74748. lajstromszámú szabadalom • Talajművelő eszköz főként erősen kötött talaj föllazítására

nagy oldalirány mérők keletkeznének, amelyek a szerszámot különösen a hegyé­nél, vagyis a befogásától legtávolabb fekvő helyen, eliiajlítsák, amiért is nem volna lehetséges a szerszámot pontosan egyenesben vezetni. Ennek ellensúlyozá­sára tehát a szerszám élét nem alkalmaz­zuk egészen a szerszámtest szélén, vagyis az egyik oldalíölíilet síkjában, hanem a szerszám középsíkja felé valamivel el­tolva úgy, hogy ezen az oldalon is egy kisebb lerézselt fölületet kapunk. Ezzel azt érjük el, hogy a szerszám ezen olda­lán is létrejön egy oly oldalirányú erő, amely a földsáv eltolásából származó másik oldalerővel ellentétes. Emellett figyelembe veendő az a körülmény-, hogy a szerszám azon oldalán, amelyen az el­tolás történik, mondjuk a jobb oldalán, mivel a földsáv enged és tömörítést csak kis mértékben szenved, a rézsüs fölülel fölületegységére eső nyomás kisebb, mini a baloldalon, ahol a talaj nem mozdulhat el s ennélfogva nagyobb mértékben ösz­szetömörítendő. hogy a szerszám elhalad­hasson. Ezért a rézsüs fölületek viszony­lagos nagyságát úgy kell megállapíta­nunk, hogy az egyes fölületekre oldalról ható, egymással ellentétes nyomások egy­mást közelítőleg kiegyenlítsék s ennél­fogva a szerszám ne legyen akkora oldal­irányú igénybevételnek kitéve, amely azt elhajlíthatná vagv egyenes haladási irá­nyától eltéríthetné. A mellékelt íajz 1. ábráján egy ily mó­don kiképezett késalakú szerszám víz­szintes metszete látható sematikus ábrá­zolásban, amely szerint az (1) szerszám­test (x) nyíl irányában mozgattatik és jobbra dolgozik, vagyis a leszerelt föld­sávot jobbra tolja el. A teljesen féloldalú kiképzés vonalkázottan van berajzolva, a jelen találmány szerinti kiképzés azon­ban teljes vonalakkal van jelölve. Itt te­hát az volna a föltétel, hogy a tarló felőli (a) fölületre ható (P) erők eredője közel egyenlő legyen a munkaoldalon lévő (b) fölületre ható (p) erők eredőjével, illetve, hogy ezen eredők vízszintes komponensei egymást lerontsák. De más módon is megállapíthatjuk az (a) és (b) fölületek vi­szonylagos nagyságát. Ugyanis abból in­dulva ki, hogy a szerszámnak igen nagy ellenállást csak addig kell legyőznie, míg a levágott földsávot annyira el nem tolta, azaz meg nem. hajlította, hogy eltörik; tehát az a haráritmetszete a szerszámnak mérvadó, amelynél ez az eltörés bekövet­kezik, inert hiszen csak addig van a szer­szám komolyan veszélyeztetve, míg ezt a legnagyobb munkáját el nem végezte. Ennélfogva elegendő, ha az (a) lerézse­lést csak addig a (c- c) harántmetszetig visszük, amelynél a földsáv normális vi­szonyok közöt* eltörik. A (b) lerézselést természetesen biztonság kedvéért tovább kell vinnünk, mert hiszen a talaj nem min­denütt teljesen egynemű s azonföltil arra is kell tekintettel lennünk, hogy a szer­szám után — a visszahulló talajrészek da­cára is — elég nagy barázda maradjon a következő szerszám által levágandó talaj­sáv eltolására és széttördelésére. A leírt kiképzéssel egy olyan szerszá­mot kaptunk, amelynek éle a szerszám középsíkjához képest oldalra eltoltan van ugyan elrendezve, de az élt egy darabon egymáshoz képest szimmetrikus helyzétíi lejtős fölületek alkotják. Azonban ugyan­ezt a célt úgy is elérhetjük, ha a 2. ábra szerint különböző lejtöszögű, tehát assym­metrikus helyzetű fölületekkel képezzük ki az élt. Itt is ugyanaz lehet a föltétel, mint az 1. ábrabeli kiképzésnél, t. i., hogy az (a) fölületre ható erők eredője közel egyenlő legyen a (b) fölületre ható erők eredőjével (mindig a vízszintes kompo­nensre vonatkoztatva); de mindenesetre megkívántatik, hogy az excentrikus hely­zetű sinek a szerszámtartó felőli oldal­föliiletének síkjától való (t) távolsága kb. félakkora legyen, mint amennyire a föld a szerszám behatolása folytán a földsáv elválása előtt minden- esetben összetömö­ríttetik. A tömörítés mérve természete­sen a talaj minősége szerint, valamint a levágandó sáv vastagsága szerint igen különböző lehet s azért a szerszámot is a

Next

/
Thumbnails
Contents