok közül csak egyesek hosszabbak. 9. Az 1. igénypont szerinti talajművelő eszköz oly kiviteli alakja, amelynél a szerszámok egy billenőekeszerke­zetre vannak eltolhatóan és beállít­hatóan fölszerelve. 10. A 8. igénypontban védett talajművelő eszköz oly kiviteli alakja, amelynél az egyik járókerék a szerszámtartó­kereten belül van elrendezve úgy, hogy mindkét kerék a tarlón járjon.

Next

/
Thumbnails
Contents